Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Figyelő - Benczúr László: Későn - mégse késve

minden simán. Akadtak besúgók. A hatvanas évek során sokszor úgy érezte: nem bírom. Mégis így emlékezik vissza: „... ez a küzdelmes néhány év alapvető leckére tanított meg. Nem veszíthetem el az Uramba vetett hitemet, de el se bizakodhatok, amikor fordul a kocka." - Ismét néhány mondat egy Mt 20, 20-28 alapján ezzel a meghökkentő címmel közölt igenirdetésből: „Jézus úgy Úr, hogy szolga." - „A megtérés azt jelenti, nagyon közel jutni Jézushoz, aki most feltárja, mit jelent számára az a pohár, amit ki kell innia, pécsi oltárképünk erről beszél... Elmondja^ hogy 0 úgy Úr, hogy az utolsó helyre áll. O úgy uralkodik, hogy rabszolgasorsot vállal. Ez nem fér a mi megszokott hétköznapi gondolkozásunkba. Mi azt mondjuk, vannak urak, nem kevesen, egyre gazdagabbak, egyre inkább a milliomos tábort növelve. Van egyre növekvő, rengeteg kicsi ember, egyre szegényebbek, nyomorultabbak, a szolgák. De hogy a kettőt egyetlen egy személy egyesítse, az számunkra felfoghatatlan..." Ezt a prédikációját jóval Káldy püspök halála után, 1992 böjtjében mondotta. Az eltérő időpontokban tartott igehirdetésekből idézett mondatok elgondolkoztatnak. Az egész prédikációs kötet két dologról tanúskodik. 1. A pártállam sokféleképpen tudta korlátozni az egyház életét, Isten igéjét mégsem tudta bilincsbe verni, mert a Lélek szabad és ahol az Istennek Lelke, ott szabadság van. A „másképpen gondolkodó". Balikó Zoltán nem akárhol, hanem Pécsen, Káldy Zoltán utódaként 1983 pünkösdjén Ordass Lajos példájának említésével adott tanítást a „belső békességről", a „lelkiismeret csendjéről", amikor a Lélek ajándékaképpen „az ember szívéből minden bizonytalanság eltűnik". Nem lett emiatt semmi baja. Helyén maradt. - Amit helyesnek ismert fel a sokat kárhozhatott és egykor sokak által szajkózott „diakóniai teológiából", azt Káldy Zoltán halála után nem félt szajkózásmentesen, az 1992-es viszonyokra vonatkoztatva értékesíteni. „Jézus úgy Úr, hogy szolga" témájú igehirdetésében. Múltunkat nem megtagadva, hanem meghaladva lehet csak továbblépni. Sokszor bírálták az evangelizátorok munkáját és személyét is. Balikó Zoltánét is. Érdemes ezért „Isten iskolájában" elhangzott prédikációinak saját vonásaira figyelnünk. 1. Egy időben, a romantika hatására a szószéken szolgáló lelkészt olyan költői képességekkel felruházott előadóművésznek tekintették, aki a Biblia segítségével, mintegy varázsvesszővel az emberi lélek mélyén szunnyadó vallásos érzést, az Istentől való függés érzetét elővarázsolja és művészi formába önti. Olykor megpróbálták, talán megpróbálják ma is Balikó Zoltán evangelizáló igehirdetését ilyen felfogásban értelmezni. Nem véletlenül, mert valóban felruházta őt Isten az előadói, „szónoki" készség jó adományával. Mégis tévesen, mert ezt a készségét: a gesztust, a lélek mélyére látó éles tekintetet, egész személyének szuggesztivitását is ideértve, az evangélium hatalma alá rendelte és annak szolgálatába állította. 2. Egy másik sajátossága a lelkipásztori vonás. Nem az egyházról beszél, hanem az egyházban. A gyülekezethez szól, de mindig az egyes embert szólítja meg. Ez nem jelenti az evangélium tartalmának szűkítését. Az egész embert szólítja meg, magával hozza kora társadalmának általa megélt hétköznapjait, s minden személyes gondját. Elődjétől eltérően tudatosan kerüli, hogy a kor nagy kérdéseivel prófétai megvilágításban, útbaigazító módon foglalkozzék. Erre személyes okai is voltak. Mégse hirdetett „csonka evangéliumot". Igehirdetésében a kor társadalmi problémái felszínre kerültek, de úgy, ahogyan azokat az egyes ember személyesen élte meg a hétköznapok mikrotörténelmében. 3. Harmadik jellegzetessége a tanítói szándék. Komolyan veszi Luther Kis Kátéjának a 3. parancsolathoz fűzött magyarázatából azt, hogy „Isten igéjét örömest hallgassuk és tanuljuk." Ezért tudatosan tanítva evangelizált és evangelizálva tanított. A textust komolyan véve általában tematikusán prédikált. A témát a prédikáció címe is megjelölte: „Van viszszatérés" - „Az örömöt meg kell tanulni" - „Haladék" stb. Gyakran sző beszédeibe bibliai történeteket. Nemcsak utal például a tékozló fiú példázatára, vagy bármelyik ószövetségi, vagy újszövetségi történetre, hanem - mintha csak gyermekhez szólna - saját szavaival, színesen, de belső céllal „mesél". Egész prédikációjának üzenetét húzza alá. Tanít. A tanítást, a megjegyeznivalót rövid, aranymondásszerű tételekbe sűríti. Egy anyák napján tartott prédikációjában például így: „Addig él Európában a kereszténység, amíg a családi kereszténység." Vagy: „En és az én házam az Úrnak szolgálunk". „Az igazság és a szeretet összetartozik" című prédikációjában szentenciaszerű mondat: „egyedül az az igazság hiteles érvényű igazság, amelyik a szeretetben jelentkezik." Az ilyen mondatokat a nyomtatott szöveg kiemelt betűkkel közli. Szentencia-gyűjteménynek is nevezhetnék a kötetet. Gyülekezete teológiai alapismeretekben, sőt általános műveltség-