Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Egy egyháztörténeti jeletőségű dokumentum vajúdása Az LVSz és a Római Katolikus Egyház hivatalos közleménye

Egy egyháztörténeti jelentőségű dokumentum vajúdása Azt reméltük, hogy húsvéti számunkban foglalkozhatunk azzal a közös Nyilatkozat­tal, amely a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház között tisztázza a megigazulás (justificatio) kérdésében négy és fél évszázada fennállt nézetkülönb­séget. A harminc éve folyó párbeszéd legjelentősebb eredményéről van szó, amely konszenzust jelent ebben az alapvető vitás kérdésben. Megoldása a kiközösítés és kiátkozás (excommunicatio és damnamus) állapot megszűnését jelentheti. Erre a jó reménységre minden okunk megvolt, hiszen az LVSz már 1998. június 16-án tagegy­házainak véleményét ismerve egyhangú határozattal nyilvánította készségét az elkészült dokumentum-tervezet szövegének aláírására. Váratlanul, néhány nap múl­va Róma bejelentette, hogy fővonalakban ugyan elfogadja a Közös Nyilatkozatot, de néhány jelentós ponton további tisztázást igényel, és ezeken a pontokon (reservatio-k) további tárgyalást tart szükségesnek. Komoly egyházi diplomáciai erőfeszítések és hosszas teológiai diszkussziók után, idén januárban elkészült egy olyan tervezet, amely lényegében két részre osztja a Közös Nyilatkozatot. Az első részben négy pontban rögzíti az elért konszenzust, a második részben (nevezzük Függeléknek) két oldalról egymás álláspontját tisztelet­ben tartva kifejti a szükséges pontosításokat. Az azóta eltelt időben reménységre jogosító jelzéseket kaptunk arról, hogy a Közös Nyilatkozatot ilyen formában aláírják. Ezért merünk részleteket közölni e fontos ügyben történt előrehaladásról. Megjegyez­zük, hogy szeretnénk az októberi reformációi számunkban a végleges helyzetről beszámolni. A szerkesztő nem vállalhatta azt a felelősséget, hogy ebben a sokakat érdeklő, egyháztörténeti jelentőségű folyamatban hallgat, amikor más sajtóorgánu­mok rendszeresen közölnek valós vagy kiszivárogtatott híreket. Lássuk hát a most nyilvánosságra hozható sorokat: Az LVSz és a Római Katolikus Egyház hivatalos Közös Közleménye 1. Azoknak a megállapodásoknak az alapján, amelyek a Megigazulás tanításával kapcsolatos Közös Nyilatkozatban már kifejezésre jutottak, a Lutheránus Világ­szövetség és a Katolikus Egyház együtt deklarálja a következoket:„Amegigazulás tanításának értelmezése, amint az a Közös Nyilatkozatban megszövegezést nyert, mutatja azt, hogy konszenzus van a megigazulás tanításának alapvető igazsága­iban a lutheránusok és katolikusok között (Kny. 40. pont). Ennek a konszenzus­nak alapján a Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház együtt jelenti ki a következőket: Az evangélikus egyházak tanítása, amint ebben a Közös Nyilat­kozatban kifejezésre jutott, már nem esik a Trento-i Zsinat elítélő határozatai alá.Az evangélikus hitvallások elítélő nyilatkozatai már nem illetik a Római Katolikus Egyház tanítását, amint az ebben a Közös Nyilatkozatban kifejezésre jut" (Kny.41.). 2. Hivatkozással a Lutheránus Világszövetség Tanácsának határozatára a Közös Nyilatkozattal kapcsolatban, amely 1998. június 16-án kelt, és arra a válaszra, amelyet a Katolikus Egyház 1998. június 25-én a Közös Nyilatkozatra adott, valamint azokra a kérdésekre, amelyek mindkét oldalról felvetődtek, a mellékelt Közlemény (amit Annex-nek nevezünk) tovább pontosítja azt a konszenzust, amelyet elértek a Közös Nyilatkozatban és világossá teszi, hogy a korábbi közös

Next

/
Thumbnails
Contents