Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Iskola és polgárság - Csepregi Béla: Evangélizáció és értelmiség egyházunkban - Vázlat és emlékezés -

Ebben sem volna ugyan semmi szégyellni való, de nem az a cél. Semmi önző számí­tás nincs a szívünkben. Teljes önzetlenséggel szolgálni akarunk csupán, mégpedig azoknak, akik idejöttek. Hogy azután a szolgálat áldása visszahull a szolgáló egyház­ra, az csak melléktermék, mellyel Isten kegyelme mindenütt megáldja az önzetlen szolgálatot." (Vagy-vagy 5.1.) - „A magyar intelligens ember szeret vitatkozni, a ma­gyar protestáns intelligens ember még jobban szeret vitatkozni .. Az írás szerint a hitrejutás útja nem a vitatkozás ... Nem pallérozott elmék érveinek és ellenérveinek párbajpengésében születik a hit. A hit mindig döntés. Az emberek nem azért nem hisznek, mert nem tudnak hinni, hanem azért, mert nem akarnak. Értelmi kifogáso­kat keresnek, hogy kibújjanak az Isten mellett való döntés kötelezettsége alól." (Vagy-vagy 7, 9. 1.) Dr. Mády Zoltán: „A törvény azért adatott, hogy a kegyelmet keressük. A kegye­lem azért adatott, hogy a törvény betöltessék - mondja Luther. És Krisztus betöl­tötte a törvényt. Ezzel megölte a törvény átkát és így megfizette a bért miérettünk, törvény alatt élő, a törvény által halálra ítélt emberekért ... Vajon lesznek-e a ma­gyar közösségben olyan emberek, akik tudják, hogy az ezer sebből vérző magyar társadalmat ki tudja gyógyítani, hogy érdekében hol kell szót emelni, mit kell mon­dani? És lesznek-e olyanok, akik népüket odaimádkozzák, odaviszik ahhoz az Isten­hez, akitől ők maguk a maguk számára kegyelmet, békességet és szabadságot kap­tak... Mi tudjuk, hogy kell lenni egy másik társadalmi formának, amely azért em­berhez méltóbb, mert sokkal több visszatükröződik benne a teremtő, a törvényho­zó és a megváltó Isten szeretetéből." {Isten ismerete, 86-87.1.) Sréter Ferenc: „Tövis vagyok, szíveket sebző tövis. Nem kell szándékosan sebez­nem. Sebez a tövis anélkül is ... Évszázadok múltak. A tövis egyre csak sebzett. Ró­mai katonák gúnyolódtak egy halálraítélten. A fal mellett csipkebokor zöldellt. Tö­vises koronát fontak belőle s a homlokába szorították. Aztán a ruháján is megosz­toztak. A kereszten már semmije sem volt. Semmi ékessége. Csak a töviskorona a homlokán. Egy vércsepp alágördült s az elszáradt tövis kizöldült és virágbaborult. Királyom - suttogta - én vagyok a koronád! - Valóban tövisrózsa most szőlőt ter­mettél! - mondta halkan egy hang. Szőlő volt a szent vér. Ahova hull, már nem se­bez a tövis." (Isten ismerete, 145., 146., 147. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents