Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Latin-Amerika: Idejétmúlt-e a felszabadítási teológia?

gának hirdetése abban a valóságban, amelyben a halál uralkodik? Hogyan lehet Istenről beszélni az ártatlanok, a szegények mindennapi szenvedéseinek láttán? „Teológiánk ezekre a kérdésekre akar válaszolni, de ezek természetesen túlhaladják erőinket" - mondja Gutierrez. „Aki az erőszakos halál küszöbén elmélkedik Krisztus keresztjéről és feltámadásáról, és egy elnyomott nép politikai ellenállásáról, annak megfogalmazásai nem illeszkednek mindig hézagtalanul a spekulatív ortodoxia kereteibe, és minőségileg más ismeretekre tesz szert." (Nyíri Tamás). Az európai teológusoknak meg kellene szabadulniuk a megmerevedett hagyományoktól, hogy az élet lüktetését lelki élménnyé tegyék a hívőkben. Ezért kell „felszabadítani" magát a teológiát is: „hogy a felszabadítás történelmi folyamatának részesévé legyen maga a teológia is, ahhoz meg kell szabadítanunk mindentől, ami akadályoz abban, hogy szolidárisak legyünk a világ szegényeivel és elnyomottaival" - mondja Gutierrez. Ez a teológia tehát új hozzáállást és új utat jelent. Nem egy vagy néhány új tétel kidolgozásáról van szó, hanem az egész hittartalom új szemszögből való megértéséről, éléséről. Mivel a felszabadítás teológiája antropológiájában és társadalmi analízisében támaszkodik a marxista elméletre, számosan bírálták mind nyugaton, mind helyben. Kifogásolták a vallási élet és a politika túlzott összekapcsolását. A felszabadítás-teológia művelői számára azonban a marxizmus a „társadalmi elemzés eszköze", mely által tapasztalatot szerezhetnek Latin-Amerika jelenlegi társadalmi helyzetével kapcsolatban, és segítségével a szegények szörnyű helyzete orvosolható. Ezen kívül a marxizmus politikai programot kínál, amely által a jelenlegi igazságtalan társadalmi rendszer lebontható, és egy jogosabb társadalom építhető fel. A gyakorlatban a felszabadítás-teológia erősen bírálja a kapitalizmust, és igenli a szocializmust. Ezért ma túlhaladottnak látszik. A Bibliát, mint a felszabadítás elbeszélését olvassák. Különösen fontos számukra Izraelnek az egyiptomi szolgaságból történt kiszabadítása, a próféták elnyomást ostorozó szavai, és Jézus szegényeknek és kitaszítottaknak való evangélium-hirdetése. A Szentírást nem az evangélium megértésének szemszögéből olvassák, hanem a latin-amerikai helyzetre akarják alkalmazni a mondanivalóját. Jézus Krisztust nem „csupán" Megváltóként, hanem evilági felszabadítóként mutatják be. A felszabadítást tehát az üdvösséggel teszik azonossá, és az üdvözítés társadalmi, politikai és gazdasági vonatkozásait emelik ki. Az irányzat hangsúlyozza a „strukturális bűn" fogalmát. Nem az egyén, hanem a társadalom romlott meg és igényel megváltást. Bírálói szerint a felszabadítás-teológia az üdvösséget tisztán evilági eseménnyé redukálta, és mellőzte annak transzcendens és örökkévaló dimenzióit. Számos irányzat keletkezett. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a felszabadítás erőszakkal vagy anélkül történjék-e. Camillo Torres atya pártfogolta az erőszak alkalmazását: 1966 óta mint gerillaharcos vált ismertté. A latin-amerikai püspökök többsége azonban elutasította az erőszakot: az erőszakmentes ellenállás egyik legismertebb hirdetője Helder Camara érsek lett. (90 éves korában, augusztus 28-án halt meg - Magyar Kurír, 1999. augusztus 31.) Az egyház legutóbbi hivatalos megnyilatkozásai szerint megengedettnek tartják végletes esetekben a fegyveres felkelést is, elismerik az elnyomás elleni cselekedetek létjogosultságát. Az egyház hitelessége múlik azon, hogy kiáll-e a szegények mellett. Léteznek azonban más utak is a felszabadulás-teológia mellett, ám szoros kapcsolatban azzal: ez a népi vallásosság teológiája és a bázisközösségek léte. A népi vallásosság teológiája Ez a teológiai irányzat jellegzetesen Argentínához kötődik, elindítója és legismertebb képviselője Lucia Gera. Számos tekintetben egyezik a felszabadítási teológiákkal, ám a kiindulópontban jelentősen eltér.