Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Gadó Pál: Világméretű diakónia

A megszokott magyar szóhasználat és a teológiában bevett görög fogalmak öszszeegyeztetése ebben az osztályozásban némi nehézségeket okoz, de az egyszerű gyakorló keresztyén számára ez nem olyan lényeges. A szolgálat görög szava ugyanis, a diakónia, mindezt magában foglalja. Ezen belül az első terület görög megnevezése a liturgia, a másodiké, amit mi magyarul missziónak mondanánk, a mártíria, és a harmadik a mi fogalmaink szerint a diakónia. Tudjuk, hogy katolikus testvéreink ezt karitásznak szokták nevezni és talán a görög és latin nyelv fogalmai szerint ez így helyes. Amikor magyarul a diakóniát szeretetszolgálatnak nevezzük, valójában nekik adunk igazat. A három munkaág terheinek hordozása, az aktív részvétel ezen szolgálatban, Jézus Krisztus minden követőjének elháríthatatlan feladata. A szervezett egyházban vannak ugyan felavatott, ezekre a tevékenységekre hivatásszerűen rendelt személyek. A püspökök, akik karmesterként irányítják az egyház szolgálatát és pásztorai a lelkészeknek; a lelkészek, akik hirdetik az igét, kiosztják a szentségeket, végzik az alkalmi liturgikus szolgálatokat és lelkigondozásban részesítik a gyülekezeti tagokat és a „díkonok"', nők vagy férfiak megfelelő szakmai felkészültséggel, akik a szociálisan, vagy bármi más módon segítségre szorulók, a betegek, öregek, fogyatékossággal élők gondjait hivatottak enyhíteni, mégpedig nem az általános emberi humanizmus, hanem a krisztusi szeretet alapján. A fenti nézetekkel azonosulni tudok, de nem én fogalmaztam meg, hanem a DIAKÓNIA nemzetközi szervezet Európa-Afrika regionális konferenciájának előadásaiban, 1999. június 19-24. között, Uppsalában hallottam. A svéd házigazdák ismerve a szavak elszálló természetét, a két évvel ezelőtt anyanyelvükön kiadott „A diakónia teológiája"

1 című könyvük angol változatában kinyomtatva is átadták a konferencia résztvevőinek a diakóniáról vallott felfogásuk kifejtését. Az észak-európai evangélikus (és még néhány más ország protestáns) egyházainak szolgálatát - a példát adó „Krisztus díkon" követését - ez a szellemiség hatja át egyre nagyobb mértékben. A gyülekezetekben a lelkészek mellett főállású „díkonok" dolgoznak, akik ugyancsak főiskolai szinten értik szakmájukat. Nem önkéntesek, nem amatőrök. Szakképzettségük az állami követelményeknek felel meg szociális, egészségügyi vagy pedagógiai területen és ezt egészíti ki két éves egyházi képzésük (bibliaismeretből, teológiából, gyülekezetépítésből, katehetikából stb.). Megtudtuk, hogy a svéd egyház most ezt három egyetemi szintű oktatási központban végzi (Ersta/Stockholm, Varsta/Harnösand és Brácke/Göteborg) 20-20 fő, vagyis országosan 60 díkon részére. A nagy túljelentkezés lehetőséget nyújt a legrátermettebbek kiválasztására. A püspök iktatja be őket és egyházi alkalmazottak. A gyülekezetben dolgozó „díkon" látogatja a betegeket, a gyászolókat, a gyermeket váró anyákat, krízishelyzetben lévőket, vendégmunkásokat, ott terem mindenütt, ahol az egyház tagjai életük problémáinak megoldásához segítségre szorulnak. A „díkon" munkát találhat egyházi intézményekben is. Ezek átfogják az emberi élet minden területén jelentkező szükséghelyzeteket. Segítik a szenvedélybetegeket, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a menekülteket, gyógyítják a betegeket, elkísérik életük utolsó szakaszában a haldoklókat, különféle szolgáltatásokat nyújtanak a fogyatékossággal élőknek stb. Sokban hasonlóak lehetnek az állam vagy más civil szervezetek által fenntartott intézmények munkásaihoz. Keresztyén emberként szeretném, ha a mi intézményeinkben felismerhető lenne a krisztusi szeretet, szellemiség jelenléte, ha minőségben nem maradnának el a többiek mögött, ha a legnehezebb feladatokat is felvállalnák, pótolnák a hiányokat, törődnének azokkal a szükségben lévőkkel is, akikkel mások nem. Ezt talán módszeresen úgy lehet elérni, ha a Krisztust követők közössége lát, megítél és azután cselekszik. A Magyarországi Evangélikus Egyházhoz szorosan kötődő, de mégiscsak független FEBE Diakonissza Egyesületben megadatott a hazai szociális ellátásban lévő