Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Figyelő - Gegus Ernő: Jáki Szaniszló: Ádvent és tudomány

témája a jelenhez kötötte a múltat, azután a jövőt; végül az adventet a Teremtő eljövetele koronázza meg. A jelen pillanat megragadása olyan kincsünk, „ami akkor is valami értelmet ad az emberi létnek, amikor az teljesen sivárnak tűnik". Pascal gondolataira támaszkodva, a szerző szembeszáll Freud „tudományos" állításaival, amelyek az emberi létet „illuzórikussá" tették. A szerző értékelése szerint Darwin „sok szempontból elsőrendű tudós volt", de materialista felfogása nyomán az őt követő tudósok a biokémia, a génkutatás, a neurológia területén az anyag bűvöletében élő „redukcionista" gondolkodásúakká lettek (lásd például J. Z. Tsien kínai biológiatanár Princetonban.) Az emberi értelem, a megértés öntudatos lényege mindig a jelenben van. Ennek az öntudatnak a mibenlétével a most-han a természettudomány, még az egzakt elméleti fizika sem tud mit kezdeni. A logikai pozitívizmus amerikai főalakja, R. Carnap, aki csak az egzakt tudománnyal kezelhető tényeket ismerte el valóságnak, személyesen sem tudta Einsteint meggyőzni vélt igazáról. Ugyanakkor Einstein a megtapasztalt „most"-ot teljesen szubjektív fogalomnak tartotta, mivel a különböző koordinátarendszerekben nincs abszolút idő, így nincs most, és a róla való öntudatnak nincs valós, tárgyilagos alapja. Bergson bölcseleti alapon mást vallott. Néhány évvel vitájuk után felfedezték a világegyetem tágulását a tér minden irányában, így közös idővel összekapcsolhatók a különböző koordinátarendszerek. Felmerül a kérdés: a tudomány fejlődése nem hoz-e új távlatokat a világ megismerése és a most benső élménye között? Ez a változás azonban nem a tudományos ismerettől, hanem a józan észtől függ. Már a régi görög bölcsek némelyike is felismerte, milyen óriási különbség van egy tárgy és a róla képzett gondolat között: a tudat más természetű, mint ez a világ. Az egyéni öntudatok között mégis lehetséges a kapcsolat, a megértés. „De a legmélyebb lényegre mutat az a tény, hogy az Adventi várakozás egy örök mostban létező Igére vonatkozik, aki megtestesült az idő teljességében." A múlt a régi görögök szerint is mindig a jelenből kiindulva közelíthető meg, „hogy jobban megértsük a jelent". így van ez az üdvtörténettel is. A keresztény hittétel szerint az Isten képére teremtett ember „örök, természetfeletti hivatást nyert, de elbukott; az emberi akarat ismételten a rosszra hajlik", ugyanakkor mindig megtaláljuk a nyomát valami sóvárgásnak, valami ádventszerű várakozásnak. Az üdvtörténet szerinti első emberpár léte helyett felületes törekvések az ember leszármazását csoporteseményként magyarázzák: nagyszámú „hominid" csoportban „statisztikailag öntudat alakult ki", kedvező egyirányú variációkkal (óriásmutációk, nagy kvantumugrás stb.) ... Az üdvtörténet mintegy hárommillió éve kezdődött, amikor az emberiség. Történeti fázisába az írott történelem kezdetével lépett, mintegy négyezer éve. Az írás művészete nem sokkal azelőtt jelent meg Egyiptomban és Babilonban, ahogy Ábrahám egy magasabb hívást követve a mezopotámiai Ur városából Kánaán felé indult. A Teremtés könyve első 11 fejezete általános, szimbolikus őstörténet, a 12. fejezettől történelemkönyv, elsősorban üdvtörténet. A Biblia eseményeit az elmúlt száz év régészeti feltárásai messzemenően igazolták, jóllehet mindig elsősorban üdvtörténet akart maradni, „azaz egy nagy várakozás igazolása". Az eredmények ellenére meggyőződéses marxisták ismételten nem vettek tudomást ezekről (például Freud meghamisított története Mózesről, 1937.) A zsidó nép története nagymértékben különbözött a környező vagy a hatalmas államok népeinek történetétől, és a választott nép hordozta Isten üzenetét, egészen a megváltás megtörténtéig. Egy-két évszázaddal Jézus Krisztus születése előtt lázas várakozás fogta el a zsidóságot, hogy a Messiás már útban van, de megjelenése után tömegesen elutasították; az ortodox izraeliták most is az „igazi Messiás" eljövetelét várják. A pogány római birodalom frontális támadást indított Krisztus követői ellen; Decius császár elhatározta teljes kiirtásukat, de elismerte hitük melletti kitartásukat, és kijelentette: „Ha nem lehetne Róma császára, Róma püspöke szeretne lenni". Ötven évvel később Diocletianus pénzt veretett azzal a felirattal, hogy véget vetett a kereszténységnek, ezzel szemben hamarosan az Egyház tanúskodott a római birodalom végéről. „Ez az Egyház mindig abból a tudatból élt, hogy a Messiás eljött Krisztusban", és így várja második eljövetelét. Krisztus országa nem e világból való, így az Egyház római, görög és más kultúrák talaján, a Föld legtávolabbi részein is elterjedhetett, számtalan mártír-áldozat, minden ellenséges támadás és rosszakarat ellenére. „Ha a korai Egyház nem állt volna sarkára Krisztus istensége mellett, a kereszténység hamarosan egy kis zsidó szektává zsugorodott volna." Jézus csodáin kívül megdöbbentően igazolódott isteni hatalma Jeruzsálem pusztulására vonatkozó, elképzelhetetlennek tartott jövendölésén. Csodálkozó tanítványainak megmondta, hogy a városból és