Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Teológusok a 20. században - Szabadi Sándor: Válasz Barth és Magyarország

ezt a harmadik pontot is szóba kellett hoznom..." (Az eredeti szöveget lásd a jegyzetben. Olvasószerk.) Barth nyilvánosan nem reagált Niebuhr kérdésére 1957- ben, hogy miért hallgat Magyarországról, mert számára, az 56-os és 57-es események nem az elvi nyilatkozatok ideje, hanem életfontosságú gyakorlati intézkedések ideje volt. A november 4-i szovjet beavatkozás folytán bekövetkezett összeomlás sokakat romjai alá temetett, egzisztenciájában, hivatásában tönkre tett. Barth cselekvése az üldözöttek mentésére irányult - levelezésében is. A tragikus pusztulásban - melyet előbb idézett levelében látnoki módon megjósolt - menteni a lesújtottakat, internáltakat, bebörtönzötteket, hivatali tisztségüktől megfosztottakat újra visszahelyezni: ebben látta és gyakorolta a keresztényi felelősség nem könnyű szolgálatát. Pap László emlékirataiból idézem: „Március közepén letartóztatták s a Gyűjtőfogházba vitték Nagy Barnát, Bodoky Richárdot, Joó Sándort, Békési Andort, Széles Lászlót és Adorján Imrét, kik közül Nagy Barnának ráadásul szívinfarktusa volt. Gyökössyt is keresték, de még szanatóriumban volt Párádon, s így nem mentek érte. A Református Világszövetség, s külön Barth Károly is, azonnal táviratilag interveniáltak, s mintegy egy hetes fogság után szabadlábra is kerültek az említettek." (Pap: I. m. 247.1) A hatalomra jutott Kádár János kormánya az 1956-os egyházi események spiritus rektorának és szervezőjének Pap Lászlót tartotta. Az ÁEH megtalálta a magyar református egyház papjai között a maga embereit, akiket hatalomra segített és akik Pap Lászlót tisztségeitől a törvényesség látszatának megőrzése mellett megfosztották, az utrechti egyetemre való meghívásához szükséges útlevelet kiutazásához nem adták meg; végül egy kis Tolna megyei egyházközségbe száműzték mint segédlelkészt, Budapesten élő családjától is távol. Ennek a szolgálatnak és tisztségnek a betöltése alól is felmentették 1963 januárjában azzal az indokkal, hogy „mind a mai napig nem tudott beilleszkedni megnyugtató módon egyházunk szolgáló közösségébe." (Pap: I. m. 283.1.) Pap László 1963. február 2-én írt levelében feltárja a helyzetet Barth Károlynak (Pap: I. m. 154. jegyzet, 284. 1.), aki már nincs kapcsolatban az akkori magyar református egyházi vezetéssel, ezért Hromádkához, Hellsternhez és Visser't Hoofthoz fordul Pap László ügyében. Barth 1963. március 16-án írt levelében (Pap: I. m. Függelék 18) válaszol Pap Lászlónak. Ennek a levélnek a Bárczay által adott tömör összefoglalása a következő: „1.1 A kommunista párt kegyéből uralkodó egyházkormányzat Barth Károly tekintélyét kezdettől fogva (Bereczky püspökké választása óta) felhasználta és kihasználta saját működésének igazolására. Barth azonban itt egyöntetűen Pap László mellé áll. 2.1 Barth újra megerősíti azt, amit 1956-ban Bereczkyhez írt levelében már megállapított: az egyházkormányzat gonoszabb mint az állami hatóságok. 3./ Szelíd kritikával illeti Visser't Hooftot, aki 1956-1958-cal ellentétben, most - nyilvánvalóan egyházdiplomáciai megfontolásból - valóban nem áll ki egyöntetűen Pap László mellett. 4./ Közli Pap Lászlóval Hellstern levelét, és világosan felfedi a svájci segélyszervezet nagy befolyású és sok tekintetben kitűnő munkát végző vezetőjének nagy gyengeségét: ha döntenie kellett kelet-nyugati konfliktushelyzetben, gyakran a kommunista hatalom vagy annak képviselői iránti szimpátia vezette... amint a kommunista hatalom és az azt kiszolgáló egyházvezetőség nyíltan is Pap László ellen fordul, Hellstern nem keresi fel többé Pap Lászlót. 5./ Barth idézi Hromádka rosszindulatú sorait, de most Pap László oldalára áll. Az utolsó előtti bekezdést fordításban ide iktatjuk: »Köszönöm kedves gratulációját a dánoktól kapott kitüntetésemhez. De nem tudom, hogy az egekben nem nagyobb-e az öröm azok felett, akiknek olyan nehéz a sorsuk mint Magának, mint azokon, akiket ebben az aeonban díjakkal tüntetnek ki?«"