Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Hárs Ernő: Régi nádak susogása

- Megállapítható, hogy zsidó tudósok ma már egészen másként tekintenek Jézusra és foglalkoznak vele, mint korábban. Csak egy példát említek. Harminc évvel ezelőtt egy jó nevű jeruzsálemi professzor dolgozatot írt a karizmatikus zsidókról. Jézust nem említette. Ugyanez a professzor öt éve egy másik tanulmányt írt ebben a tárgykörben, s Jézus ott már központi szerepet játszik. Jelentősnek tartom azt a tényt is, hogy Jeruzsálemben, a Héber Egyetemen külön tanszék foglalkozik az őskereszténységgel, valamint, hogy tudományos igényű könyvek jelennek meg Jézusról, zsidó szerzőktől is. Vagy hogy saját példát is említsek: trilógiám harmadik könyvéről ismertetés jelent meg egy izraeli napilapban. A recenzens - egyébként a qumráni tekercseket őrző múzeum volt vezetője - arról írt, hogy ma már egyszerűen érthetetlen, hogy zsidó körökben miért tartották Jézust sokáig tabunak. 0 számunkra, zsidók számára is teljesen elfogadható első századi zsidó tanító volt. - Köszönöm a beszélgetést. HÁRSERNŐ Régi nádak susogása Egy idő óta éjjel egyre többször hallom a régi nádak susogását, ahogy fokonként kúszik közelebb túlvilági zenéjük. Nem értem szavukat, de érzem, hazahívnak a hajdani malom vén falai közé, hol Anteusként annyi éven át új életerőt kaptam, valahányszor gyermekkorom lépcsőit érte lábam. Most másképpen van minden már, tudom, más lett a Lajta, más a régi ház, betonnal bélelt, fényesre vakolt, célszerű, józan és titoktalan. Nincs vízesés, malomkeréklapát, s a lebukó nap tűzbombája nem csap a beépített láthatár felől már az ámulattól süket ablakokba. S füstté oszlott a folyóparti nádas akár a kerti fák s a köves udvart megkoronázó öreg rózsabokrok. Csak a hívó hang maradt meg, az emlék mind erősebben csábító zenéje, hogy ami majd belőlem még továbbél, egy árnyakból szőtt kép körül keringjen, mint szél, mint pára s mint egy álom álma.

Next

/
Thumbnails
Contents