Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.
Múltunkból - Terray László: Vájta Vilmos emlékezete
vitájához is van mondanivalója. Az ökumenikus kapcsolatokban is megbecsülést kapott alapos munkával nyert egyházfogalma. Perspektívákban gondolkodott és tisztában volt a távlatokkal és arányokkal. Ez a tág horizont személyiségének más oldalait is áthatotta. Sokat jelentett számára a zene. Tapasztalatból ismerte a régi éneket: »Mikor Dávid hárfája zeng, nem dühöng a vihar Saul kebleben«. Sok öröme telt a szépirodalomban. Mivel öt modern nyelvben mozgott otthonosan, a költészet és regényirodalom széles horizontok felé nyitott számára ablakot. Svéd írók közül különösen is foglalkoztatta Lars Ahlin. Ingmar Bergman filmjeit is figyelemmel kísérte, némelyikükről írt emlékezései több nyelven jelentek meg. Tizenöt éven át nem volt kívánatos vendég hazájában. De 1989-ben tiszteletbeli doktora lett a budapesti evangélikus teológiai akadémiának. Legutolsó könyve most nyáron, 80. születésnapjára magyarul jelent meg, ezzel a címmel: Amíg időnk van (Gal6,10)." Vájta Vilmos temetése Vilmos szombaton, október 17-én késő este lett rosszul, vasárnap hajnalban szállították be az alingsási kórházba. Fia hétfőn reggel még tudott vele beszélni, igent és nemet tudott mondani. Mikor én kedd este meglátogattam, már csak szemével tudott reagálni. Halála szerdán, 21-én reggel 3 órakor következett be. A temetés pénteken, 30-án volt a Remmene templomból, amely Herrljunga városa egyik gyülekezetének temploma. Vilmos feleségének, Karinnak a családja ettől a templomtól alig pár száz méterre lakott, esküvőjük ott volt 1947 júniusában (többek között Ordass Lajos közreműködésével). Vilmos és Karin teológustársa a 40-es évekből, és személyes jó barátjuk, Helge Brattgárd püspök végezte a szertartást, Göran Lewin helyi lelkész és jómagam közreműködésével. Ez alkalommal Luther-kabátot viseltem. Maga a szertartás részletei, az igehelyek, az énekek, zeneszámok, mind egy Vilmos és Brattgárd közötti megállapodás alapján folytak le, amelyet már évekkel ezelőtt írásban lefektettek. Az igehirdetés alapigéje a 43. zsoltár 3. és 4. verse volt. Az igehelyeket Vilmosék Katalin lánya olvasta svédül, és minden igehelyet utána én olvastam magyarul. Ezek voltak az igék: 23. zsoltár; Jn 11,25; Róm 14,8; Jel 7,9-11. Preludiumként és postludiumként Bach-műveket játszott a helyi kántor, egy énekesnő egy Bach-áriát énekelt. A népes gyülekezetben magyar részről jelen volt Pósfay György, Koltai Rezső és felesége Signe, ifj. Joób Olivér Skövde-i svéd lelkész és Molnár Veres Pál (Stockholm), a skandináviai magyar protestánsok lelkésze. A sír közvetlenül a templom bejáratával szemben van, keresztény szokás szerint kelet-nyugati irányban. A kinti rövid szertartás előtt, Brattgárd püspök pár szavas tájékoztatása után Pósfay György egy nemzeti szín zacskóból magyar földet szórt egy kis lapátra, amelyből azt én a sírba szórtam és magyarul mondtam az Elbocsátás szavait. A temetés után emlék-összejövetel volt egy helyi gyülekezeti házban. Karín asszony üdvözlő szavai után Pósfay György a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Lutheránus Világszövetség képviseletében adott át üdvözletet, jómagam baráti köszöntést mondtam, ifj. Joób Olivér a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége nevében szólalt fel. Megemlékezést mondott még Vilmosék ifjúkori barátja Gunnar Ljungman ny. lelkész, tanzániai misszionárius, aki
