Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
A reformáció kulturális értékei - Reuss András: Átéltük - Kísérlet a közelmúlt feldolgozására
államra, még akkor is, ha sokféle fenntartás él a keresztények szívében az állam struktúrájával és politikájával szemben. Az egyházak fel kell adnia lényegtelen és megkérdőjelezhető hatalmi pozícióit, és vissza kell vonulnia legsajátosabb területére, annak tudatában, hogy éppen ez a visszavonulás jelenti az előretörést. 18 Ezek szerint, emlékezik vissza Bereczky, a gyülekezetnek a változások idején kétféle kísértésnek kell ellenállnia: vagy görcsösen ragaszkodik a régi rendszerhez, szövetséget köt a reakcióval és ideológiai alátámasztást nyújt számára, vagy fenntartások nélkül az új mellett foglal állást. 19 Évekkel később Bereczky úgy emlékezik, hogy a kereszténységnek Magyarországon opportunizmus és befeléfordulás között kellett útját megtalálnia. 20 Mégis már ugyanebben az évben, 1948-ban, Barth a református zsinat 10 pontjának elolvasása után feladatának érezte, hogy nyílt levélben intse a magyarországi református egyházban levő barátait, hogy az állam iránti lojalitásban és előzékenységben ne menjenek tovább, mint feltétlenül szükséges, és kormányuk valamint az uralkodó párt előtt, férfiakként egészen egyenesen álljanak meg férfiak előtt. 21 A bűnbánat gondolata hamarosan erénnyé, érdemszerző cselekedetté, a rendszer iránti lojalitás jelévé, puszta verbális hangoztatása a gátlástalan opportunizmus eszközévé vált. 22 Az egyház és vezetői hallgattak, terror uralkodott, az emberek félelemben éltek, 23 ámbár mindig újra akadtak, akik nem takargatták véleményüket az egyházi nyilvánosság előtt és magatartásuk következményeit viselniük kellett. 24 A Barth és a magyarok közötti bizalmas és barátságos viszony eközben szertefoszlott a hivatalos homlokzat mögött, amely még a normális kapcsolatokat is lehetetlenítette és ezeket az egyházakat megfosztotta hitelüktől, amint Bereczkynek megírta 1956 májusában kelt levelében. 25 Amit Barth mondott, nem volt túlzás, és tulajdonképpen az evangélikus egyházra is érvényes. Az állami egyházügyi hivatal elnökének a pártvezetéshez írott jelentésében képesnek kell eredményeket felmutatnia. Horváth János 1952 decemberi jelentéséből világosan kiderül, még az állami vezetés is azon a véleményen volt, hogy az egyházi vezetőknek a nyelvi igyekezete a szocializmus ügyében az állam számára is túl sok volt, külföldön pedig inkább ellenkező hatást váltott ki. Az egyházaknak az ökumenében inkább megalapozott teológiai munkával kellene kitűnniük és magukat hitelesíteniük - írta Horváth János™ Az egyházaknak ez a megítélése állami részről sokszor megismétlődött az évtizedek során, ami nem jelentette azt, hogy az állam közben ne akarta volna utasítani az egyházakat, vagy hogy az egyházi tisztviselők szolgálatait nem igényelte volna. S azt sem, hogy a másik oldalon, a félreállított egyházi tisztségviselők - mint például Pap László a református, vagy Ordass Lajos az evangélikus egyházban - szívósságukkal és tántoríthatatlanságukkal ne okoztak volna fejtörést a külföldi ökumenikus és a hazai állami vezetőknek, amikor diplomáciai módon megoldásokat vagy kompromisszumokat kerestek. 1956 Az evanstoni 1954-es világgyűlés alkalmával a magyar egyházak meghívták az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságát, hogy 1956-ban Galyatetőn tartsa ülését. Kétségtelen, hogy akár a református és az evangélikus egyház vezetői, akár a magyar állam e meghívással az egyházak elszigeteltségét akarták oldani, és az országnak az egyházi helyzet és a vallásszabadság állapota miatt kialakult rossz hírén akartak javítani. Már a meghívás elfogadását is nagy sikerként könyvelték el, és a hivatalos politika elismerésének tekintették, de magának az ülésnek a magyarországi lefolyását már sokkal kevésbé. Kiderült, hogy az EVT képviselői felhasználják az alkalmat, hogy az elmozdított egyházi vezetők iránt érdeklődjenek és értük közben-
