Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Egyház a társadalomban és a nagyvilágban - Vallások Kelet-Európában

valamint a katolikus tanítást elítélő evangélikus hitvallási iratok kölcsönös kiátkozást tartalmaznak a kérdésben. „A jelenlegi bibliai, teológia- és dogmatörténeti ismeretek számbavételekor az ökumenikus dialógusban a II. Vatikáni Zsinat óta jelentős a közeledés a megigazulástan tekintetében, úgyhogy ebben a Közös Nyilatkozatban a megigazulástan alapigazságaiban már konszenzust tudtak megfogalmazni, amelynek fényében a 16. századi megfelelő tanításbeli elítélés ma már nem vonatkozik a mai partnerre." (13. pont) Ezen irat elfogadása nem jelenti tehát, hogy minden részletkérdésben egyetértünk, hiszen a katolikus teológia hagyományos kifejezése szerint az „igazságok hierarchiája" (hierarchia veritatum) keretében látják a megigazulás kérdését. Annyit azonban tehetünk, hogy mindkét fél részéről visszavonjuk a kölcsönös kiátkozásokat. Ennek kimondásával egy lépéssel közelebb kerültünk a Krisztusi-bibliai igazságok megvallásában az egyház Urához és egymáshoz. A terhelő múlt és a jelen ökumenikus feldolgozása azt jelenti tehát, hogy meg kell ismernünk egymás múltját és jelenét. Iskolakönyvekben és hittankönyvekben, a teológiai irodalomban meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a „másik" félről a magunk kliséi és elképzelései szerint adjunk ismertetést. Az ökumenikus imahét alkalmai lehetőséget jelentenek arra, hogy a gyülekezetünk számára idegen templom és liturgia elemeit megmagyarázzuk, de nem a közös istentiszteleten, hanem előtte, vagy utána. A helyi vallásháborús emlékeket, például azt, hogy a mostani katolikus templom protestáns templom volt egy ideig, de erőszakkal elvették, ismertetni és együttes megemlékezésben lehet feldolgozni, mert ha ezt nem tesszük, akadálya lesz a helyi ökumenének. Európa vallási és nemzetiségi történelme tele van háborúkkal és csatákkal és ezek nyomán mindig voltak vesztesek és győztesek. A múlt feldolgozása igen nagy türelmet és tapintatot követel, mert amikor a mai helyzetben a mostani realitásokat elismerjük és emlékezünk, a győztesek nem követelhetik a vesztesektől, hogy halleluját énekeljenek. Mikor lehet teljesebbé Ökumenikus Tanácsunk a katolikus egyház csatlakozásával? A Vigília Kiadó frissen megjelent könyve „Az egyház mozgástereiről a mai Magyarországon" címet viseli (Szerkesztette Horányi Özséb, készült a Magyar Katolikus Püspöki Kar Médiabizottsága és Tömegkommunikációs Irodája közreműködésével, Budapest, 1997). A 18 cikket és sok statisztikai táblázatot tartalmazó könyv egyik érdekes írása Tomka Miklós tollából származik, „Katolikusok a magyar társadalomban" címen. Tételeit összefoglalva: „A magyar katolikus egyház - hívei létszáma és társadalmi jellemvonásai alapján ítélve - kisebbségi, sőt bizonyos vonatkozásokban marginalizálódott helyzetben van. Társadalmi és demográfiai adottságai (meg)akadályozzák az egyház missziós típusú magatartását, sőt a belső megújulásnak is akadálya." Ugyanakkor megállapítja, hogy „a közvélemény a jövőben is jelentős és sokoldalú szerepet szán az egyháznak a társadalomban. Számos közérdekű tevékenység ellátását várja tőle." (115-148. lpk.) Tessék végiggondolni, hogy amennyiben ez az elemzés igaz a legnagyobb magyar egyházra, hogy állnak a kisebbek? Természetesen ismerem az eredményeket, a „foggal-körömmel" megszerzett iskolákat és egyetemeket, amelyeket sokszor alig tudunk a jelenlegi helyzetben anyagilag ellátni. De akár akarjuk, akár nem, vége hazánkban a nagykonstantinuszi vagy szentistváni „keresztény vagy keresztyén"