Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Loyola és Luther szellemi utódai beszélgetnek (Interjú Szabó Ferenc jezsuita atyával)

3. Minek tartod magad? Nem nacionáléd, hanem identitásod érdekel: teoretikusnak, gyakorló lelkipásztornak, egzisztenciálisan érdekelt hívőnek, Isten csodálkozni tudó felnőtt gyermekének, dialógusra mindig kész partnernak, utazónak, akinek mégis honvágya van, Isten-keresőnek, testvér-keresőnek, az élet értelmét keresőnek? 4. Mai jezsuita vagy. Jezsuitának lenni ugyanaz, mint a 16. században vagy mégis más? Mi köthet minket össze lütélményünk, tanításunk gyökere, a bűnös ember iránti érdeklődés vagy a Krisztus-központúság, a jezsuita és az evangélikus is nevében hordja jellegzetességét (Jesu-ita és evangéliumi). 5. Milyennek látod a kereszténységet a 21. század kapujában, a vajúdó világban? Mit tartasz az ökumené holnapjáról, felekezeti és vallási pluralizmusról, Jézus népe minoritás pozíciójáról? Válaszok: Köszönetet mondok, hogy megszólalhatok a Credo-ban. Kétségtelenül megváltozott a légkör a 2. Vatikáni Zsinat után. Az ökumenikus párbeszéd a keresztények létkérdése ebben a szekularizált világban. Egy francia katolikus filozófust, Jean Guittont idézem: „korunkat két szóval jellemezhetjük: ateizmus-ökumenizmus". Közös tanúságtételünk Krisztusról legsürgetőbb feladatunk. ad. 1. Érdeklődésem széleskörű, de ennek korlátait egyre inkább érzem. Ha szellemtörténetben, filozófiában, teológiában, irodalomban jártas is vagyok, a természettudományokban nem tudok tájékozódni. Csak néhány népszerűsítő könyvet olvastam az asztrofizikai, a csillagászat, a paleontológia területéről, meg a genetika kérdésköréből. Lehetetlen ma már lépést tartani a szaktudományokkal. Hiányosságaim vannak a zene területén is. Mostanában már nincs annyi időm a kultúrára, mint diákkoromban. Sűrű a programom: előadások, cikkek, szemináriumi munka, a Távlatok szerkesztésével együtt. Az igaz, hogy dinamikus és kreatív vagyok még, de a kontemplációra és a jó értelemben vett szórakozásra már nem igen marad időm. Ma már kevés könyvet olvasok elejétől-végéig, legtöbbször csak bizonyos témához keresek anyagot. Ha recenziót kell írnom, akkor kénytelen vagyok egy-egy művet elolvasni. Talán az a titka dinamizmusomnak, hogy hosszú jezsuita kiképzésem során (itthon, Leuven-ben, Párizsban) sok-sok anyagon rágtam át magam, néhány nagy filozófus és teológus művét alaposan tanulmányozhattam. így van alapozásom, hivatkozási rendszerem (Teilhard, de Lubac, Blondel, Marcel, Marechal, Ricoeur, Varillon voltak főbb mestereim). ad. 2. Kétségtelen bizonyos kihívások serkentettek. Amikor például „zug-jezsuita" voltam egyetemista koromban, sokat vitatkoztam világnézeti kérdésekről ateistamarxista társaimmal. Később belevetettem magam Teilhard de Chardin életművébe: az ő víziója később is támpontokat adott tájékozódásomhoz. - A nyugat-európai szellemi légkör az új filozófia és teológia felfedezése, majd a 2. Vatikáni Zsinat alatti erjedés tájékozódásra, ismereteim elmélyítésére serkentett. Korán kezdtem el írni cikkeket a párizsi „Ahogy lehet"-be, majd a Római Katolikus Szemlébe. 1965-ben jelent meg első könyvem: „Világnézetek harca" címen. Mindig szem előtt tartottam: segítenem kell az itthon maradtakat szellemileg, hiszen a vasfüggöny szellemi függöny is volt. Később 25 évig a Vatikáni Rádió műsoraival naponként „hazajöttem", most is Istennek hálálkodva mondom: akkor onnan többet tehettem a magyar keresztényekért, mintha itthon dolgoztam volna. Külföldre kerülésem és rádiós szolgálatom ma már így látom: gondviselésszerű volt. „Burokban születtem" - mondták már többször, bizonyos értelemben igaz. Isten jó tehetséget adott, ezt igyekeztem kamatoztatni. Ehhez jó egészség is kellett. Sikereim serkentettek. Isten országát, az egyház ügyét sikeres alkotásokkal is lehet szolgálnunk... Egyelőre még nem stagnálok, de késznek kell lennem a kisebbedésre is, az öregedésre.