Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.
Kulturális figyelő - Veöreös Imre: Egy önéletrajz a 20. századból
Egy önéletrajz a 20. századból Bozóky Eva: Zord idők nyomában Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 1998. Mintha varázserő áradna e könyvből: úgy beleéltem magamat az olvasásba, hogy utána pár percig azon gondolkodtam, hol is vagyok. Nehéz felocsúdni, mert az olvasása magával ragadó, szinte kiemel térből és időből. Az emlékiratról a híres nagy családregényekjutnak eszembe: Martin du Garde, Galsworthy, Proust, Thomas Mann: a Buddenbrooks könyve. Talán mindezeknél izgalmasabb. A 20. században Magyarországon élni - akármelyikünknek sem nyárspolgári lét. De ami ebben a könyvben van, az rendkívüli sors. Pedig úgy indul mintha mese következnék: „Egy kislány jön a parttalan időben. Mindent jól megnéz maga körül, mintha be kellene számolnia valakinek a látottakról, megmegáll, elámul, gondolkodik, aztán megy tovább, mígcsak el nem tűnik a ködben." Végigfut az apai ágon. Az elődök közt egy Márián akad meg a szemem. Koldusszegény, gyönyörű nő. De ki venné el? A gimnázium egyik legkiválóbb tanára. Az anyai ág erdélyi gyökerekre megy vissza. A nagyapa szolgadiákként tanul a nagyenyedi kollégiumban. Zenetanár lett belőle, meg pap és gyümölcskertész. A családok sok szálból szövődnek - írja a szerző. Gyermekkorát Budán töltötte, azután az egri évek következnek. Majd nagyanyja városa, Zalaegerszeg. „Búvárharang alatt, a tenger mélyén, ilyen volt Egerszeg a sokkal nyitottabb Eger után. Az egerszegi esztendőben vigasztaló jelenség volt Nagy Miklós evangélikus lelkész." A zárdából hatan voltak lutheránus diákok. A lelkész kivette közülük Évát, a többi ötöt a segédlelkészre bízta. A magánórán megismertette vele Szókratészt, Platónt, Arisztotelészt, Aquinói Tamást, Anzelmust és a többi keresztény filozófust. Ezután Pápa következik, a polgárváros. Itt egy évfolyammal lejjebb jár Rab Zsuzsa. Vele Adyt tárgyalják naphosszat. Az evangélikus templomban Bácsi Sándor vasárnaponként az elhurcolt zsidókért imádkozik. Kitör a magyar-szovjet háború. A szovjet csapatok elől Nyugatra menekülnek. Salzburgban álltak meg. Az amerikai zónában, fogolytáborban helyezték el őket. Aztán a döntés, hazamenjen-e szüleivel vagy maradjon a szabad világban. Könnyhullatás közepette mondja: „Aszüleimmel maradok. - Akármi vár is ránk." Hajnalban megindult a szerelvény hazafelé. Idehaza a rémület napjai következtek. Édesapját az oroszok elvitték. Szabadulása után az apát mély szomorúság kerítette hatalmába. „Talán mindenkinél világosabban látta teljesen kilátástalan egyéni és nemzeti sorsunkat." Idehaza népi kollégiumba kerül; mely hamarosan megszűnik. És megkezdődik újságírói pályája. A 47-es nyár majdnem békebeli volt. Az életre szóló szerelem pillanatok alatt bekövetkezett. „Magával szeretnék táncolni" - lép hozzá az ismeretlen férfi. Éva bólint. Tánc közben hangzik el a párbeszéd: „Június óta várok magára - mondja. - Én is - nevetünk mind a ketten." A vőlegény kommunista pártvezető. Éva apja ezredes, lánya „osztályidegen". „Két riport között szaladtam el az anyakönyvvezetőhöz." Donath Ferenc meg két értekezlet között jött el. Éva egy riportja politikai vihart kavart. Erdélybe mentek nászútra. Kiderült, hogy ávós figyelte őket. 1949-ben biztos fedezékbe kerül. Szirmai István, a Rádió akkori elnöke Éva néhány írása alapján azonnal megtette a Női szemmel rovat vezetőjének. Úgy gondolta, hogy Móra Ferenc beleillik a műsorába. Móra nyomorgó szegényei ellen nem lehet kifogás. Bozóky „vakmerőségei" nem tűntek fel senkinek. Nyilván jól becsomagolta a cikket. Ellenben a férjét elviszik. Egymás után következnek letartóztatások. Érte is eljöttek. Aztán becsukódott mögötte a hatalmas vaskapu. A Fő utcai börtönben töltött három hónap után kitelepítés következett. Semmit nem tud férjéről, szüleiről. A gyermeke biztos helyen van egy ismerős néninél. Végre biztos hír: férjét 15 évi börtönbüntetésre ítélték. „Akkor életben van" - dobbant meg a szíve. Látogatási engedélyt kap a Kozma utcai börtönbe. Fél óráig beszélgetnek. Majd kitör az 56-os forradalom. Szovjet csapatok közelednek a főváros felé. A Jugoszláv követségre menekülnek. Onnan száműzetésbe viszik őket Romániába. Az autóbuszban ott van férje és kisfia. Snagov következik. Az önéletrajzban bizonyságtevő sorok következnek. „Valaki mégis tart. Mint az úszómester a tanítványát, rúdon. Mentőövet dob. Vagy mágnességgel vonz, mint a patkó a vasreszeléket. Vonz, mint a hold a tengert apály-dagály változásakor. - Valaki úgy döntött, hogy Sztálin meghaljon. Azt akarta, hogy életben maradjak, én és a családom. Valaki őrködik felettem, szeret engem, és őrzi azokat is, akiket szeretek."
