Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Rokonaink - Lilli Promet: A fűzfapoéta; A szerelem - Bereczki Gábor fordítása

- Mondd, van valami a világon, ami csodálkozásba ejtene? - Azt hiszem, nincs - válaszolta meggyőződéssel a mester. Mikor visszaértek a kunyhóhoz, s a mester gyertyát gyújtott, meg az asztalra tette a kenyeret és a vizeskancsót, eszébe jutott a versfaragónak az a fontos dolog, amely idehozta. - Eljött az este - mondta. - Most engedd meg végre, hogy felolvassam neked a verseimet, melyeket írtam. - Jó, de miről? - kiáltott fel a mester. És határtalan volt a csodálkozása. Bereczki Gábor fordítása LILLI PROMET A szerelem A háta mögött Marianne-nak hívták, mivel francia volt. Ha megszólították, azt mondták neki: Madame. Talán én voltam az egyetlen, aki tudtam, hogy a lánykori neve Louise Adam. Meglehet, ugyancsak én voltam az egyetlen, aki tudott a szerelméről. Az ismeretségi köre rendkívül szűk volt. Csak utcája szatócsboltjában és a hentesnél látták, meg az a gyér vevőkör ismerte, amely lélekmelegítőket, pelerineket és sálakat köttetett vele. Ha a madame-nak tolmácsra volt szüksége, több utcányi utat tett meg, hogy engem odahívjon. Több mint a fél életét Észtországban élte le észt férje mellett, de a nyelvet nem tanulta meg. - Nagyszerűen megértjük egymást - mondta madame Louise. - Nem unja magát? - kérdeztem egyszer. - A férjem az én világom - mosolyodott el az öregasszony. Nem tudom, lehet-e öregnek nevezni. Törékeny volt és kis termetű, haja mindig szépen fésülve, derékban karcsúra fűzve, járása könnyed, kecses volt, el-elpirult, s gyakran váltogatta a ruháit. Szerettem elüldögélni madame Louise-nál, a kényesen tiszta szobájában, elnézni a tevését-vevését, ahogy megöntözte a széles levelű filodendronokat, vagy kötött egy apró, nevetséges, kárpittal bevont sámlival a lába alatt. Madame Louise mindig örömmel fogadott, de mikor távoztam, soha nem felejtette el megjegyezni: - Kérem, ha hozzám jön, akkor korábban. Öt órától nem érek rá. Ezt olyan figyelmeztető hangnemben mondta, amely kizárta a tudakolást. Én azonban nagyon kíváncsi voltam, mint minden korombeli lány, mikor már nem gyerek, de még hajadon sem. Szerettem a titkokat, feltételezéseket, csiklandozták a képzeletemet. Úgy gondoltam, tudom madame Louise-ról a leglényegesebbeket. Párizsban a Quartier Latin egy kis bisztrójában volt felszolgáló, s első látásra beleszeretett abba az észt diákba, aki odajárt étkezni, s ismeretségük harmadik napján hozzáment feleségül. Mikor férje néhány év múltán befejezte tanulmányait, Louise elhagyta vele hazáját. - Úgy tűnt, minden romantika madame Louise múltjában rekedt. Milyen titkai lehetnek egy idős asszonynak? - És én mégis szerettem volna megtudni, mit csinál madame Louise öt után. Fél négykor állítottam be hozzá.