Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Jánosy István: A hegyek éneke

JÁNOSY ISTVÁN A hegyek éneke Szeretném elemezni egy számomra különösen kedves versemet, bemutatva: hogy; áll össze emléktörmelékekből egy erősen epikus lírai vallomás. A hegyek éneke Anyám alakja keskenyül mindig összébb, szemén a szürke hályog mind ködösebb, s e ködben anyai őseim rémlenek fel: szláv óriások, törékeny idegekkel. A dédanyám vállhimzéssel, főkötővel elődereng a gyantaillatú ködben, ki mikor kislánya torokgyíkban levégzett, a kútba ugrott és bánattá enyészett; s azóta él csak panaszos líd dalokban, violamély fölött hófoltos alkonyatban... Líd zengésű lelkemben azóta nő a bánat, hogy a fekete szánon megláttam dédanyámat. Hiába volt a férje egy népi isten mása, kinek országra szólott jókedvű tombolása. A lovakat imádta, isten volt a lovakban, s ha néha a városba szekerével berobbant, hogy birkáit árulja, lón vásár fordulása, lón a harangoknak csoda-kondulása, lón a legényeknek fokosos táncolása, lón a szép lányoknak szíveJehullása. Véle bevonultak a városba az erdők; komor szénégetők, szurdokban tekergők; az ősi bucskózások, a cigánykerekek. Késvillantáson túl a kérges szeretet. Mikor a császáriak forspontra rendelték őt,