Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Pamer Nóra: Szent István felajánlása és a Regnum Marianum

PAMER NÓRA: SZENT ISTVÁN FELAJÁNLÁSA ÉS A REGNUM MARIANUM 15 A szenttéavatás eljárásának egyházjogi szabályai a 12. század második felében alakulnak ki végérvényesen. Az előzményekhez tartozik, hogy az első évezred végéig a püspököknek is joguk volt valakit szentté avatni, de az új szent tisztelete többnyire csak meghatározott területre, az egyházmegyére korlátozódott. Ha azonban az egyházmegye missziós tevékenységet is folytatott, szentjeinek tisztelete tágabb körben is elterjedt. Ezután, körülbelül a 12. század közepéig a szentnek az egész egyházra kötelező érvényű tiszteletének érdekében a szenttéavatás kérelmét a pápai zsinat elé kellett vinni, ahol a szentté avatandó személy életrajzát felolvasták. Ennek az életrajznak már az ide vonatkozó csodákat is fel kellett sorolnia, hogy a zsinat beleegyezésével a pápa érdemlegesen dönteni tudjon. E mellett azonban tovább élt a helyi szentek korlátozott tisztelete is. Mi volt a helyzet 1083-ban, amikor Szent László szorgalmazására István királyt szentté avatták? Ennek megvilágítására e korszakot legjobban ismerő Györffy György kutatási eredményeihez kell fordulnunk, amelyek szerint István király szenttéavatása „nem annyira vallási, mint inkább politikai meggondolásból fakadt. Ne felejtsük el, hogy Szent László a Szent István életére törő és ezért megvakított Vazulnak volt a dédunokája. István egyháza csak támasztéka volt egy még nagyobb alkotásnak, az államnak. A Szent István-i államszervezet időtálló volta pedig éppen László uralkodása alatt mutatkozott meg a maga teljességében ... Ugyanakkor László restituciója maga is ideológiai támasztékot kívánt."

4 Györffy biztosra veszi, hogy a Nagy Legenda már azzal a céllal készült, hogy mint életrajzot a pápai zsinat előtt felolvassák. A nyugtalan politikai helyzet miatt erre azonban nem kerülhetett sor, mert a hadaival előre nyomuló és Rómát többször is fenyegető IV. Henrik a zsinatok összehívását megakadályozta. „Mindez azonban nem jelentett oly akadályt, hogy VII. Gergely 1083 első felében ne fogadhatta volna László követeit, csupán annyit, hogy a szenttéavatások előfeltétele, az életrajzok felolvasása a zsinaton nem történhetett meg. Ez csak félmegoldást tett lehetővé. A pápa egy levelet adott ki, amelyben nem személyre szólóan, hanem általánosságban engedélyezte, hogy emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették és az országot prédikálással vagy intézkedéssel Istenhez térítették."

5 (Ugyanis Gellért és még mások szenttéavatásáról is szó volt, ami pedig a testek felemelését illeti, az csak egy része az egész eljárásnak, a tetemnek a sírból való kiemelését jelenti.) István király kanonizációja érdekében VII. Gergely pápa többet nem tehetett, mert IV. Henrik császár Rómából menekülésre kényszerítette, és ezután csakhamar meghalt. A testek (Szent Gellért, Szent István és Szent Imre bebalzsamozott tetemei) engedélyezett felemeléséről a Gellért-passióban és a Pray kódexben olvashatunk. „Bár II. Orbán még 1096-ban sem ismerte el István király szentté avatását, 1092-ben a szabolcsi zsinaton a kötelező 32 főünnep közé már István, Gellért és Imre ünnepét is besorolták."

6 A következő századokban számtalan templom épült országszerte a szent király tiszteletére, ami a Szent István-kultuszt egyre jobban elmélyítette az amúgy is általánosan gyökeret vert Boldogasszony kultusza mellett. A protestantizmus térhódításával azonban a szentek tisztelete csökkent. Ekkor lépett a színre Pázmány Péter és vele együtt a jezsuiták. Pázmány hatalmas egyéniségének, majd mint egyházi potentátor (1616-tól esztergomi érsek) kiváló szervezőképességének és nem utolsó sorban lenyűgöző magyar nyelvezetének köszönhetően, rövidesen nagy eredményeket ért el a katolikus restauráció terén. A tridenti zsinat határozata értelmében papneveldéket és jezsuita iskolákat állíttatott fel országszerte, a jezsuita szerzetesek pedig városról-városra járva úgynevezett MáriaKongregációkat szerveztek hatékonyabb tevékenységük érdekében. E szervezetek ugyanis életkor, társadalmi állás és foglalkozás szerint tagolva, a királyi Magyaror-