Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Pintér Károly: Bartus László - Fesz van című könyve evangélikus olvasatban

zó módon, amikor Uzoni Péter fiáról ír Bartus László. Milyen eszközökkel éri el Németh Sándor a célját? Mindenekelőtt azzal, hogy „kimunkálta a szolgálati ajándékról és a tekintélyről szóló tanítást, mely a feltétel nélküli engedelmesség alapja volt. Ennek lényege, hogy Isten »a szolgálati ajándék« (Németh Sándor) mellett - tegyen bármit - mindig kiáll. Mindenkivel szemben megvédi. Isten lesújt »a szolgálati ajandek« ellenségeire, amikor az ajándék ezt akarja. Aki a »szolgalati ajandek« ellen lázad, Isten ellen lázad... Elhitette velünk, hogy a sorsunk tőle függ." - A másik ilyen hatásos módszer a megfélemlítésre az úgynevezett „szellemi harc". Ez elsősorban olyan „imahadjáratot" jelent, amely az úgynevezett pozitív gondolkodás pszichológiájára épül. Ennek egyik megfogalmazott tézise: a kimondott szónak teremtő ereje van. Ezen a mágikus alapon azután a szellemi harc során szinte „átokhadjáratba" kezdenek. Nem is a személyek, hanem szerintük a személyeket megkötöző démonok ellen. Ezzel máris érintettünk egy újabb területet - a démonűzést. A vezető lelkész azt is elhitette közösségének tagjaival, hogy látja a démonokat. Van olyan ismerősöm, akit az „ajtónállók" nem engedtek be az istentiszteletükre. Németh Sándor személyesen mérte végig tekintetével, majd fejével nemet intve megakadályozta ismerősöm részvételét az összejövetelen. Nyilván látta a vállán ücsörgő démonokat. A manipulálás hatásos eszköze a „prófétálás" is. Ezt ismerte fel a könyv írója: „A prófécia néha tudatos manipuláció. A hamis jövendölés a megfélemlítés és az uralkodás legdurvább formája, a lelki terror eszköze." Könyvében kifejti és megindokolja, miért. Hozzátartozik ehhez a kelléktárhoz az újabb és újabb látványos „megtapasztalások és élmények" szorgalmazása és felkeltése is. A kenet jelenlétének „bizonysága": a hanyattesés, remegés, vagy az „új hullám" révén gyakorlattá vált „szent nevetés", amikor fetrengő nevetőgörcsbe rándul az, akit magával ragad a Szentlélek. De üyen „bizonyossága" a lélek jelenlétének az istentiszteleten a rohangálás, a makogás, a négykézlábra ereszkedés is. Mindezt láthatjuk a videokazettákon is. Ezzel kapcsolatban írja Bartus László: „A legnagyobb feltűnést az úgynevezett »új huttam« keltette, amely megosztotta még a karizmatikus mozgalmat is. Az »új hullam« képviselői azt állították, hogy irányzatuk a Szentlélek nagyobb kiáradása az utolsó időben... Az »új hullam« olyan erőt hozott, amelynek hatására a hívők nem tudták már kontrollálni magukat. Rázkódtak, vonaglottak, rángatóztak, nevettek, rohantak és üvöltöttek. Sokan a földön mászkáltak, és volt egy hölgy, aki órákon át ütemesen kakukkolt. Legjellemzőbb a tömeges rángatózás és ordítás volt. A karizmatikusok között viták zajlottak arról, hogy például a hívők kutyaugatása az Úrtól van-e. Németh Sándor azon az állásponton volt, hogy igen, és azt mondta, aki az »új hullamnak« ellenáll, az a Szentléleknek áll ellen... Aki kritizálta az »új hullam« kenetét, arról a vezető lelkész azt áhította: »a Szentlelket karomolja«." E mögött az eltorzult keresztyén gondolkodás és gyakorlat mögött egy alapvetően hamis teológiára bukkanunk. Ez jó táptalaja annak, hogy ambiciózus lelki vezetők visszaéljenek helyzetükkel és elkábult emberek azt hallják a gyülekezetben is, amit hallani szeretnének. Mintha ismét arról volna szó, amiről már Pál apostol is írt Timótheusnak: az emberek „saját kívánságuk szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük" (2Tim 4,3). Nem ebben kell keresnünk ennek a mozgalomnak látványos sikerét? Kívülről, a vüágból jövő hatásokat, eszméket és elvárásokat igyekeznek a Szentírásból igazolni és kielégíteni. A korszellem úgynevezett krisztianizálásáról van szó? Ilyen a már említett „pozitív gondolkodás" hirdetése. Ezt elsősorban az úgynevezett „megvallások" során gyakorolják. Ezt úgy tűntetik fel, mint az igaz hit ismérvét. Ez azonban mágia. Ilyen kívülről importált gondolat és ezzel társuló vágy - a siker, vagy ahogy Bartus fogalmaz - a prosperitás. Ezt szolgálja ki ez a teológia. Egy 1994-es kazettámon látom-hallom, amint Németh Sándor azt hirdeti: „Isten azt akarja, hogy gazdag légy. Ne 50 ezer, hanem 500 ezer forint legyen a havi fizetésed." A hallgatóság részéről hatalmas ováció a válasz. - Ha az igehirdetőre gondolok, akkor ez nem is olyan elképzelhetetlen, hiszen ennek a gondolatnak, teológiának ő maga a reklámja. Bartus László könyvében ír a közel 50 rnülió forintért felépített balatoni villáról, Camp Dávidról, és a háromnapos igeszolgálatért kapott 600 ezer forintról is. Ha mindez igaz, úgy valóban érdemes behatóan foglalkozni a prosperitás teológiájával, még utóbb az is kiderülhet, hogy csakugyan a Szentírás alapvető tanítása, amit hogy-hogynem, 2000 év óta nem vettünk észre... Ehhez a teológiához tartozik az a felismerés is, hogy bizonyos körökben divattá és igénnyé lett az élmény keresése és átélése. Hatalmas tömegrendezvényekben vélik ezt sokan megtalálni. Ezt az igényt is ki kell szolgálni. Külső szemlélő, aki járatlan a vallások világában, alig tudna különbséget tenni egy monstre karizmatikus összejövetel és egy ma divatos koncert hangulata között. Mindkét helyen a tömegpszichózis megjelenési formáival találkozna és azt élné át. Az lehetne a benyomása, hogy most egy úgynevezett vallásos show-műsort lát, ahol a „csodák" és más extrém jelenségek jelentik a látnivalót. S aki mindezt konferálja, az a „ka-