Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Friedrich Spiegel-Schmidt: Tudom, hogy él az én Megváltóm (Jób küzdelme Istennel, Istenért)

Azt, hogy a goel a jogi nyelvezetben egy erkölcsi vétség alóli megváltót is jelenthetett, tanúsítja a IV. Mózes 5,8, ahol azt, aki ellen valaki vétkezett és aki a jóvátételi összeg elfogadása ellenében megválthat a bűn alól, goel-nék hívják, amit Luther az „akit ki kellene fizetni"-vel fordít. Végül Sámuel 2. Könyvének 14. fejezetében (11. vers) goelnek hívják a vérbosszú végrehajtóját is, aki kiváltja fivérét az erőszakos halál átka alól, a régi időkben még szószerint értelmezett primitív jogi tétel szerint: „Szemet szemért, fogat fogért." Ha tehát a Jób Könyve 19,25 versében és a 19. zsoltár 15. versében Istent GoeZ-nek, Megváltó-nak nevezik, akkor ez már összefüggést mutat az utóbbi szentírási hely bocsánatért folyamodó kérésével, mutatja, hogy itt is agoeli, bűntől megváltó funkcióról van szó, amit persze Isten egészen más módon gyakorol, mint az ember a jog jóvátételi eljárásában. Egyébként a szónak a bűnnel való kapcsolatára utal Ézsaiás egyik szóhasználata is. (Ézsaiás 59,20) Jób esetében különös mélységet kap ez a szó, hiszen Jóbot a lét összes nyomorúsága alóli megváltás foglalkoztatja, a megváltás attól a kínzó kérdéstói, hogy mi lesz annak visszafogadásával, akinek sejtelme sincs róla, hogy miért taszította el az Isten, és aki ebbe a szóba kapaszkodva szenvedélyesen ragaszkodik ahhoz, hogy - mégha személyesen bele kell is halnia és áthatolhatatlan sötétség nyeli is majd el - Isten él, és ez az Isten nem foszthatja meg örökre őt az áhivr-rt megváltástól. Ezért nem iehet a halálé az utolsó szó, ami Jóbot a porba téríti vissza, hanem még e szétporladás után is talál az Isten kivezető utat, hogy Ő maradjon az „Utolsó", az utolsó, aki kimondja a végérvényes, utolsó szót Jób fölött. Könnyen előfordulhat, hogy itt agoel ősi, vérbosszuló „keresztapa" jelentése szerepelt. Ez azt jelentené, hogy Isten a Jobbal folytatott jogi ügyletben maga ellen is fellépne, mint a megváltatlanul meghalt ember megbosszulója. Lényeges, hogy felismerjük: Az áttörésnek ez az útja nem egy jámbor ember végső soron önző kívánságából indul ki, miszerint szeretné, ha az élete nem érne véget. Jób egyetlen szavával sem kérdőjelezi meg azt az isteni rendet, amely életének áthághatatlan határt szabott; nem kíván örök életet. Számára csak az a fontos, hogy hihesse, Isten igazságos és hűséges saját ígéreteihez és ezt a végső igazságszolgáltatásban majd nyilvánvalóvá is teszi. Hitbéli harca ennyiben teljességgel ótestamentumi, mégha ugyanakkor nagyon személyes is, beletartozik Izrael népének és nagy prófétáinak a hitért folytatott küzdelmeibe. így kerülhet sor arra a paradox kijelentésre, hogy hús nélkül is, azaz haló porában is, anélkül, hogy hinni merne a feltámadásban, „látni" fogja Istent, az őt végül is igazoló Istent (19,26-27). Nem szabad feloldanunk ezt a paradoxont, nem kell megpróbálnunk teljességgel érthetővé tenni azt, hiszen éppen paradoxon mivoltában tárja elénk azt az egyetlen utat, amelyen az Ószövetség jámbora járván, a hit hasonlíthatatlan merészségével képes volt fölülmúlni, legyőzni értelmét vesztett élete kínzó nyomorúságát, aminek a halállal maga Isten szabta meg határát. Az, amivel Jób erejét megfeszítve birkózik és aminek minket, elgondolkodó olvasókat is részeseivé tesz, az a 49. zsoltár 16. versében mint a hit szilárd bizonyossága merül fel, anélkül, hogy messzemenő indoklás követné; „Ó magához vett engem". Aki ebben biztos, az kimondhatja ezt is. „Isten megváltja lelkemet a pokol hatalmából". Ez arra utal, hogy Jób hitért vívott harcának a gyümölcse már legalább Izrael jámborai egy csapatának közös javává lett. De további kijelentéseket itt sem olvashatunk arra vonatkozólag, hogy miként képzelhető el ez a megváltás, pedig e szavakban még erősebben tükröződik a haláltól való megváltás személyes vágya. A zsoltáros számára nem kérdés, ami Jób számára az, hogy őmaga elfogadásra talál-e, mint ahogy a halálra vetett istentelenek sorsa sem foglalkoztatja. Ó világosan elkülönülő frontokat lát. Minden egyszerű és világos. Jellegzetes példájaként annak,