Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Latin-Amerika: Idejétmúlt-e a felszabadítási teológia?

teológiával karöltve a szegénységet helyezik gondolkodásuk, érdeklődésük középpontjába. Jézus számukra elsősorban a (fel)szabadítót jelenti. Legnagyobb eredményeik: teológiai ismeretek alapos átadása, a Szentírás üzenetének a mindennapi életbe való gyakorlati átültetése, a közösségbe tartozás lehetősége, a laikus vezető réteg kialakulása és megerősödése, és a szegények hatékony segítése. A legfontosabb talán az, hogy a tagok érzékelhetik: az egyház nem csupán egy hierarchikus szervezet, hanem valódi közösség. A leggyengébb pontot a laikus vezetők képzése jelenti; szélesebb körű ismeretekre lenne szükségük a szélsőségek kiküszöbölése érdekében. Mindenesetre a laikusok bevonása a II. Vatikáni Zsinat szellemében óriási előrelépés, hiszen ők azok, akik képesek társaikat is rávenni az aktív szolgálatra. Nagy jelentőségű változás, hogy míg eddig az egyház minél nagyobb tömegek bevonására törekedett, most a mennyiség helyett a minőségi változást helyezték előtérbe. A bázisközösségek tehát kisebb közösségi szinten próbálnak segíteni a nyomorgókon, az igazságtalanságok áldozatain. Kezdetben saját, közvetlen problémáik megoldásán fáradoztak, nem törődtek a társadalmi rendszer megváltoztatásával. Ma sem akarnak részt venni a politikában, nincs is központi irányításuk, hiszen nem alkotnak szervezetetyagy egyesületet. Egyik jellemzőjük, hogy spontán módon születnek és működnek. Őszintén próbálják élni a kereszténységet a mindennapi életben, annak minden területén. „A hit fűzi össze - a nagyrészt szegényekből álló - közösségek tagjait, akik megosztják problémáikat, nehézségeiket, küzdelmeiket, örömeiket és reményeiket; Isten szavában együtt keresnek megoldásokat és lehetőségeket méltóbb és emberibb életre." (Idézet egy teológiai doktori tételből.) Megtapasztalják, hogy Isten szeretete, az egyház gondoskodása nem üres szó. Tudatosulnak problémáik, és lehetőséget keresnek megoldásukra. Egymást védik, támogatják, ami igazi segítség forrása lehet, pl. a munkahelyükön, egy-egy elemi egészségügyi intézmény megszervezésénél. Megtanulják vállalni szerepüket az egyház építésében. Mindazonáltal a politikai pártok figyelmét nem kerülhették el. A felszabadításteológia egyes teoretikusai szorgalmazták is a bázisközösségek tagjainak politikai elkötelezettségét, hangoztatva, hogy csak az küzd valóban az igazságtalanságok ellen, aki az igazságtalan rendszerek megváltoztatására törekszik. A báziscsoportok egy része valóban vállal is politikai és szociális szerepet. Vezetőképzésük nemcsak a közösség számára lehet hasznos, hanem a politikai életben is kamatoztatni tudják az itt elsajátított képességeket, pl. a beszélgetés-vezetést, agitálást, problémamegoldó készséget, stb. Sokszor nagy problémát jelent, hogy néhányan politikai céljaik elérésére használják fel a bázisközösségeket. Sajnos a történelemből nagyon jól tudjuk, hogy az emberiség az idők kezdete óta hajlamos volt a saját céljaira felhasználni a vallást, így ez a helyzet elkerülhetetlennek látszik. Brazíliában, a bázisközösségek szülőföldjén elsősorban az ország északi, szegényebb vidékein alakultak meg, s ma is ott vannak többségben. Működnek a metropolisok: Sao Paulo, Rio de Janeiro, Brazília peremvárosaiban és nyomortelepein. Itt a paphiány miatt erősen burjánzó szekták leghatásosabb ellenszerét alkotják. Brazília déli részén és a jobb módú plébániákon kevés bázisközösséget találunk. Helyettük számos kisközösség működik itt, amelyeknél a társadalmi elkötelezettség nem olyan fontos elem, mint a bázisközösségeknél. A kisközösségek nagy szerepet töltenek be a paphiány enyhítésében (átlagban 10 000 hívő esik egy papra). Az eddig felvázoltakon kívül még két érdekes bázisközösség-típus működik: a pünkösdista-karizmatikus jellegűek, illetve a katekumenátust hangsúlyozók. Az előbbi főként Észak-Amerikából terjedt át Latin-Amerikába, és nagyon nagy sikert