Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Jánosy István: A hegyek éneke

Firinc öcsémről lehetett ugyanezt elmondani. Dédapám - fennmaradt fényképe alapján - valóban nagyon hasonlított Firinchez. Ugyanaz a gömbölyded, piknikus alkat, ugyanazok az arcvonások. De azért ne higgyük, hogy amolyan bursikóz felvidéki Falstaff lett volna. A Benitzkyek alsómicsinyei uradalmát bérelte és a micsinyei négytornyos reneszánsz kastélyban lakott. Nővére, Hudetz Mária Klobusitzky Ferencné volt. AKlobusitzkyak igen rangos, történelmi család. A katolikus ágból nevezetes személyek származtak. Például báró Klobusitzky Ferenc, II. Rákóczy Ferenc gazdasági minisztere és Klobusitzky Mária Terézia hercegnő, Grassalkovics Antal felesége. Alutheránus ágnak még egy baronátus se jutott a Habsburgoktól. Hudetz Mária fia, Klobusitzky Dániel Zólyom megye alispánja volt. Láttam a díszmagyarját anyám unokanővéreinél. Másfelől meg unokanővére, Olga Jahodová „Családi krónikájában" azt olvastam, hogy dédapám kiváló mintagazda volt. Különös örömét lelte a növénynemesítésben, gyümölcsfák oltásában. Oltványai messzefoldön híresek voltak. Anyámtól hallottam dédapám Dugovics Tituszi hőstettéről is. Átéli hadjárat során az előrenyomuló császáriak tisztek szállítására forspontra rendelték őt, mivel az övéi voltak a vidék legszebb lovai: „zúzmarán túl egy óriás pásztort látott, kéklőt: rántott a gyeplőn... zuhant a szán a mélybe." Ez a jelenet akkor történt, amikor a magyar sereg a „görgeiho tunel"-en keresztül hátrált és nyomában vonult a császári sereg. De aztán Branyiszkónál Görgei ugyancsak visszavágott. Anyám szerint nem is tudott magyarul. Derék „hungarus"-ként ilyen hőstettre vetemedett. Ugyancsak anyámtól hallottam, hogy dédanyám még egész fiatalon abbeli keservében, hogy kislánya diftériában meghalt, a kútba ugrott. Víziószerűen elképzeltem, hogy mi mehetett végbe a szerencsétlen, egzaltált anya lelkében és szinte önkéntelenül - a Dédanyám című versemben - így alakult ki az én sajátságos „Dosztojevszkij-világom", aminek még nagy szerepe lesz további pályafutásomon, így tudtam azonosulni a szegények, szenvedők, erőszaknak kiszolgáltatottak, „megalázottak és megszomorítottak" világával, amely immár mindvégig poézisem fő témája maradt. Mindezt ez a törékeny, állandóan félelemtől reszkető, kicsi asszony emléke váltotta ki, ahogy elképzeltem őt. Anyai nagyanyám családja: ASkultétyak. A Skultéty (Scultetus) a Schultheis-szónak latinosított változata, annyit jelent, mint telepítés-vezető. És valóban egy Skultéty Hermann nevezetű férfi 1283-ban privilégiumot nyert, hogy a Tátra környékére telepeseket hozzon. Ettől kezdve az oklevelek tanúsága szerint a család állandóan cselekvőn jelen van a Felvidék életében. Skultéty őseim a reformációtól fogva egész a dédapámig bezárólag mind lutheránus papok vagy paptanárok voltak, akik jelentős szerepet játszottak az evang. Egyház életében. De még a feleségek is papi családokból kerültek ki. Ükapám, Skultéty Mihály feleségének, Jozeffy Annának bátyja volt Jozeffy Pál püspök, akiről a kiváló szlovák költő Emil Boleslav Lukác írt gyönyörű szonettet, kiemelve a püspök szociális érzékenységét.