Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Hafenscher Károly: Krizeológia és keresztény jövőkép

kevesebb. Kierkegaard is ezt kívánta: nem kívánok többet, csak hogy becsületes ember legyek... Őszintén beszélve és radikálisan a krízisről, ugyan belekalkulálva következetesen életünkbe, valóságos krízis fájdalmunkba Isten valóságát. Már tudom: a krizeológiával csak így szabad, csak így lehet foglalkoznom. Ma nem a hit az ópium, a narkó amivel kibírható ez a szennyes élet, a korrupció, a közöny, a cinizmus, prostitúció, perverzió világa, a hit ma bátorság, újra gyermeki bizalom, az Atya nélküli világ valóságos atyjába vetett bizalom. Kurázsi, courage to be, Mut zum Sein, Mut zum Leben, Mut zur Hoffnung. A krizeológia sötét világában Hamvas ilyenfajta bátorságának fénye dereng fel, só't világít. A felismert és átélt fényből másnak is ad. Hamvas nemcsak kegyetlen őszinteséggel analizálta korunkat, hanem ki is nyújtotta Valaki felé a kezét... így nézünk a téma második része felé. Keresztény jövőkép ma. II. A kereszténység jövőképe Mivel nemcsak a humanista Terentius tudta elmondani, hogy semmi sem idegen tőle, ami emberi (homo sum, humánum nihil me a me alienum puto), hanem a kereszténység és elsősorban a keresztény teológia, minket is érdekel az idő és benne a jövő kérdése és élménye. Mi is tudjuk, hogy az ember Janus arcú lény, egyszerre tekint hátrafelé és előre, a múltba és a jövőbe, amennyire vaksi szemétől telik. Akeresztény időfelfogáshoz tartozik, hogy nem an sich beszélünk a jövőről sem, hanem mindig Isten-relációban... (Trialogus jelleg). Ez az Isten mozgásban, cselekvésben levő Isten (Deus in actu), akinek nemcsak köze van az időhöz, nemcsak Teremtője az időnek, hanem jelen is van az időben (Deus praesens). Ahogy Pascal határozta meg, különbséget tévén a filozófusok istenétől, Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Az 0 jelenléte egyúttal összeköti a múltat-jelent és jövőt, ezt az Újszövetség így fejezi ki: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Aionról van szó: halakból vízöntőbe, korszakból korszakba lépünk, a processzió jelensége miatt. Ez nem egy bálvány vagy szobor állandóságát, hanem cselekvésének odusát jelenti. Ez a reális praesentia köti össze a zsidó és keresztény Biblia Isten fogalmát, Isten képét. Martin Buber így fordítja a bemutatkozó Isten nevét: „Vagyok, aki itt vagyok!" Ich bin da! Jelen vagyok. Ha tehát a teremtő Isten ad még jövőt a számunkra, ez azt is jelenti, hogy benne jelen lesz az Isten. Vele számolni kell! A Szentírásban kettős időfogalom szerepel: a kronosz, ezt méri a kronométer és ezt rögzíti a kronológia, másként ez az objektív időkeret. A másik időfogalom a kairosz, ez az alkalom, a lehetőség az egyes ember, egy nép vagy az egész emberiség számára. Kétféle felfogás ismerős a keresztény időszemléletben az úgynevezett lineáris és a ciklikus. A lineáris szerint az időnek van kezdete A-pont, középpontja ez az idők teljessége Krisztus megjelenése Gal 4./ és vége ez az Q. pont. (Gondoljunk csak a Teilhard de Chardin ómega pontjára, univerzális evolúciós elméletében. Efelé halad az egész teremtettség.) A cirkuláris, vagy ciklikus szemlélet szerint az idő állandóan ismétlődik, az óra járása, vagy a természet évszakai szerint körbe-körbe jár és így nincs új a nap alatt. Ezt az időszemléletet vallja Spengler, részben Toynbee is népek, kultúrák életére nézve is. A kultúrkörökben tavasz, nyár, ősz és tél jelentkezik, csak míg Spenglernél valami titokzatos végzetszerűség - a görög ananké modern formája a rugó, addig Toynbeenál a kihívás - válasz/challange response/mozgatja a történelmet. A lineáris és ciklikus szemlélet ötvözete manapság a teológiában a spirál-modell, amely szerint lehetségesek látszólagos ismétlések, hasonlóságok, valójában mégis előrehalad visszafordíthatatlanul.