Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az életről - Kézdy Edit: „Tudod-e, ez mi?"

AZ ÉLETRŐL KÉZDY EDIT „Tudod-e, ez mi?" Éld-élettelen-holt „Tudod-e, ez mi? I Jó torna eszednek" - kezdődik Kosztolányi Dezső Fejtörő felnőtteknek című költeménye. Iskoláskorunk óta fújjuk a vers utolsó sorait, a kesernyés választ a találós kérdésre: ,JVincs nála nagyobb jó, I mert ez a kincs. I Úgy hívják: élet. I Értelme nincs." Az élet rengeteg formáját ismerjük, látjuk, csodáljuk magunk körül, mégsem egyszerű a biológia nyelvén sem válaszolnunk a látszólag primitív kérdésre: mi az élet lényege? Mi köti össze a baktériumot, az élesztőgombát, a levelibékát és az embert? Fájdalommal tapasztaljuk, hogy milyen érzékeny, tünékeny az élet, apró, rejtett hiba miatt hirtelen, soha vissza nem fordíthatóan omolhat össze egy nemrég még közöttünk élő, mozgó társunk szervezete. Máskor viszont az élet akár félelmetesnek is nevezhető burjánzását tapasztaljuk: algák fékezhetetlen szaporodását az akváriumban, molyokét a kamrában vagy zöld növényekét egy magára hagyott kertben. Kisgyerek-korunktól tanulunk különbséget tenni élő és élettelen, élő és holt között. Mégis tudunk-e válaszolni arra, hogy élnek-e a vírusok, amelyek jószerivel csak az életükhöz szükséges információt tartalmazzák, de azt csak más, élő szervezetbe bejutva tudják érvényre juttatni? Zavarba kerülünk az életről alkotott elképzeléseinkkel akkor is, ha meggondoljuk, hogy egyes állatok, például laposférgek, szivacsok, hidrák feldarabolódván részeikből is regenerálódnak, s több darabban folytatják életüket, míg emlősállat részeitől ezt soha nem várnánk. Élő-e eszerint az élőlénynek egy-egy része? Élnek-e a halottakból kivett szervek, amelyek másik emberben még évekig betölthetik eredeti feladatukat? Életerő? Életjelenségek? A biológia tudományának születésekor, a 19. század elején az életerőt jelölték meg az élet kritériumaként. Az életerő révén különbözik a szervezet néhány kilogramm holt anyagtól, az életerő lakik a szerves anyagokban és hiányzik a szervetlenekből állították. Amikor a század derekán Wöhler német vegyész a vizelet egyik közismert szerves anyagát, a karbamidot előállította nyilvánvalóan szervetlen anyagból (ammónium-cianátból), maga sem hitte el kísérlete eredményét, mert hite az életerőben megingathatatlan volt. A következtetést Berzelius volt elég bátor levonni: nincs elvi határ a szerves és szervetlen anyagok között.