Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.
1848 - Csepregi Zoltán: 150 éves az evangélikusok emancipációja
CSEPREGI ZOLTÁN: 150 ÉVES VALLÁSI EMANCIPÁCIÓ 31 A javaslatot az alsó tábla egyhangúlag elfogadta, s noha a főrendiházban a katolikus püspökök ellene érveltek, az általuk kívánt módosításokat a rendek - a korábbi gyakorlattal szemben - már nem támogatták. így a törvényjavaslat eredeti, Kossuth-féle szövege került az úgynevezett „áprilisi törvények" közé. A forradalmi vívmányok közül azonban nemcsak a törvény előtti egyenlőség veszélyeztette az addigi uralkodó felekezet előjogait, hanem a felelős magyar minisztérium felállítása is. A katolikus püspökök ezért minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megakadályozzák a vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezését. Felirattal fordultak az uralkodóhoz, aki ezért sokáig halogatta az új kormányra vonatkozó törvény aláírását, ám végül a közhangulat nyomására Eötvös József személyében a többivel együtt kinevezte a vallás- és közoktatásügyi minisztert is. Visszatérve a vallásügyi törvényhez, mai szemmel olvasva ennek különösen a 3. §-a érdekes, amely szerint a bevett felekezetek egyházi és iskolai szükségleteit államköltségből kell fedezni. A szabadságharc küzdelmei, majd elbukása miatt ez a pont soha nem valósult meg. Akérdés új aktualitása folytán érdemes meghallgatnunk Kossuth Lajos ehhez fűzött utólagos kommentárját. 1871. január 12-én Turinban kelt levelében a 48-as szabadelvű politika szempontjait így foglalta össze tömören 2 : >r Az egyenlőség és viszontagság elvének valósítására csak egyetlen alternatíva képzelhető. Vagy az, hogy az állam semmi egyháznak sem ad semmit. Vagy az, hogy minden vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségeit az állam fedezi. Az alternatíva első része a helyes, nem a második. Ezentúl ne avatkozzék az állam a vallás dolgaiba. [...] Nem ad nekik semmit. Ez az igazság. Igen, de hazánkban az állam nem egyenlő mértékkel mért még azon vallásfelekezeteknek se, melyeket jogosultaknak ismer el. Egynémelyiknek sohase adott semmi ellátást egyházi és iskolai czéljaikra. Egynek pedig igen gazdag ellátást adott; azt valóságos államintézménynek, papjait nemeseknek, főpapjait az ország első polgári karának, valóságos államhivatalnokoknak tekintette s igen gazdagon fizette.... Ekként lévén a dolog, ha az 1848-iki országgyűlés az egyenlőség valósítását abban keresve, hogy semmi vallásfelekezetnek sem ad semmit, ennek alkalmazásául azt mondotta volna a protestánsoknak: Titeket soha semmi ellátásban nem részesítettem, jövendőre se részesítelek; lássanak el híveitek, amint akarnak: a római katolikus egyháznak pedig ezt mondta volna: számodra fönntartom az eddigi állami ellátást, s így most már szent a békesség köztetek, egyenlők vagytok. Ez csakugyan különös egy neme volna az egyenlőségnek, s nagyon furcsa módja az osztó igazságnak [...] Nem maradt tehát más választásunk, mint vagy érintetlenül hagyni a vallás dolgát [...] vagy pedig az alternatíva másik részéhez folyamodva az egyenlőségnek azon módját választani, hogy az állam fedezze a vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteit." Nem azért idéztem Kossuthot, hogy érvelésébe történetietlenül a mostani alternatívák szembenálló feleit helyettesítsem be, hanem annak érzékeltetésére, hogy az 1848-as törvényalkotók hogyan igyekeztek elveiknek és a valóság szorításának egyaránt eleget tenni. Anélkül, hogy állást foglalnék a „kinek tartozik az állam mennyivel és milyen célra" kérdésében, azzal a megjegyzéssel fejezem be, hogy sajnos a törvénynek is csak a végrehajtás a próbája. Az egyházak finanszírozásában akkor nem történt változás, s a felekezetek tényleges egyenlőségét megvalósítani próbáló 3. § is csupán felemelő olvasmány maradt. Jegyzetek 1. Elhangzott a Kossuth Rádióban 1998. március 23-én az evangélikus félórában. 2. Idézi: Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest, 1908, 23-26.
