Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Gadó György: Válság a természetvédelemben Bolyki János könyve ürügyén

lehet, sőt kell. „A bölcs vadász szabadon bocsátotta, de szabadon is kezében tartotta". Istennek ez a szabadon bocsátott gyenge vada Istenhez kötő szeretetében egyaránt szabadságra és kötődésre bátorít bennünket. A nagykorú keresztény poéta doctust, Jánosy Istvánt olvasni újra meg újra érdemes, sőt olvasgatni kell őt rendszeresen. HK A válság újabb bizonyítéka Bolyki János: „Teremtésvédelem". Ökológiai krízisünk teológiai megközelítésé. A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1999. „Végre egy izgalmas téma! Jó, hogy visszatérhetek a teológiai olvasmányokhoz." Ezzel az érzéssel kezdtem olvasni Bolyki János református teológiai tanár könyvét. Mit mond a Biblia az ökológiai válságról'? Természetesen nem foglalkozik vele, hisz ez akkoriban nem volt kérdés. Ez a válasz csak első hallásra lehet meghökkentő, hiszen nagyon sok más kérdésben is érzékeljük, hogy szakadék van a bibliai kor és a miénk között. Az írásmagyarázatok éppen ezt a szakadékot igyekeznek áthidalni. Természetvédő vagyok, a teológiához nem sokat értek. Természetes, hogy érdekelnek az ismert magyar protestáns exegéta gondolatai. Lássuk hát a könyvet! Lelkesedésem a második oldal közepéig töretlen maradt. Ekkor figyeltem fel az első pontatlanságokra. A szerző „melegház-hatás"-t emleget, és nem egészen szakszerűen írja le következményeit. Türelemre intem magam. A mai gyerekek szerencsére megtanulják az iskolában, hogy a greenhouse effect-et üvegházhatás-nak fordítják. Nem ez a lényeg. A mondanivaló számít. Elolvasok még egy oldalt, és úgy tűnik, nem csak nekem volna szükségem nagyobb türelemre: „Sorra előállnak a különféle vallásos vagy éppen keresztény »ökoteologiai« irányzatok, »ökocentristak« és »melyzöldek«, egyik extrémebb, mint a másik, nem győzik felülmúlni egymást a legkézenfekvőbb bibliai igazságok és keresztény értékek eldobálásában. Valláspatológiai szempontból érdekesek ezek a szélhámosok és bomlott agyúak ..." No nem, ez azért nem ilyen egyszerű! Mielőtt lenézzük ezeket az embereket, nézzük meg, hogy mit jelentenek a felsorolt fogalmak. A mélyökológia olyan filozófiai irányzat, amely a földi életet önmagában tartja értéknek, függetlenül attól, hogy hasznos-e az embereknek vagy sem. Az ember csupán egyetlen faj a földi élet sokféleségében mondják képviselői. Gandhista elvek alapján az önkéntes önkorlátozás hirdetői. Tagadják a tudomány illetékességét az élet lényegének megismerésében. A mélyökológusokon kívül az ökofeministák, ökomarxisták és ökoanarchisták is a radikális környezetvédők közé tartoznak. Határozottan megkülönböztetik magukat a sekélyes (reformista) ökofilozófia képviselőitől. Azt hiszem, ha Kaliforniában ahol a mozgalmuk a legerősebb - néhány hetet közöttük tölthetnék, bizonyos dolgokban egyetértenék Bolyki professzor úrral. Am az ökocentrikus értékrend legfőbb mestere nem nevezhető meggondolatlan embernek. Arne Naess norvég filozófus (akit a „Teremtésvédelem" hibásan A. Naass néven említ) már 27 évesen, 1939-ben az Oslói Egyetem Filozófia Tanszékének tanára volt. Harminc éven át rendkívül átfogó filozófiai munkásságot fejtett ki. Aztán a 70-es években elkezdte felvázolni a mélyökológia alapgondolatait. Egyébként nyelvészként és hegymászóként is ismert, hazájában legendássá vált spártai életmódja miatt. Következetesen próbálta bizonyítani, hogy elméleti munkákban kifejtett életfelfogása megvalósítható, megélhető. Érthető a teológiai tanár indulata a mélyökológia képviselőivel szemben, hiszen témánk szempontjából az egyik leglényegesebb kérdésnél járunk. Az ember különleges szereppel felruházott isteni munkatárs, vagy egy faj a többi tízmillió között? Uralkodnunk kell, sáfárkodnunk, vagy szelíden beilleszkednünk az élővilág nagy hálózatába? Ebben a témában helyénvalók az éles kijelentések, de aligha célravezető a kérdés alapos felvetése előtt lesöpörni azt. Még egy gondolat a kiemelt mondatokhoz. Az idézet elején szereplő ökoteológia szerintem nem szitokszó, hanem „ökológiai krízisünk teológiai megközelítése". Vagyis az a fontos tudományág, amit a szerző maga is gyakorol. A könyvben az ökofilozóftai szakirodalomra épített rövid fejezetektől élesen elválnak a kultúrtörténeti ismertetések és terjedelmes bibliai szövegelemzések. Az előbbiek bőven kínálnak lehetőséget a tévedések ironikus elemzésére, de ennél sokkal fontosabb, hogy az alapkérdéssel foglalkozzunk: Mi a Biblia mondanivalója az ökológiai válsággal szembesülő keresztyéneknek? Számomra az jelenti az igazi problémát, hogy a könyvben erre nem találok érdemi választ. Becsülettel próbáltam megküzdeni az ógörög szóelemzésekkel, de bevallom, nem lettem sokkal oko-