Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Tóth-Szöllős Mihály: Még mindig a betű szerelmesei vagyunk?

aki éppen nem tud elmenni. Ez egyben segítségnyújtás ahhoz is, hogy az egyház közösségébe tudjunk illeszkedni, együtt éljünk az egész magyar evangélikussággal. Másik feladata lapjainknak, hogy írásainkon átüssön evangélikus hitvallásosságunk, identitásunk. És itt már a másik két lapot is kiemelem, a Lelkipásztor szakfolyóirat a lelkészek számára és a CREDO-Evangélikus Műhely értelmiségi olvasók számára készül. Valamennyien megegyezünk, akik e lapokat szerkesztjük, hogy tanításban, erkölcsi nevelésben, közösségi magatartásban, általában az emberek között való forgolódásunkban csak így van jogosultságunk megszólalni. Mi evangélikus sajtót szeretnénk munkálni! Nincs lehetőségünk e rövid írásban, hogy minden tevékenységünkről részletesen írjunk. De bizonyára sokaknak segítünk, ha az utolsó néhány hónap termését bemutatjuk. Minden különösebb besorolás nélkül: Pósfay György: A földön élő egész egyház (Mit tanít Luther az egyház egyetemességéről?); Dietrich Bonhoeffer: A követés; Jörg Zink: A megújuló tízparancsolat; Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága; Fabiny Tibor: A Magyarországi Evangélikus Egyház rövid története (magyar, német és angol nyelven); Reményik Sándor: Összes versei; Ordass Lajos: Válogatott írások 2. kötet; Deuterokanonikus bibliai könyvek; és napokban jelent meg hittankönyvünk: Sárkányáé Horváth Erzsébet - Trajtlerné Koppányi Ágnes: Krisztus tanúi a változó világban (egyháztörténeti tankönyv). Sok ez - vagy kevés? Nehéz eldönteni. Több mindent, kellene kiadnunk, megjelentetnünk. De korlátokat szab anyagi lehetőségünk. Általában 1000 példánynál kevesebbet kiadni nem rentábilis. Az igény viszont nem minden esetben éri el az ezret. Ez már a sajtóval hivatásszerűen foglalkozó kiadó-szerkesztó' vívódása. Személyes gondjaim, töprengéseim sorába tartozik a „szegénység" ügye. Fegyelmezettség kell ahhoz, hogy a vágyak és a realitás összehangolódhassanak. Van még ezen túl is gondom. Kevés az írói gárda létszáma. Akét világháború között kétszer ennyi lelkészünk volt és ebből a létszámból sokan ragadtak tollat és írtak rendszeresen. Ma a megfogyatkozott létszámból igen kevesen írnak. Természetesen számítunk a nem lelkészek, evangélikus értelmiségünk írásaira is. De bizonyára még eltelik néhány év, mire behozzuk lemaradásunkat ezen a területen, amit a 4-5 évtizedes közoktatás, nevelés okozott, „elszoktak" az egyházi publikálástól. Különösen nagy a hiány egyházi szépírókban! Mégis remélem, hogy az évek során megszületik és kialakul lapjaink mellett egy írói gárda, akik publicisztikai, elemző, tanító jellegű vagy éppen szépirodalmi írásokkal „árasztják majd el" a szerkesztők íróasztalát. Persze ez csak az egyik oldal. Gyakran teszem fel a kérdést magamnak: vajon hányan olvassák el? Igaz volna, hogy leszoktunk az olvasásról? Vagy nem kell az egyházi sajtó? Kell! Ezt jelzi a sok kívánság, mely lapjainkkal, kiadványainkkal kapcsolatosan érkezik hozzánk. De más oldalról is kapunk jelzéseket. A Lutheránus Világszövetség Európai Kisebbségi Evangélikus Egyházainak újságíróit egy szervezet fogja össze (a német betűcím szerint: KALME), melyben megbecsült tagként mi, magyar evangélikus egyházi sajtósok is jelen vagyunk. Nálunk is volt már több KALME rendezvény, gyűlés és tanulmányi konferencia. 1996-ban Gyenesdiáson tanfolyamot rendeztünk gyülekezeti lapok szerkesztőinek képzésére, 1998-ban tavasszal újságírónők részére volt hasonló tanfolyam Piliscsabán. így vagyunk benne az európai evangélikus kommunikációs vérkeringésben. Számon tartanak bennünket, igénylik szolgálatunkat és megbecsülnek. Úgy gondolom, nem volt haszontalan időtöltés, mindezeket kissé részletesebben leírnom. Hiszen amit nem mondunk el hangosan, arról előbb-utóbb azt mondják az emberek, hogy nincsen. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy evangélikus