Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.
Orbókné Szent-Iványi Ilona - Somogyi László: Idola fori (A „piac ködképei")
a „Sömá"-ra is, mint a formalizmussá merevedett farizeusi gyakorlatra. Ha a mondás értelme „köztetek van", akkor rokonítható a Mk. 1,14-15-tel, amely szerint Isten országa „egészen közel jött", a „kezetek ügyében van". Akár egyik, akár másik értelmezést tartjuk helyesnek, az nyilvánvaló, hogy Jézus nem az Isten országának fogalmáról beszél, hanem arról, hogy az ország jelenlevő'valóság. Az evangéliumok a farizeusokat általában Jézus ellenfeleinek mutatják be, s tanúi lehetünk rosszindulatú megjegyzéseiknek, jobb esetben meg nem értésüknek. Valóban az idézett beszélgetésben is két külön világot érzékelhetünk: az aprólékos definíciókat kereső' szó'rszálhasogatásét és a fogalmi kereteket szétfeszítő tágasságét. Vajon Jézust csak ellenfelei értették félre? A biblikus hagyomány elemzése azt mutatja: nem. Jézust nagyon gyakran közvetlen környezete, a tanítványok sem értették. Sőt, az evangéliumokban is sajátos hangsúlyeltolódások érhetők tetten. így van ez Lukács evangéliumának 17. fejezetében is. Ha Lukács művének mindkét kötetét (Lk. és Apcsel) együttesen vesszük figyelembe, nyilvánvaló annak sajátos, történeti szemlélete. Ahogy Conzelmann rámutatott, Jézus az „időközepe", a történelmet hozzá viszonyítva minősíti Lukács 3 . Az evangélium ideje Jézus utáni idő, így a Mester szavai előremutató, jövóhe néző értelmet kapnak. így lesz az Ország ideje összekapcsolva az Emberfia napjának eljövetelével. Ez az interpretáció azonban teológiai, amely misszióra sarkall. Vajon találkozik-e Jézus örömüzenete az evangélista teológiájával? Amikor Jézus Isten országáról beszél, sosem ad meghatározást 4 . Nem ad definíciót, nem értekezik az Ország mibenlétéről. Legjellegzetesebb mondásai példázatokban lelhetők. A példázatok nem az Ország allegóriái, hanem gondolkodásra késztető metaforák 5 . Többnyire hétköznapi történetek, vagy képek, amelyekből alkalmanként provokatív túlzások, meghökkentő csattanók bontakoznak ki. A példázat nem az Országról szóló tanítás, ami kívülről érinti a hallgatót, hanem megszólítja és bekapcsolja a történetbe azt, „akinek van füle a hallásra". A példázatokat olvasva hozzánk is elhangzik a kérdés: „hogyan is van ez? Vajon jól mennek dolgaink a mindennapjainkban?" Az Ország titka a hétköznapokból érthető meg. Nem külső jelek, nem a kultusz, hanem a már-már banális történetekben átélhető gyakran paradox valóság tárja elénk Isten királyi uralmát. Apéldázatok alapján nem nehéz belátni, hogy Isten országa nem érthető „kívülről". A példázatot nem tudjuk tananyagként megérteni, csak úgy, ha magunk is részesei vagyunk, szereplői vagyunk egy példázatnak. Az Ország titkának megértése ott kezdődik, amikor a hallgató elgondolkodik azon, hogy miért is kell a földbe esett gabonamagnak elhalnia. Mély igazságot fogalmaz meg J. D. Crossan, amikor az elrejtett kincs példázata kapcsán arra a paradoxonra mutat rá, hogy a kincs megtalálójának mindent, valóban mindent, még a példázatot magát is fel kell adnia 6 . Az a beszédtípus, amit Jézus a példázatokban használ, jellegzetesen prófétai, igei nyelv és a héber Biblián alapul. A Jézus által is beszélt igei nyelv azonban búvópatakként tovább élt és él ma is. Fontosnak ítéljük annak leszögezését, hogy a teológiai nézetkülönbségek egy része a nyelvhasználat különbözőségére vetíthető vissza. Az igei nyelvet beszélők és a főnévi nyelvet használók között a megértést az is nehezíti, hogy a keresztény hit kulcsszavai az évszázadok során rögzültek, mégpedig főnevekként rögzültek. E kulcsszavakat, mint Isten, bűn, megváltás, szeretet, szolgálat, hit, remény stb., másként használják az igei és másként a főnévi nyelv szabályai szerint. Az eltérő szóhasználat inkább a mondattanban érhető tetten, mint a szófaji elemzésben. Az igei és főnévi nyelv kérdőszavai ugyanis mások. A főnévi nyelvben azt meg lehet kérdezni, hogy egy teológiai műszónak mi a definiáló karaktere, azt azonban nem, hogy ennek kimondása miként változtatja meg a beszélő életét. Az igei nyelvben pedig lehetetlen vállal-
