Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
Katolikusok és protestánsok - Szebik Imre: Millennium - protestáns szemmel
re fordítására, anyanyelvű istentiszteletek tartására és hírneves kollégiumok alapítására utalok. A katolikus és protestáns egyháztörténet összefonódásai sokunk előtt ismertek. Jónéhány templomunk többször cserélt gazdát. De megemlíthető, hogy az első szombathelyi megyéspüspök, Szili János dédapja evangélikus lelkész volt. Az ellenreformáció szigorú törvényei azonban sokakat akaratuk ellenére áttérésre kényszerítettek. Husz János tragikus alakja jól ismert a történelemből. Előreformátorként harcolt a biblikus hit visszaállításáért. Kevésbé ismert, hogy Magyarországon Zemplén megyében több nemzedéken át őrizték biblikus elkötelezettségüket, majd pedig a református egyházba tagolódtak be a 16. században. Huszita múltjukról azonban soha nem feledkeztek meg. Már a reformáció hajnalán ott találjuk az evangélium védelmezői között Mária királynét, II. Lajos király hitvesét, V. Károly német császár húgát. Udvari papjai közt az evangélium igaz s tiszta hirdetőit találjuk, mint Speratus Pált, később Kordatus Konrádot, majd Henckel Jánost. Ha nem is tért át „háza jó hírére" való hivatkozással a lutheri hitre, de Luther méltán ajánlotta neki négy magyarázatos zsoltárát, s úgy aposztrofálja őt, mint a tiszta evangélium pártfogóját. Mária királyné bátyját kedvezően hangolja az evangélikusok benyújtott hitvallásának elbírálásában. Zólyom vármegye három városának is ő biztosít lutheránus prédikátorokat. S bár Budán megszületik a „lutherani omnes comburantur" (valamennyi lutheránust meg kell égetni) 1525-ben, végrehajtását ő is akadályozta. A reformáció térhódítása magyar földön a kereskedők, diákok országhatárokat átívelő mozgásának, német politikusok protestáns meggyőződésének és a magyar királyi udvarban betöltött pozíciójának (például Brandenburgi György főudvarmester volt II. Lajos mellett) köszönhető. A könyvnyomtatás igénybevétele lehetővé tette a biblikus felismerések terjesztését, azok indoklását, és az anyanyelvű irodalom terjesztését. Ennek köszönhető, hogy a 16. század végére a lakosság 90 százaléka a reformáció hívévé szegődött. Annál keserűbb sors köszöntött a 17. században a protestáns gyülekezetek lelkészeire, tanítóira és papjaira. A gályarabok elhurcolása és szenvedései ismertek. A reformáció tanait terjesztők ellen könyörtelen szellemi harcok indultak, főként a jezsuita szerzetesek köréből. Közülük egyet említek, amelyben egyszerre támadják az evangélikusokat és reformátusokat. Sámbár Mátyás katolikus teológus kemény hangnemben ír „Három üdvösséges kérdés" című művében. Az első kérdés: a lutheránusok és calvinisták igaz hitben vannak-e? A második: csak az egy pápista hit igaz? Végül: a pápisták ellenkeznek-e a Szentírással avagy inkább a Lutherek és Calvinisták? A válasz sem maradt el Pósaházy János evangélikus lelkésztől. A kölcsönös sértegetés jegyében írt válaszok és viszontválaszok tartalmából egy teológiai érv figyelemre méltó: Isten a török jelenlétével bünteti a magyar kereszténységet, mert nem akar hozzáhajolni, a Szentírás szerint és tiszta életet élni. Az ítélet jogos. 7 A földalatti búvópatakként élő protestáns gyülekezetek néhány királyi város kiváltságaitól eltekintve titokban őrizték atyáiktól örökölt biblikus hitüket,, s adták tovább fiaiknak a padláson rejtegetett Bibliával és énekeskönywel együtt. így fonódott egybe a reformáció két ágának élete és sorsa a közös üldöztetésben. Ezért írja az 1736-ban elhunyt Nádudvari Péter református lelkész: „A protestánsoknak lekiismereti kötelességből tűrniök kell egymást, ... egységben kell élniök, és egymást testvérnek kell tartaniok. Jó lelkiismerettel megtörténhet, hogy ugyanabban az egyházközösségben élnek, egy templomba járnak, egy keresztségét vesznek fel, és ugyanazt az úrvacsorát veszik magukhoz." 8 E nyilatkozat megelőzi a tiszaújkéri és a nagygeresdi egyezmény tartalmát több mint 100 esztendővel.
