Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
A reformáció kulturális értékei - Reuss András: Átéltük - Kísérlet a közelmúlt feldolgozására
következő vendégnél a tájékoztató foglalkozott az előző alkalommal felvetett kérdésekkel és ellenvetésekkel is. Amit a vendégek látogatásuk során Magyarországon mondtak és ami későbbi beszámolójuk tartalma volt, mindig fontos szempontnak számítódott, és amit mondtak, hosszú távon legalábbis nem maradt figyelmen kívül. Az idők során a diakóniai teológia összefüggésében így került szóba a misszió, a kritika és a kereszt is. Számos ökumenikus ülésen és konferencián egyházaink képviselői nagyjábanegészében az állam hivatalos politikáját képiveselték. Sokféle oka lehetett ennek: komolyan vették a kiosztott feladatot, tudatlanok, naivak vagy konformisták voltak. Az egyes személyeket és az egyes ügyeket egyenként és konkrétan kellene megvizsgálni, hogy az igazat mondhassuk. Sok más egyéb mellett azonban azt a lehetőséget sem volna szabad teljesen kizárni, hogy ezek az emberek meggyőződésből és igazán szóltak s cselekedtek, vagyis azt, hogy adott esetekben éppen ők - és nem mások voltak közelebb az igazsághoz és az igazságossághoz. Ilyesmit tudnék, - hogy példát is említsek, - a vietnami háború összefüggésében elképzelni, amely az Amerikai Egyesült Államok társadalma számára sem teljesen tisztázott és megemésztett ügy. De a záróokmány aláírása előtti és utáni úgynevezett Helsinki-folyamatot és annak különböző fázisait is meg lehetne ebben az összefüggésben vizsgálni. Ide kívánkozik Barth 1956-tal kapcsolatos hallgatásának izgalmas kérdése is. Ismeretes Reinhold Niebuhr elmarasztalása: Barth a kommunizmust nem ítélte el ugyanolyan élesen, mint a nemzeti szocializmust, s ez nem teológiájából, hanem tapasztalatából következett. 28 Itt azonban nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. 1984 Nem Magyarországon vetődött fel először az a gondolat, hogy a Lutheránus Világszövetség VII. nagygyűlésére 1984-ben Budapesten kerüljön sor. Azonban mindkettőt, a gondolatot is, a döntést is sikerként könyvelték el. A magyar stáb egyik legelső előkészítő megbeszélésén - talán 1982-ben vagy 1983-ban - Carl H. Mau, LVSZ főtitkár szavai „egyházatok nem ugyanaz lesz a világgyűlés után, mint előtte volt" azonban felborzolták a kedélyeket, különösen Káldy Zoltán püspökét. Galyatető 1956 gondolata kézenfekvő volt, bár Mau bizonyára nem tervezett semmi konkrétumot, valószínűleg arra sem gondolt, hogy szavai konkrétan mit jelentenek. Carl Maunak mindenesetre sikerült elérnie, hogy egy kis csoport, benn Káldy Zoltánnal, Ordass Lajos sírjánál szerény megemlékezést tartott, amely ugyan nem volt nyilvános, de a nyilvánosság számára tudósítottak róla. A világgyűlés előkészületei során nyilvánvalóvá lett az állami és egyházi érdekek hallatlan párhuzamossága. Az egyik oldalon a vallás szabadságát és általában a kelet-európai szabadságot akarták bemutatni, a másik oldalon abban reménykedtek, hogy sikerül jobb kapcsolatokat kiépíteni Kelet-Európával, egészen az oroszországi németekig menően. Állami oldalról minden lehetséges és megengedett volt a világgyűlés sikere érdekében. A rendezvény egyszerűen túl nagy volt ahhoz, hogy mindent szigorú ellenőrzés alatt lehessen tartani. A világgyűlés előtti sokoldalú előkészítést, a sokféle kapcsolatot egyszerűen nem, illetve alig lehetett ellenőrizni vagy korlátozni. Az egyház tagjai, lelkészek és gyülekezeti tagok a hitben való nagy közösség élményében részesülhettek. A Sportcsarnokban a megnyitó istentiszteleten és az előkészületek során a külföldi vendégekkel megtapasztalt közösség élménye is valami egészen új volt: olyan egyházi munka, amelyben az egyéni kezdeményezés, az ötletek, a kreativitás és a lelkesedés addig ismeretlen szerepet játszottak. Az LVSZ budapesti világgyűlésével kapcsolatban mindig megemlítik az elnökválasztást és Káldy Zoltán megválasztását gyakran az LVSZ behódolásának tekintik.
