Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Kari Kopperi: Az aranyszabály

Luther hangsúlyozza, hogy nekünk a törvényt két különböző szempontból kell tekintenünk. Egy külsőleges és emberi szempont szerint a törvény azokra a cselekedetekre vonatkozik, amiket meg kell tennünk, vagy amiktől tartózkodnunk kell. Itt az érdek a tényleges cselekedet és a többi ember szükségessége. Ezen a területen nincs különbség a keresztény etika és a szekuláris etika között. Mindazonáltal, ha a lelki szempontot vesszük figyelembe, a helyzet teljesen más lesz. A lelki törvény ugyanis nem csupán helyes cselekedeteket kíván meg, hanem jó és tiszta szívet is. Önként cselekszi az ember a jót és teljes szívéből? Luther azt gondolja, hogy ez teljességgel lehetetlen kívánság az ember számára. Ezért azt az igényét jelenti be, hogy a természetes törvénynek ténylegesen nemcsak valóságos cselekedetekre kell irányulnia, hanem arra a hitre is, amelyet egyedül Isten adhat meg irgalmasságából. Előadásom végére érek. Ideje, hogy következtetéseket vonjak le. Az emberek nyomorúságára, szükségére koncentrálás Luther etikájának központi gondolata. Ugyancsak ez a diakónia teológiájának is. Luther Márton azt hiszi, hogy Krisztus valóságos jelenléte a hívőkkel közösséget teremt. Ez a közösség újítja meg a keresztény embert és teszi benne hatásossá az igazi szeretetet felebarátja iránt. Ez a fajta szeretet a diakónia alapja. Isten szeretete működik a keresztényben és formálja át az ember önző szeretetét önzetlen szeretetté, még az erőtelenek és bűnösök iránt is. A diakóniai szeretetnek ez a motivációja a felebarát iránt Isten szeretetéből származik, de az Aranyszabály ad gyakorlati tartalmat neki. Az önzetlen szeretetnek ez a modellje Luther etikai gondolkodásának szíve közepe. Luther elfogadja a természetes törvény gondolatát, amely az ember szívébe Íratott és amely magába foglalja lényegében az Aranyszabályt is. Luther koncentrál a helyes cselekedetekre, a valóságos szeretetre a felebarát iránt, de teológiai álláspontjában a jócselekedetek benső tiszta motivációjára is figyelmeztet. Ezért az Aranyszabály nem csupán módszer a szociáletikai érvelésben, hanem ugyancsak hatásos teológiai elv a diakóniában, és ez az evangélikus etika és diakónia találkozása (randevúja). Fordította a szerkesztő A szerkesztő megjegyzése Az úgynevezett Heidelbergi Disputa és 40 tétele a reformáció korai időszakában jött létre. A 95 tétel kiadása után, de a kiátkozás előtti időszakban vagyunk. Még teológiai viták folynak, s nincs szó egyházszakadásról. Az egyetemi tanár Luther tudományos teológiai vitákat folytat. A professzorára büszke Bölcs Frigyes egyeteme rangjának megbecsülését látja abban, hogy tanárát ilyen vitákra hívják. Luther itt még Aquinoi Tamással párhuzamos gondolatokat érint s szinte tőle veszi tételeit. A Heidelbergi Vita nem tévesztendő össze a későbbi 1519-es lipcsei vitával, majd az 1529-es Marburgi Kollokviummal. A szász választófejeledelem féltette Luthert, nem engedte Rómába, azt akarta, hogy híressé vált egyetemi tanárát Németország területén belül hallgassák ki. Az 1518-as Heidelbergi Vita témája az emberi és isteni szeretet különbsége volt. Ami emberi szeretetünket a másik ember jósága, szeretetreméltósága váltja ki, Isten szeretetét viszont az jellemzi, hogy feltétel nélkül árad az emberbe, és nem keresi, hanem megteremti a jót. Luther szerint a kereszt nyilvánítja ki Isten végtelen szeretetét. Az embertől csupán önmaga feltétlen szeretete telik, és csak úgy szereti a másikat, ha az méltó rá. AHeidelbergi Vitát szokták a skolasztikus teológiával szembeni szakításnak tekinteni, még pontosabban itt a teológus Luther a filozófus Aristoteles-szel áll szembe. Luther már Heidelbergben is megkülönböztette a személyes bízó hitet (fides fiducialis) az egyház dogmatikus hitétől, amelyet fides historica-nak nevezett. Csak aki a pro me, pro nobis Krisztus-eseményt fogadja el, az üdvözül. Ez nem jelent passzivitást, mert a bűnöst Isten valósággal igaznak fogadja el, és ez a megigazítás életszentséget is jelent, belső átalakulást és ebből folyó gyümölcsöző jótetteket. A Heidelbergi Vita során - amit saját rendjében Luther maga vezetett - rendi elöljárói már folyó bűnvádi eljárás ellenére sem találtak kivetnivalót Luther felfogásában. Csak 1518 augusztusában kapott idézést a római Kúriától „a pápaságról hangoztatott vakmerő állításai miatt". A szász választófejedelem közbenjárására érték el, hogy Róma helyett Augsburgban hallgatták ki a birodalmi gyűlésen Cajetan bíboros előtt az év októberében. A következő évben került sor a Lipcsei Vitára Luther és Eck között, de itt már a pápaság földi és mennyei hatalmára terelődött a hangsúly, és megkezdődött az elvi és gyakorlati polarizáció.