Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Ribár János: A halál teológiája
A szorongatott helyzetben levő embernek segítséget 1 kíván nyújtani a Biblia, s az a szellemi háttér, aminek a Biblia is köszönheti létét. A Biblia anyagi és nem anyagi dimenziók találkozási pontjainak szövegszerű rögzítése. Mivel nemcsak transzcendens, de jelentős evilági feltételek is szerepet játszottak a Biblia kialakulásában, ezért a Biblián belül is megfigyelhető a halál értelmezésének kibontakozása. Ezt azonban nem fejlődésnek tartjuk, hanem tisztázódási folyamatnak. A tisztázódási folyamat három rétege figyelhető meg a Bibliában. 1./ A spirituálisán természetes, 2.1 az individuális küzdelem és reménység keletkezése (Ószövetség) és 3./ a Krisztus-i bizonyosság (Újszövetség). 1. A spirituálisán természetes Az Ótestamentum legősibb halál-definíciója az emberi élet természetes befejezésének különleges tartalmát hangsúlyozza. 175 éves volt Ábrahám amikor meghalt, és ezt így fogalmazta meg az ősi szentírási szöveg: „meghalt késő vénségében, öregen, betelve az élettel" (1. Móz 25,8.). Nem pusztán elmúlt az élet, hanem eltelt, megtelt. Megtelt - egy érési folyamatot feltételez a kifejezés, mintegy Ábrahám kinőtte az életet. Egész életében Istennel járt és „kinőtte" az életet. Ahogy kinőjük az óvodát, iskolát, kinőjük az életet is. De az érett életről van szó, ami magában foglal egy érettségi folyamatot és egy jelentős érettségi szintet. Nemcsak Ábrahámnál találkozunk ezzel a különös, a teljességre utaló fordulattal és fogalommal, hanem a nagy királynál, Dávidnál is (1. Krón 29,28-ban, „...meghalt késő vénségében betelve az élettel"), valamint a minden idők nagy szenvedőjénél, Jóbnál is (42,17.: „Ezután Jób száznegyven esztendeig élt, és meglátta fiait és unokáit negyedíziglen. Öregen halt meg Jób, az élettel betelve."). Ebben az ősi értelmezésben a halál nem végzet, hanem beteljesedés. 4 Spirituálisán természetes a halál: nemcsak egy közönséges elmúlásról van szó, hanem az élet beteljesedéséről. Elvégezte a feladatát, lelép a pástról. Átment egy nagy „megérési" folyamaton, végbe ment a nagy metamorfózis. Ábrahám élete is erre utal, hiszen Ábrám-ként kezdte, de Ábrahámként fejezte be. Az elemek ezt a spirituális fejlődési vonalát figyelhetjük meg a legtöbb jelentős bibliai szereplő esetében J Tehát többről van szó esetükben, mint hogy véletlenül megszülettek, felnőttek, házasodtak, dolgoztak, családot neveltek, harcoltak és meghaltak. Van egy szellemi fejlődési ív, aminek van egy látható kiindulási és van egy beérési, beteljesedési pontja. A „vízből kihúzott" Mózes kiindulási pontja az ökle, szellemi kibontakozásának csúcsa a két idő-feletti, ezért kőből levő tábla, s sokféle kitérő után ő is betelik az élettel, azaz elvégezte a nagy feladatát. Népe exodusa után az ő exodusa: „.. .az Úr akarata szerint." (5. Móz 34,5). Hasonlóképpen szellemi ív, hogy a csaló (=Jákob)-ból Izrael lesz, az elkényeztetett fiúcska Józsefből bosszúállás helyett megbocsátani tudó igazi, érett felnőtt ember lesz." Tehát a biológiai, társadalmi fejlődés mellett egy különös spirituális fejlődésről van szó, s ebben az esetben „betelve az élettel", azaz az érett életről van szó. A közösség vagy a törzs érdekében elvégzett feladat után „betelt az élettel", azaz végrehajtotta a rábízottakat, s így valósította meg „önmagát". (Korunk modem lélekgyógyászati irányzatai az „önmegvalósítás" programjával részben hasonló irányba tapogatóznak.) 2. Individuális küzdelem a reménytelenséggel és a reménység keletkezése Az itt felvázolt perszonális érési folyamat mellett az érintett ember nagyon szoros törzsi betagolódásban élt, azonosította magát a nemzettel, törzzsel, közösséggel. Az individualitás kibontakozása, az egy-éniség kialakulása jár azzal a következménnyel, hogy a halál valósága szellemi tövissé lesz. Az egy-én emancipálódik a közösséggel szemben, s az ezzel járó terheket is viselnie kell. A halál az egyedi én öntudatának kialakulásával válik kérdésessé. Az egyén közösséggel szembeni egyenjogúsága, önállósága azzal jár együtt, hogy a közösség megmaradása már nem biztosítja az egyedi
