Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Béres Tamás: Luther és Erasmus vitája Luther szolga akaratról szóló művében

pontosítást. Szerinte semmi nem maradt ebból a jóságból vagy képességből, „az elveszett egészséget én nem nevezném egészségnek" - írja (80. o.). Van létjogosultsága a szabad akaratnak, de nem ezen a téren (arbitrium), hanem a „másik birodalomra" tartozó kérdések terén (voluntas), mivel Isten maga bízta rá az emberre teremtett világát, és azt számon is fogja rajta kérni. Erasmus bibliai példáit, amelyekben véleménye szerint tér nyílik az emberi szabadságnak a jó és rossz közötti választásra, Luther héber nyelvtani érvekkel utasítja el, ezzel a törvény hasznának egészen más szerepet ad: a törvény felszólításai a cselekvő emberi akaratot nem betölthetőségükkel, hanem éppen a betölthetetlenségük miatti egyre nagyobb tanácstalanság sőt kétségbeesés érzésének kiváltásával terelik az egyetlen feltétlen hatalmú és akaratú ÚR felé. így válik a törvény Annak eszközévé, akivel „szemben nincsen semmiféle jogunk, O azonban teljes joggal tart igényt arra, hogy azt tegye, amit csak akar." (140. o.) Korlátlan hatalma és előrelátása azt is jelenti, hogy mindez (az emberek megkeményítése, cserbenhagyása, kárhozatba döntése) az O tudtával történik, („mintha öröme telnék az emberi bűnökön és örökkévaló kínokon"). Az ember számára ez természetesen igazságtalannak, borzalmasnak, sőt kibírhatatlannak tűnik, - s itt egy vallomás: - „Én magam is nem egyszer a kétségbeesés legmélyéig megbotránkoztam ettől, s bizony azt kívántam, bárcsak sohasem teremttettem volna emberré! Ez akkor történt, mielőtt még felismertem volna, milyen üdvös ez a kétségbeesés és mennyire közel van a kegyelemhez! Ezért erőlködtek és fáradoztak egyesek azon, hogy mentegessék Isten jóságát és vád alá helyezték az emberi akaratot ..." - jut el a teodícea lelki gyökereihez Luther (141. o.). A könyv egyik legérdekesebb fejezete és logikai csúcspontja az Isten korlátlan hatalmáról és előrelátásáról szóló XV, amelyből az előbbi gondolatok is származnak. Ugyanebben a fejezetben van szó a predestináció lutheri értelmezéséről. Aki elfogadja, hogy Isten nemcsak lehetősége, hanem tettei alapján is mindenható, továbbá mindent tud és mindent előre lát, képtelen tévedni és lehetetlen megtéveszteni, annak azt is el kell fogadnia, hogy „... nem tetszés szerint cselekszünk, szabad akaratunk jogán, hanem kizárólag Isten előrelátása, tévedhetetlen és megmásíthatatlan terve, egyszóval akarata szerint." (142. o.) Néhány sorral később Júdás tettének példáján, szemünk előtt, részleteiből épül fel Luther nézete: a bűn elkövetése Isten előretudásának és tervének alapján szükségszerűen történik meg, de nem az emberi akarattal szemben; ezért az ember bűnéért nem vádolhatja Istent. A XVIII-XIX. fejezetekben az eddigieknél is több bibliai idézettel alkalmazza az elmondottakat az ember általános helyzetére, majd Pál apostol és János evangélista írásaiban mutatja meg az ember tökéletes Istenre szorultságát, amelyekkel közrefogja törvény- és evangéliumértelmezését. A XX-XXI. fejezettel zárja művét, amelyekben összefoglalást és ajánlást is ír és mondataival keretet ad egész művének: „... elkötelező kijelentéseket tettem és most is elkötelezetten szólok róla..."; „Szellemed, műveltséged és ékesszólásod, hogy másról ne is beszéljünk, a csodálatos határát súrolják." (232. o.); „... ha a Krisztus nem ismerését rovom fel neked, úgy gondolom, hogy ezt az igazságot magad is belátod..." (233. o.). Befejezésül azt kívánja Erasmusnak, hogy világosítsa meg és tegye őt eszközévé Isten az O dicsőségére és magasztalására. Melanchthon a hídverő? Amint erről korábban szó esett, Erasmust nem győzték meg sem Luther érvei, sem jókívánságai. Rövid időn belül megírt Hyperaspistes-e első kötetében most ő megy sorba csaknem mondatról-mondatra Luther művén, és most már ő is személyesebb