Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Helyzetfelmérés - Tomka Miklós: Vallási helyzetkép Magyarországról
amelyből Isten országa épülni tud. Ez a mindenkori kiindulópont. Ezért kell foglalkozni vele. Hasznos, ha az ugró megnézi, honnan dobbant. Most nem statisztikai tények számba vételére készülünk. És a rejtett spirituális valóságok feltárására sem vállalkozunk. Az alábbiakban fel szeretnénk viszont tárni azokat a társadalmi és kulturális adottságokat, amelyek között a kereszténység, az egyház élete ma megvalósul. Ezek környezeti tényezők. Semleges tények. Legfeljebb a hozzájuk való viszony lehet különféle. A sziklás csúcs a síksághoz szokott ember számára fáradság, a hegymászónak öröm. A pogányság a langyos kereszténység szemében talán fenyegetés, a missziós küldetés számára lehetőség. Aki bizonyos Isten ügyének sikerében, annak nem érdemes egy helyzetet jónak vagy rossznak minősítenie. A minősítés egyetlen alapja, hogy az éppen fennálló adottságoknak sikerült-e megfelelni (Mt 25,14-29). Nem az adottságok milyensége, hanem a lehetőségeknek való megfelelés az értékelés tárgya. A kiindulópontot ellenben a körülmények képezik. Az alábbiakban három társadalomszerkezeti és két kulturális tényt tartok meghatározónak. A mai magyar társadalmat legalább két évtizede (1) lassú, de folyamatos vallási megújulás; (2) világnézeti polarizáció; és (3) a vallásos emberek társadalmilag hátrányos helyzete jellemzi. Ugyanakkor a vallásosság ma Magyarországon részben (4) elszigetelt és hagyományőrző egyházi szubkultúraként, részben (5) az egyháziasságtól és a keresztény/keresztyén tradíciótól elkülönülő, egyéni formákban jelenik meg. 2 A megújulás biztatás a jövőre nézve. A többi adottság ellenben arra mutat, hogy vallási örökségünk társadalmunk és kultúránk nyilvános életének peremére szorult. Itt, most nem foglalkoztat, hogy mennyire felelős ezért az elmúlt korszak társadalom- és kultúrpolitikája. Azt sem vizsgálom, hogy ez a helyzet milyen nagy mértékben sérti a demokrácia elveit. Utalnom kell viszont arra, hogy ezek az adottságok alapjában új helyzetet teremtettek a vallás és az egyház társadalmi jelenléte szempontjából. Alig és egyre kevésbé lehet feltételezni, hogy maga a társadalom s annak intézményrendszere képes lenne a keresztény kultúra továbbadására. Az egyház már nem támaszkodhat a keresztény kultúra (vagy éppenséggel „a vallás") általános társadalmi elfogadottságára. Az egyház feladata immár hagyatkozhat arra, hogy a társadalmilag hordozott keresztény konszenzus segítségével segítse elő a jézusi tanításra épülő istenkapcsolat („a hit") kibontakozását. A jelen helyzetben az egyháznak egyszerre kell keresztény közösséget és fogalmi-kulturális közeget teremtenie, valamint a jézusi hívást megértetnie. Továbbá: a keresztény/keresztyén társadalmi és kulturális modell általános érvényének megrendülése, vagy talán megszűnte miatt a feladat nem az általános erkölcsi és vallási hagyomány és gyakorlat megőrzése, hanem egy új cselekvőkészség és magatartás kialakítása és intézményesítése. Küldetésük megvalósítása (de akár csak önmaguk létének megőrzése is) a keresztény/keresztyén közösségektől és egyházaktól az új társadalmi-kulturális helyzettel való szembenézést és az annak megfelelő, újításra kész aktivitást követeli. Vallási megújulás Az utolsó fél évszázad vallási adatai befejezetlen szinusz-görbét írnak le. Egy rövid fellendülést óriási hanyatlás követett, majd a vallásosság újra erősödni kezdett. A folyamat a társadalom és a központosított állam közötti erőpróbaként is értelmezhető. Az első szakaszban a társadalom jelentős veszteségek mellett is, ellenállt az őt megváltoztatni akaró törekvéseknek. A második szakasz a kommunizmus átmeneti sikerének az ideje. A harmadik szakaszban a társadalom megtanulta, hogy miképpen kerülheti ki a pártállam törekvéseit, s hogyan valósíthatja meg saját elképzeléseit. Ez a szakasz vezetett azután a rendszer bukásához.
