Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Imre Mihály: Antik-humanista és reformátori szemlélet szintézise Melanchthon retorikájában

ugyan a német kutatás már régen nyomatékkal hangsúlyozza, a magyar szakmai közvélemény azonban még talán máig sem számolt eléggé ezzel a komponenssel. Inkább azzal a sematikus vélekedéssel lehet találkozni a hazai tudományosságban, hogy a reformáció valamely belterjes teológiai rezervátumban élt, illetve reneszánszhumanista kapcsolatait eléggé felszínesen tartjuk számon. (Ez egyebek mellett azzal a veszéllyel is jár, hogy ez a látásmód rávetül - amint erre már sor is került - a hazai reformációkutatás látásmódjára is!) Melanchthonnak rendkívül széles körű ismeretei voltak a kortárs és a közelmúlt humanista-reneszánsz műveltségéről. Ismerte és kapcsolatban volt a hazai kortársakkal, másfelől pedig tájékozott volt az itáliai, de a francia humanizmus kulturális eredményeiben is. Egyik meghatározó mintaképe volt Johann Reuchlin, akinek olaszos kapcsolatai, műveltsége számos vonatkozásban jól dokumentálható.

8 O közvetítette Melanchthonnak Pico della Mirandola, Marsilio Ficino ismertségét, neoplatonizmusát, ugyanakkor azonban végig idegenkedett Melanchthon a körükben rajongva tisztelt asztrológiától és zsidó kaballisztikától. Ez azonban nem zavarja majd abban, hogy Retorikájának már az első kiadásához hozzáilleszti Pico della Mirandolának egy retorikai imitatióról írott levelét, amelyet a legtöbb 16. századi kiadás átvesz.

9 A Ficinotól eredő Beatitudo fogalmát Retorikájában is megtaláljuk a locusok között: „Beatitudo est finis humanae naturae."

10 A német humanizmus képviselői közül retorikai műveltségét erősen befolyásolja Rudolf Agricola, akinek De inventione dialectica című művét 1516-ban kapta ajándékba Oekolampadiustól. Német földön ez volt az első olyan elméleti és gyakorlati retorikai munka, amely visszavezette a kortársak retorikai tudatát az ókori szerzőkhöz és csatlakoztatta a korabeli itáliai elméleti megfontolásokhoz, másrészt érvényesítette az arisztotelianizmus tanításait a prédikámentumok rendszeréről és szerepéről . Agricola 1485 karácsonyán olyan prédikációt mondott (majd jelent meg nyomtatásban), amely Jézus életét az oratio elvei szerint mutatta be, a genus demonstrativum szabályait alkalmazva szabályos laudatio volt, de vituperatív [feddő, korholó] elemeket is tartalmazott. Agricola tudatosan törekedett arra, hogy a hagyományos homiletikai [egyházi beszédelméleti] szempontokat összekapcsolja az antik-humanista retorikai hagyománnyal.

11 Akiemelkedő kortársak közül fontos említenünk Melanchthonnak Johann Sturmhoz fűződő kapcsolatát. 1534-től szoros levelező kapcsolatban van a fiatalabb pályatárssal, aki ekkor éppen Párizsban tartózkodik. Sturm franciaországi időzése során részint a protestantizmus lelkes propagátora, részint az itteni humanista körökkel tart fönn szoros kapcsolatot, közöttük van Etienne Dolet (Stephanus Doletus), Jean Dorat, itt ismerkedik meg a később Strassburgba is látogató lelkes olasz ciceronianussal, Mario Nizzolioval. Sturm 1534-ben Párizsba hívja Melanchthont, hogy I. Ferenc francia király támogatását is kieszközölve a reformáció itteni pozícióit erősítenék. Kettejük retorikához fuzó'dő elvei sokban azonosak, annak eszmei és tudományelméleti helyét hasonlóan ítélték meg.

12 A később Wittenbergben, Melanchthon körül szerveződő egyetemi értelmiségi kör folyamatos és intenzív érdeklődést mutat az itáliai reneszánsz iránt. Ebben nem tartja vissza a reformáció folyamatában egyébként markánsan jelentkező, teológiailag közismert Róma-ellenesség sem. A konfesszionális oppozíciót [felekezeti szembenállást] képesek elválasztani kulturális szimpátiáiktól. Jól jellemzi ezt, hogy később fájdalmas allegorikus heroidában siratja el az 1527-ben - V. Károly zsoldosai által - kifosztott és fölgyújtott Dea Romát Georg Sabinus, Melanchthon tehetséges költő-veje. Cicero umbrája [lelke, szelleme] jön föl az árnyak birodalmából és az ő társaságában látogatja sorra a költő a pusztulás tragikus helyszíneit, amelyek egyben az ókori, vagy korabeli Róma becses emlékei, emlékhelyei is. AX. Leó pápa titkára-