Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: Az egyház ereje

szár elismerésével „Krisztus helytartója" lett, aki az egyház legfőbb irányítója, a legfőbb bíró és a tanítás legfőbb őre. Az egyházszervezet, az egyházi hierarchia kiépülésével párhuzamosan egy másik folyamat is megindult. A világi hatalom térhódításával szembeni ellenszenv az igazi krisztusi szegénység megvalósítására törekedett. Egyiptom éghajlata tette lehetővé, hogy egyesek remetének vonuljanak, és így magányos, önsanyargató élettel mutassanak példát. Ebből fejlődött ki a szerzetesség előbb keleten, majd nyugaton is. Szent Antal 330 körül vonult ki a sivatagba. Megírt élettörténete nagy hatást gyakorolt, és még életében létrehozták az első kolostort. Baszileiosz pátriárka megalkotta a keleti szerzetesek szabályzatát, és így a kolostorok hamarosan a püspökök felügyelete alá kerültek. Nyugaton a VI. században alakult ki a szerzetesség. 529ben Nursiai Szent Benedek megfogalmazta a Monte Cassinoban alapított szerzetesrend szigorú reguláit. Azt vallotta, hogy a tétlenség szüli a bűnt, tehát szüntelenül dolgozni és imádkozni kell (otia dant vitia, illetve ora et labora). Itt már megfigyelhetjük a nyugati fejlődés egy sajátosságát, nevezetesen, hogy a szerzetesek szolgálatot végeztek a társadalom részére, és a munka megbecsülését példájukkal is mutatták. Nagyon fontos, hogy a munka nemcsak fizikai jellegű volt, hanem a szellemi és művészeti feladatokat is szorgalmazta. így lett a keresztény egyház a tudományok, a művészetek és a társadalmi adminisztráció legfőbb hordozója és segítője. Itt nem monopóliumról van szó, hanem a köz szolgálatáról. A VII. századtól azonban a gondolkodás beszűkülése figyelhető meg, mert a kulturális hagyományok ellen bizonyos ellenérzés keletkezett. Míg Augustinus a klasszikus műveltség értékeit fölismerte, és beépítette a keresztény gondolat fejlesztésébe, addig most ezzel szembefordultak, ami az általános műveltség hanyatlását eredményezte. Ezzel a folyamattal szállt szembe Nagy Károly, aki az antik műveltség felújítására törekedett, és a keresztény oktatást Augustinus szellemében szervezte, a kolostorok és székesegyházak mellett. Alkuin tudós irányításával iskolákat szervezett, mert, mint írta „nincs jobb dolog az élet erkölcsösebb berendezésére, mint a bölcsesség dísze, a fegyelmezett elme dicsősége és a tanultság ereje." A tudomány, a művészek és az irodalom fellendült, és az egyházi zene is fontos szerephez jutott (Gergely pápa reformálta meg). A VII. századtól a harang használata is általános lett. AX. századtól Európa jelentősége fokozatosan növekedett. A népvándorlás lezajlott, a kereszténység fokozatosan elterjedt az egész kontinensen (a leglassabban észak és északkelet felé), az egyház szerepe a fejlődő államigazgatásban egyre jelentősebb lett. A XI. század közepén azok a szerkezeti különbségek, amelyek a keleti és nyugati társadalmakat megkülönböztették, az egyház végletes kettészakadásához vezettek. A nyugati rész a vatikáni centrum kialakulásával egyre jelentősebb politikai szerepet vállalt, míg a keleti területen a szokások és dogmák lassú megmerevedése folytatódott. A centralizáció létrejöttének nagy ára volt, mert a római püspök, akinek pápa neve fokozatosan általánossá vált, nemcsak a római patríciusokkal került szembe, hanem a német-római császártól is függött, és a keleti egyházzal is harcolt. Ráadásul az egyházon belül a fegyelem lazulása és a világi befolyás előretörése is komoly gondokat okozott. Ezzel szemben léptett föl a cluny-i reform, amely Hildebrand, a későbbi VII. Gergely pápa révén kiszorította a világi elemeket a szerzetességből, majd megindította a harcot a pápa univerzális szellemi és világi hatalmáért. A jelenség kétarcú volt, mert egyrészt szellemi tisztulást is jelentett, másrészt viszont a papság az invesztitúra háborúk során fokozatosan a világi politika rabja, majd áldozata lett. Ugyancsak kétarcú volt a keresztes háborúk sora. Ezek a keresztény hitért lelkesedve indultak, a tömegek áldozatát eredményezték, másrészt a hatalmi politika és hódítás cselszövényeibe bonyolódtak. Szellemi következménye viszont a keresztes háborúknak az arab hatás, és ezen keresztül az antik műveltség reneszánsza lett. Európában közben a gazdaság fejlődésével új anyagi és szellemi igé-