Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Bácskai Károly: Hegyen épülő templom

otthonának tekintette. Többször szolgált is Budahegyvidéken, majd visszavonultságában úgyszólván minden vasárnap részt vett a délelőtti istentiszteleten. A gyülekezet regényének következő fejezete a közelmúlt története. A régi óhaj új szívekben új akarattá erősödött, amikor öt esztendővel ezelőtt a jelenlegi kápolnától nem messze telket kaptak a budahegyvidéki evangélikusok, hogy ott templomot építsenek. A költő szavainak igazságát nap nap után a saját bőrükön érezték Templomépítési Bizottságunk tagjai: ha az élet Magyarországra dob ki valakit, annak százszorta inkább kell akarni. Nem akarásnak nyögés a vége, az akarásnak Hegyvidéki gyülekezetünkben az új templom alapkő-letétele. A szívekben immár az újabb fejezetet bevezető kérdés ágaskodik: Hogyan tovább"? Megállva s erőt gyűjtve az alapkő-mérföldkőnél, a végleges tervek elkészültét várva érdemes meggondolni, hogy: A „prototípus", az első templom sohasem fából, kódból, téglából épül. A gyülekezet, a hívők közössége, a lelki ház jelenti azt a mintát, melynek alapján egy keresztény templom épülete reálisan megtervezhető. „Mint élő kövek, épüljetek föl lelki házzá..." (lPét 2,5) A templomot óhajtó budahegyvidéki elődök gyűjtése és akarása a mögötte lüktető élet miatt volt megvalósítható és hiteles. Építeni kell! A Lelkipásztor folyóiratban tíz évvel ezelőtt megjelent meditációs vezérgondolat

1 ma Budahegyvidéken kétszeresen is időszerű. Templom- és gyülekezetépítés nem arra alkalmas telekkel, elfogadott kiviteli tervvel, építési engedéllyel kezdődik, de ezzel a programadó mondattal: Épüljetek föl lelki házzá! Építeni kell a közösséget, terhelt, de mégis érthető kifejezéssel a „kolletívát", a latin eredeti értelmében (colligo, összegyűjt, összegyülekszik, de szorosan össze is köt, ami elszakadt, megcsomózza újra, a kolléga szónak is ez az alapja). Egyház szóhasználattal communiónak mondjuk, ami egyúttal (angol területen) az úrvacsorai közösségre is utal: „holy communion". S építeni kell magát a templomot is, a szent közösség helyét, ahol emberi életek a keresztségben Krisztushoz köttetnek, és az oda betérők megtalálhatják életüknek azt az origó-pontját, amelyhez igazodva el tudnak helyezkedni az ezredvég egyre bonyolultabbá váló eszmei egzisztenciális koordináta rendszerében. Olyan szót használ a régi levélíró prédikátor, amelyben benne rejlik a lelki házépítés, a közösségteremtő szolgálat kettős természete: Egyrészt az, hogy ültetheti ugyan Pál, öntözheti Apollós, prédikálhat Péter, láthat jelenéseket János, utazhat Mexikóba a pápa és tarthat az Egyházak Világtanácsa jubileumi nagygyűlést Zimbabwében, de a növekedést az Isten adja. A Congregatio sanctorum, a szentek közössége Neki köszönheti létét. 0 szentel meg köveket és fél évszázados akaratot, hogy Hegyvidéken gyülekezet és templom épülhessen, hegyen épült templomként hirdetve az O dicsőségét. Másrészt az épülés, építés egyéni, személyes, testre- (és lélekre-) -szabott felelősség és feladat is. Rajtam múlik, hogy vállalom-e, hogy be tudok-e illeszkedni a közösségbe, hogy hűségesen kitartok-e azokban az időkben, amikor „százszorta inkább kell akarni". Az egyháztagság dinamizmusa ez: Statikus, szilárd, megtartó, tehervállaló és teherbíró szerep, a falba épített kőé, mely egyszerre tartást ad és amelynek tartása van. Ugyanakkor papság is, szent szolgálat (lPét 2,5), az én elvesztése és „rugalmas" beépülés a (lelki) egészbe. Úgy épülünk fel lelki házzá, (templomépítő) gyülekezetté, hogy mozgunk és vállalunk. Ott vagyok jelen, ahol éppen dől a ház, hogy építsek és megtartsak. Ilyen szerepet vár a növekedést adó Isten az élő kövektől - társadalmi viszonylatban is a szeretetszolgálat, diakonia-carita területén, a kultúra, az erkölcsi