Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
A reformáció kulturális értékei - Reuss András: Átéltük - Kísérlet a közelmúlt feldolgozására
járjanak. Sok tárgyalást követően ígéretet kaptak e személyiségek rehabilitációjára, ami azután meg is történt. Még sok év múltával is 'Galyatető 1956' rémálomnak tűnt az állami funkcionáriusok gondolataiban. Nem egyszer állították később, hogy az 1956-os magyarországi felkelést, de legalábbis 'az ellenforradalmat az egyházban' az EVT készítette elő és szervezte meg. A magyar forradalom leverése után a rehabilitáltakat és másokat is újra elmozdítottak. 1977-es haláláig egyes ökumenikus vendégek szinte előrelátható szertartásként a hivatalos egyházvezetőségénél tett látogatással álcázták magyarországi jövetelük tulajdonképpeni célját, nevezetesen Ordass Lajos püspök meglátogatását. Megfordítva, a hivatalos egyházvezetőség hivatalos vendégei igen sok esetben időt és alkalmat találtak arra, hogy Ordass püspököt meglátogathassák, akár előre bejelentették, akár nem. Az évek során ez szinte általános gyakorlattá vált. A levert ország és az egyház ezekben az években közvetlenül csak anyagi segítséget kapott külföldről: támogatást lelkészlakások, templomok és diakóniai intézmények renoválására és modernizálására, valamint teológiai irodalmat. Ennek az anyagi segítségnek azonban spirituális dimenziója is volt: a határokon kívül élő keresztényekkel való hitbeli kapcsolatról és az ő szolidaritásukról tanúskodott, természetesen az új egyházvezetőségek közreműködése mellett, amelyek az elmozdítottak helyére kerültek. Ezek a kapcsolatok mégis úgy megszilárdították az egyházakat, hogy az állam képviselői az egyházat az egyetlen olyan társadalmi szerveződésnek tekintették, melyben a reakció, azaz a szocializmussal ellenséges erők létezhetnek. Politikai vagy morális felhívások ebben a helyzetben legtöbbször hatástalanok voltak. Talán megmentettek egy-egy embert, de az alapvető helyzeten nem változtattak. Az egyház nem kevésbé volt az állam markában, mint 1956 előtt. Az ökumenikus kapcsolatok mégis talán elevenebbek lettek. Az egyházvezetőség természetesen - s az állam is - azt várta, hogy a vendégek igazolják az országban a vallásgyakorlás szabadságát. Mindkét oldal, az egyházi és az állami vezetőség is megkapta, amit hallani akart. De mindkét oldalnak azt is meg kellett hallania, ami a vendégek szívén volt. A vendégek emberek iránt érdeklődtek és meglátogatták őket, látni akarták a felújításra szoruló vagy már felújított lelkészlakásokat, beszéltek az egyház hivatalos képviselőivel és egyszerű falusi lelkészekkel, hűséges egyháztagokkal és ismeretlenekkel vonaton vagy repülőgépen. A vendégek újszerű gondolatait vagy javaslatait hivatalosan először talán lehetetlennek tartották és hevesen visszautasították. Később mégis visszatértek rá, mert sejtették, hogy a következő ökumenikus vendég Genfből vagy máshonnan hasonló gondolatokkal áll elő. A vendégek kifejezett kérésére lehetőséget adtak, hogy a vendégek betekinthessenek addig csak csendesen végzett egyházi szolgálatokba, mint például az ifjúsági munkába, s ezek lassacskán ismét hivatalos polgárjogot nyertek az egyházban: egyre inkább nyíltan beszéltek róla. Létük így mintegy igazolást kapott. Sajátos példaként lehet említeni ebben az összefüggésben az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács munkáját és a vele való kapcsolatokat, s az LVSZ Ifjúsági Találkozóját. Annak érdekében, hogy az egyházat a társadalomban, a szocialista társadalomban is segítőkész alkotóelemnek tüntessék föl, és hogy a keresztények társadalmi felelősségét felélesszék, a diakóniai teológiát vagy a szolgálat teológiáját fejlesztették ki. Ennek a teológiának a gyökerei kétségtelenül a szocializmus előtti idők nyugat-európai teológiájába nyúlnak vissza. 27 Fel kell azonban tenni a kérdést, hogy vajon egy másik összefüggésben ugyanaz lehet-e a jelentése. S meg kell állapítani, hogy nagyon gyakran puszta frázissá üresedett. A vendégek a beszélgetések során meghallgatták az előterjesztéseket, kérdeztek és kifejezték fenntartásaikat. Sohasem távoztak olyan győztesekként, akik a másik oldalt meg tudták volna nyerni. A következő látogatás alkalmával azonban és a
