Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Szabadi Sándor: Szemben az árral

elevenek országa, meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme." Itt tajtékzik alattam a folyó, a szél mindig megújuló rohammal felkorbácsolja hullámait: amíg az árral szemben fuj, tart ez a küzdelem. A lemenő nap utolsó sugarai megcsillannak a távoli kis templom tornyán. Fényből hidat ver a folyó rohanó hullámai fölé, mintha búcsúzóul így szólna: lépj rá erre a hídra, alattad a mélyben hadd rohanjon Idő és Kor áradata, lépj a Fény világába felettük. E sorok írója is hallja már néha ezt a hívást. Összekulcsolja kezét és kész az indulásra, halkan ismételve annak a hálaimáját, aki nagyobb szenvedések mélységét járta be, de akit ugyanaz a Fény vezetett. „Oh, Urunk, Mily könnyű az élet, ha Veled együtt élünk, Mert ha lelkünk elcsügged és a világ körülöttünk elsötétül, Ha már a legokosabbak sem látnak messzebb a holnapnál és Nem tudják mit kell tenni: Te belénk plántálod a boldog bizonyosságot, hogy nem zárult le Hozzád minden út. A földi hírnév csúcsáról látom a Hozzád vezető utat kétségeim között is, és Szeretném a Tőled kapott világosság egy sugarát Mások életének útjára vetni: Te mindezt megadod nékem, Hogy tovább sugározhassam a Te világosságodat, és ha már én erőtlenségemben a Te fényedet visszaverni Nem tudom - átadom helyem másoknak, Akik ezt a világosságot jobban tudják sugározni, mint én! Ámen." (Alexander Solschenizyn im dságaaz irodalmi Nobel-díj odaítélése után: 1964.)