Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
Figyelő - Tóth Sára: Az értetlenség hermeneutikája
egy New York-i ismerőse családjában. „Egészen más, radikálisan nem tudományos alapjai vannak a mi ádventi várakozásunknak", a jövő társadalma, sőt a tudomány érdekében is. A Teremtő eljövetele Máté és Lukács evangéliuma írta le részletesen Jézus Krisztus megjelenését a próféciák várakozásai szerint. Számtalan művészi alkotás, vers, festmény, szobor, zenemű született az evangéliumok ihletésére a Messiás testté lételének dicsőítéséről. A szerző a múlt év (1999) Adventjén tartott előadás-sorozatának végén Máté és Lukács mellé állította a Zsidókhoz írt levél ismeretlen szerzőjének bizonyságtételét Krisztus követőinek vigasztalására, bátorítására. Bizonyos, hogy Jeruzsálem elpusztítása, 70 előtt íródott: nem maradhatott volna említés nélkül ez az esemény. A Messiás eljövetelét szisztematikusan kifejtő levél teológiai hitelességgel szól azokról a gondolatokról, amelyek „a Máté és a Lukács adta képben a sorok között rejtőznek, és egyúttal kihagy minden földi részletet." Itt tehát a mennyben történő események jelennek meg. (Nagyon jellemző, hogy a Krisztus istenségének szentírási bizonyítását dicsőítő 110. zsoltárt a Jézust megtagadó hivatalos zsidóság háromszáz éven át kizárta a zsoltárok közül!) Az első keresztények szenvedése, üldöztetése győzelem záloga volt „még akkor is, ha a világ nem hajlandó tudomást venni erről, és tovább ringatja magát abban a hiedelemben, hogy a keresztények eltemetése már folyamatban van". Csak a 2000 évvel ezelőtt kisdedként közénk jött Teremtő adhatta azt a hitet, amin a pokol kapui azóta is hiába próbálnak erőt venni. „De a Teremtő ezt a hitet csak azokba plántálja, akik a Gyermek példáján felbuzdulva, hajlandók gyermekké lenni, hogy így és egyedül így, bejussanak Isten országába." Gegus Ernő Az éretlenség hermenautikája Ulrich J. Körtner: Az ihletett olvasó című könyvéről Hermeneutikai Füzetek 19. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1999. Napjainkban egyre több teológus és hermeneuta egyértelmű diagnózisa szerint a századvég embere értetlenül áll a Biblia előtt. Nem kell messzire mennünk, hogy ezt magyar kontextusban is megtapasztaljuk, hiszen nem csak arról van szó, hogy a szekularizált magyar ember nem érti és nem is olvassa az írást. Történelmi protestáns egyházaink köreiből is egyre inkább hallatszik a panasz, hogy maguk a bibliaolvasó emberek és közösségek is egyfajta nyelvvesztést, s ezzel együtt hitbeli válságot élnek át, amit aztán a gyülekezeti alkalmakon vég nélküli szószaporítással vagy kellemetlen csöndekkel igyekeznek leplezni. Talán leginkább az igehirdetőknek kellene rezonálniuk Ulrich J. Körtner megállapítására, miszerint „A keresztény vallás nyelve ránk hagyományozódott, valahogy megérint bennünket, de mihelyt megpróbáljuk kifejezni, hogy véleményünk szerint miről beszél, anélkül, hogy pusztán megismételnénk a korábban mondottakat, vagyis anélkül, hogy a kánaáni nyelvet akarnánk használni, hitünk tárgya kicsúszik kezünk közül". „Újra a megértés kezdeteire vagyunk visszavetve" - írta Dietrich Bonhoeffer 1944-ben, híres keresztelői beszédében. Körtner mintegy mottóként és kiindulópontként fűzi tovább a mártír-teológus megállapítását, akire művében nem egyszer hivatkozik. Gondolatmenetének szinte gerincét képezi az a meglátás, amelyre Bonhoeffer - Bultmannal szemben -jutott: miszerint nincsen meztelen igazság, ami a kezünkben maradhat, miután lefejtettük róla a korfüggő, illetve mitologikus elemeket, hanem a hagyományozott szavakkal együtt maga a lényeg párolog el. Helyzetelemzése nem egyedülálló és nem is új 1 , ám világosabb megfogalmazását aligha kívánhatnánk. Az ihletett olvasó című tanulmány problémafelvetése érzékeny és szabatos, s az általa javasolt értetlenség hermeneutikája nagyszabású válaszok beígérése helyett bűnbánati aktusra, értetlenségünk, teológiai elnémulásunk beismerésére szólít. Amikor hangsúlyozza, hogy „a keresztény üzenet mai megértésének eleve meghatározója, hogy töredékes marad", nem a relativizmus felé kacsingat, hanem arra mutat rá: a töredékesség megóvhatja a megismerő alanyt a hatalom magához ragadásának kísértésétől. Fő kérdését a reformátori hagyomány szellemében teszi fel: hogyan hallhatjuk meg újból Isten szavát? „Nem lehet, hogy nekünk keresztényeknek e század végén előbb el kell hallgattatnunk, mielőtt újra megszólaltathatjuk a keresztény hitet?
