Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Értelmiségi konferenciák

zetők nem mindig tesznek lelkiismeretesen eleget az állampolgároktól kapott külde­tésüknek. A gazdasági és politikai élet összefonódásában megfigyelhető a korrupció jelensége is. Az „Impulzus 99" mindenkit arra szólít fel, hogy tudásával, szakértel­mével járuljon hozzá az ország növekedéséhez. Vlk bíboros nagyra értékelte, hogy a felhívás szerzői nem elégednek meg a cseh társadalom problémáinak és azok okai­nak felsorolásával, hanem elhatározták, hogy törekszenek a jelenlegi helyzet megvál­toztatására. Prága érseke emlékeztetett elődje, Frantisek Tomasek bíboros egy évti­zeddel ezelőtt mondott szavaira, miszerint „az igazságért és igazságosságért folyta­tott küzdelemnek ebben a fontos pillanatában a katolikus egyház a nemzet oldalán áll." Vlk bíboros, érsek a saját és a helyi egyház nevében szolidaritását fejezte ki mindazokkal, akik tudatában vannak, hogy az igazságért és igazságosságért folyta­tott küzdelem nem merül ki a politikai szabadság kivívásával, hanem tovább folyta­tódik az erkölcsi és lelki értékekért való küzdelemmel, hiszen ez utóbbiak nélkül a szabadság és a demokrácia pusztán homokra épülő eszmék maradnak. VRIMK Természetesen érdekel bennünket a római katolikus magyar értelmiség érdeklő­dése és törekvése - hiszen egy hajóban evezünk -, még akkor is, ha sok mindenben nem tudunk azonosulni római testvéreinkkel. A Pax Romana húsvéti konferenciájának anyagát több forrásból is ismerjük (Magyar Kurír, Vigília, Mérleg, stb.). Érdekesnek tartjuk, hogy a még dúló balkáni háború idején is - a fronttól 20-50 kilométerre - Baján egy hetet a korrupció kér­désével foglalkoztak. A Pax Romana-ra azért is érdemes figyelni, mert mindig túl­mutat határainkon, és úgy látszik, ezt a problémakört Európa-szerte, talán világ­szerte is olyan jelentősnek tekintik, amire nekünk is figyelmet kell fordítani, hiszen nemcsak magyar erkölcsi - gazdasági - politikai jelenség, hanem nemzetközi, s alig­alig kezelhető probléma. A versenygazdaság ma Nyugaton és Keleten nemcsak ered­ményeket, de botrányokat is produkál. A korrupció igazi vesztesei mindig a kisem­berek, az egyszerű polgárok, akik még jórészt komolyan veszik a megszokott erköl­csi normákat. Tudomásul kell venni, így olvassuk: az évszázadokon át képviselt nor­mákat „a szekularizált világ ugyan nem tagadja meg, de félretolja, nem igényli és nem követi". Mi a keresztény emberek álláspontja ma? Beletörődni, vagy kitartani az erkölcs normáinál? Konzervatív-e a polgár, ha nem korrupt? - vethetjük fel a jo­gos kérdést. Kifáradt-e, elfásult-e a keresztény értelmiség a tapasztalható korrup­ció világában, vagy állhatatosan kitart elveinél, még ha ez nem is látszik divatos­nak? - Ezek a kérdések a protestáns értelmiséget éppen úgy érdeklik, mint római testvéreinket. A római katolikus értelmiséget - olvasmányaim alapján fogalmazok így - két problémakör különösen is érdekli: a jövő alakulása, a kereszténység szerepe a 21. században, és a felnőttképzés, felnőttoktatás, laikusképzés sokrétű ügye, egy új egy­házfelfogásban, amiben már nemcsak a klérus az egyház, hanem az egész Populus Dei. Az előző témakörhöz kitűnő útmutató lehet Lluis Duch bencés tudós prognó­zisa, amit a Mérleg és a Magyar Kurír is közöl kivonatosan. Mind a célkitűzése, hogy ti. a vallásosság végső korszakával, a vallásosság végének végével (!), és a keresz­tény vallás jövőjével akar foglalkozni szellemes, mind a szerző „éber álma", a 8 pont­ban összefoglalt vízió. Az irgalmas samaritánus modellje éppen olyan fontos ebben, mint a szórvány pozíció tudatos elfogadása, ami kihívásként átok helyett áldássá le­het... Feltűnően sokat foglalkoznak római testvéreink az ész, értelem szerepével a Fides et Ratio pápai enciklikával kapcsolatosan, amit nekünk, protestánsoknak ne­héz követni, mert újra a tomizmus előretörésének érezzük a közös bibliai alap hang­súlyozása helyett. A pápa még lengyel körútján is hangsúlyozottan foglalkozott az ész hatalmával a szkepticizmus és nihilizmus leküzdésében, a morális felelősséggel párhuzamosan. HK

Next

/
Thumbnails
Contents