Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Gémes István publikációi

rizmatikus Hofi Géza", hogy ismét egy újabb jelzőjét idézzem Bartus Lászlónak. Amennyire lehet, tárgyilagos akarok maradni, ezért idéznem kell a könyv íróját: „Sok embert foglalkoztatnak a Hit Gyülekezete extrémnek tartott jellegzetességei. A különféle megnyilvánulások, a kézrátétel, a Szentlélektől való elesés. Nem vagyok teológus, ezért csak szubjektív élményeimről tudok beszámolni. Csalódást kell okoznom azoknak, akik azt várják: mindez csalás vagy trükk volt, de azoknak is, akik azt hiszik, minden igaz volt, ami ezekben az esetekben történt. - Itt jöttem rá, hogy az ember bármit képes imitálni, ha meg akar felelni valakinek... Kizártnak tartom, hogy a Szentlélek adta a nevetést (az »öröm szellemet«) azoknak a testvéreknek, akik az istentiszteleten gurultak a röhögéstől, amikor a holocaustról volt szó. Németh Sándor nem szólt rájuk, mert félt, hogy később is elmaradnak e megnyilvánulások." Végül a könyv elolvasása után néhány kérdést fel kell vetnem és keresnem kell rá a választ. Kérdés: nem túloz-e Bartus László ? Nem személyes keserűsége, csalódottsága láttat vele mindent ilyen sötéten? Kétségtelen, könyvét olvasva nem csak elemző megfigyeléseivel, gondolataival ismerkedünk meg, hanem a mondatain esetenként átsütő indulatával is. Alig lehetne erről a témáról másként írni... Ami az én számomra egyértelműen az írót igazolja, az az a tény, hogy Németh Sándor korábbi barátai, szellemi társai, a koreai Paul Yonggi Cho és az amerikai Benny Hinn - aki a közelmúltban tartott úgynevezett gyógyító szolgálatot a Fradi-pályán - már nem tartanak vele semmilyen kapcsolatot, egyenesen elzárkóznak előle. Korábban mindkettőnek a könyveit a Hit Gyülekezete jelentette meg. Bartus írja, Derek Prince - a Hit Mozgalom teológusa - így kegyvesztett lett, mert egy alkalommal, amikor Budapesten járt, meg merte inteni Németh Sándort. - Ezek a tények egyértelműen választ adnak arra a kérdésre, hogy Bartus László túloz-e vagy sem, amikor bemutatja a vezető lelkész portréját. Régóta keressük arra is a választ, hogy mi a magyarázata annak, hogy sok értelmiségi és sok fiatal köt ki a Hit Gyülekezeténél. Nem értjük, Bartushoz hasonlóan miért nem veszik észre, hogy manipulálják őket? Nem értjük, miként veszítik el a józanságukat? Erre egyértelmű és vüágos választ kapunk a könyvből: „Sokszor kérdezték tőlem: »Mit keresel te ott?« - Hát ezt: Istent. Nem voltunk hülyék. Nem lehetett volna ott tartani bennünket a zenével, tömegpszichózissal... Megtaláltuk Istent... Számunkra Isten nem fogalom, teológia, mítosz volt, hanem valóság." - „A megtértek legnagyobb élménye az volt, hogy Isten változtatta meg őket. Csak el kellett fogadniuk Jpzust, a Messiást. Aki megtért, és olvasta az írást, más emberré lett. A radikalizmus volt a gyülekezet egyik vonzereje." Ezzel az idézettel kapcsolatban kell felvetnünk egy önkritikára késztető kérdést is: a történelmi egyházakban, például nálunk, evangélikusoknál a „bartuslászlók", az Isten után vágyó keresők - megtalálják-e Őt? Átélik-e szent jelenlétét? Hirdetjük-e mi azzal az erővel az evangéliumot, hogy abból megtérések és életújulások születnek? - Miközben a könyv olvasása kapcsán levonjuk a tanulságokat, ezt az önmagunknak feltett kérdést sem hagyhatjuk megválaszolatlanul! Pintér Károly Gémes István publikációi Magam részéről egyházunk népének pazarlásai közé sorolom, hogy a külföldön élő, de hazánktól elszakadni nem akaró tudós evangélikus lelkésztársunk írásait kevesen ismerik, még kevesebben olvassák és^az elvárható visszhangot sem hallom. Az Útitárs szerkesztője és néhány éve már a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének teológiai folyóiratát (KOINONIA) is szerkeszti, rendszeresen könyveket is publikál. A teljesség igénye nélkül most csak négy könyvére utalok: a Hiszek és az Igen két igehirdetés-gyűjteménye (1993., 1994.), határainkon túl elmondott igehirdetéseinek és kátéprédikációinak csokra. Egy szokatlan könyve, a Színlátás, a szemlélődés újrafelfedezése, beleillik abba az európai vonulatba, amely felfedezi az „agyonintellektualizált" protestantizmuson belül a meditáció szerepét, mint az elmélyülés lehetőségét. A színek nyelvén nyújt segítséget ez a könyv az olvasóinak. Ez a két és fél évtizede kipróbált, hallgatóság előtt kikísérletezett anyag sok áldást jelenthetne gyakran „fantáziamentes" gyülekezeti rutinmunkánkban... Legtöbbet Jézus és Pál (1998.) című könyvét forgatom. Benne tanulmányokat olvasok az Újszövetség jobb megértéséhez. Itt Gémes István „Tudományos szinten a legmagasabb akadémiai képzettségről tesz tanúságot" írta ajánlásában Vájta Vilmos 1998-ban. Engem legjobban a Pál apostol és Péter apostol között fennállt feszültség kibontása érdekelt, úgy, ahogyan az az Apostolok Cselekedetei könyvében leírt első egyházi zsinat idején megnyüvánult, és a Galatákhoz írt levélben