Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
Tanuljunk együtt! - Jutta Hausmann: A bölcsességről
sülniük kell saját egzisztenciájuk érintettségének lehetőségével. Jób könyve több megoldást is próbál megadni, tekintettel az emberi életbe olyan mélyen belemarkoló teodícea kérdésére: a három barát a bajok okait keresi Jób életében - de nem kapnak Istentől ítélkezési jogot. Jób maga Istennek a jogtalanságot panaszolja fel - és Isten ebben erősíti meg! Mennyire kevéssé ismert, hogy miben áll ennek a könyvnek a kirobbanó ereje: Isten hagyja, hogy felpanaszolják neki a jogtalanságot! Ez is a bölcsességhez tartozik tehát: az ember perlekedhet Istennel. De van egy harmadik megoldás a Jób könyvének, ami csak nehezen érthető, és ezért pontosan megragadott kiindulópontja a kutatásban mindig újra vita tárgya: Isten az istenbeszédben (Jób 38-42) úgy utal vissza a barátokkal folytatott vitára, mint Jób kijelentéseire, s ebben Isten kifejezésre juttatja szuverenitását,^ s ez a szuverenitás nem préselhető egy emberi tapasztalatokból eredő sémába. így ad a Jób könyve válaszokat, amelyek egyből új kérdéseket vetnek fel. Mint intellektuellel a bölcsek közt, találkozunk kohelettel, a Prédikátorral, a szerzővel 8 , akit a kutatás szerint gyakran a hellenisztikus populáris filozófia közelébe helyeznek. 9 Amit Jób könyvében a túlságosan mély egzisztenciális érintettségből fogalmaztak meg, az a Prédikátor könyvében elsősorban visszafogott-reflektáló szinten jelenik meg. A Prédikátor azonban semmi esetre sem annyira visszafogott vagy olyan érdektelen gondolataiban, amint az az első pillantásra tűnik. Ugyan a könyv első kijelentése a Préd 1,2-ben - „Igen nagy hiábavalóság, mondja a Prédikátor, igen nagy hiábavalóság!" - összefoglaló, ha nem is örvendetes megállapításként hangzik, de már a következő vers szembesül eggyel a döntő kérdések közül: „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?" Aztán a következő vizsgálódó felsorolás nem kap pozitív választ, és a továbbiakban is mindig beleütközünk a megállapításba: „minden hiábavalóság" (Préd 2,1.11.15; 3,19; 4,8; 7,6 stb.). Ahová csak néz a Prédikátor, amit csak kipróbál - mindig arra a felismerésre jut, hogy a végén ott áll a nagy Egyenlősítő, a halál: „És a bölcs is meghal, mint a bolond!" (Préd 2,16; vö. hasonló a 3,19 is). így a halál a Prédikátornál „az élet értelmének és az élet győzelmének utolsó nagy tagadása". 10 De hogy talán a Prédikátornál sem a halálé az utolsó szó, azt világosan mutatja a bár realisztikus, de egyben költői ének zárása az időskorról és a halálról (Préd 12,1-7): „Ap° r visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta." (8. vers). Az, hogy aztán refrénszerűen a 8. versre csendüljön fel ismét: „Igen nagy hiábavalóság, mondja a Prédikátor, minden hiábavalóság", ráébreszt, hogy az értelem krízisének legyőzése csak korlátozottan sikerülhet. Hogy a Prédikátor, a nagy pesszimista, a nagy szkeptikus - ez csak az egyik oldal, a másik oldalon úgy találkozunk a Prédikátorral, mint aki az élet élvezetére szólít. Aki a teremtés jó adományait, melyek megadatnak az életben, ha korlátozott időre 11 is, élvezetet és értelmet adnak, és ezeknek örülni lehet. „Ahelyett az illúzió helyett, hogy a bölcsesség és munkája segítségével valaki legyőzheti akár saját halálát is, a Példabeszédek könyve inkább a jelen életére irányítja a figyelmet." 1 A Prédikátor újra és újra rámutat arra, az embernek nem sikerülhet, hogy meglássa az igazi értelmet - pozitív és negatív események mögött. Ebben értelmet látni egyedül Istennek van fantáziája. Az viszont lehetséges az embernek, hogy a pillanatban értelmet és szerencsét találjon, és ezt kihasználja. A Prédikátor könyvének kijelentései valóban nem olyanok, amelyek a harmóniára irányuló keresésünkben és az élet értelme és céljára irányuló kérdéseinkre jól hangzó megoldásokat nyújtanának. Mégis jó, hogy éppen ezek a szövegek részei lettek a Bibliának, sőt megmaradtak a kánonba való felvételükről folytatott vitában is. A Prédikátor könyve olyan komolyan veszi életünk megkérdőjelezését, mint egyetlen más könyv sem a Bibliában. Éppen így veszi az életet a maga módján különösen komolyan. Azok az emberek, akik egzisztenciájuk határáig jutottak, és kétségeikkel, pörlekedésükkel, tagadásukkal túlságosan gyakran úgy tűnnek, mint akik látszólag
