Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Reinhold Niebuhr: Miért hallgat Barth Magyarországról?

utasítania, amely arra irányul, hogy a politikai történelmet kategorizálja, inkább minden eseményre nyitottan kell tekintenie." Az alapelvek hiányában és minden eseményre nyitottan, Isten Igéjének fényében tekintve Barth arra a meglepő következtetésre jut, hogy a kommunizmus nem olyan rossz, mint a nácizmus, mivel az nem antiszemita. „Kérdés az," jelentette ki Barth, „hogy vajon a totalitárianizmus, a barbarizmus, nihilizmus vagy az antiszemitizmus volt-e a nácizmus fő büne." Ha Barthot egy kicsit is foglalkoztatták volna az „alapelvek", rájött volna arra, hogy a nácizmus barbárságának egy része ugyanabból a felelőtlen hatalom-monopóliumból származott, amelyből a kommunizmus barbársága is ered. Ez a nyitottság azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk azokat a tanító jellegű, bár nem mindig szabatos történelmi-analógiákat, melyeket az „hitetlen" tudósok mutatnak ki számunkra. Egy katolikus teológus megfogalmazása szerint Barth politikai rendszerekhez való viszonya olyan, mintha az a „katakombák egyházának készült" volna. Találó ez a megfogalmazás: Barth nézete nem gondoskodik a helyes ítélethozatalról, mivel túlságosan eszkatológikus hangsúlyú, valamint az alapelvek és értékrendek hiányoznak belőle. „A keresztyén egyház" írja Barth, „nem függ a politikai változásoktól, amennyiben Isten Igéjén áll és egyedül az ő szavának kötelezi el magát. Ezért csak nehézkes és korlátozott emberi próbálkozásoknak képes látni a régi és mai politikai rendszereket, és valami olyan támogatásának vagy ellenzésének, ami nem keveredhet össze valódi küldetésével." Ez a tanács sokkal elfogadhatóbb lenne, ha Barth nem érdeklődne annyira a politikai ítéletalkotás iránt, miközben olyan teológiát alkot, amely a politikai felelősséget elvi alapon elutasítja. Ezeknek a politikai ítéleteknek van egy sajátos váza, amelyet a teológiai váz szintje alatt lehet csak észrevenni. Egy rosszindulatú kritikus azt sugallhatná, hogy a váz egy lefékezett 19. századi marxizmus, ami által Barth a „kapitalista" és „szocialista" nemzetek között különbséget tesz, egy olyan marxizmus, amely annak ellenére, hogy Barth teológiailag elkerülte a „rendszereket," nincsen egészen felkészülve a legújabb történelmi konstellációkra, hogy észrevegye: a nyugat kapitalizmusa lehet, hogy megrontotta, de nem rombolta le a demokráciát, míg a kommunizmus „szocializmusa" abszolút zsarnokságot eredményezett. De ez a kritika nem lenne igazságos, mert Barth nem keresztény marxista. Határozottan elutasítja a marxista hitvallást, ugyanúgy, mint hasonló gondolkodású cseh tanítványa, Hromadka is tette. A marxista krédó valójában Barth tudatalattijában van, és nem a dolgok felé mutató tudatos gondolkodásában. így magyarországi körútjával kapcsolatosan Barth ezt írta: „Egyetlen olyan református emberrel sem találkoztam, aki hitét az új rendszerbe vetette volna. Az a lelkesedés, amellyel a „Vörös Érseket" a canterbury esperest (Hewlett Johnsont) fogadták, aki az én látogatásom előtt járt Magyarországon, döbbenetet keltett a református keresztyének körében. ... De a Református Egyház ellenállt a római egyházra jellemző kísértésnek is, nevezetesen, hogy az ellenállás elvi alapokon történjék. Nem találkoztam egy olyan felelősségteljes református keresztyén emberrel sem, aki hívő meggyőződésből vállalta volna a politikai ellenállást." Hogy tisztességesek legyünk Barth-tal szemben, el kell mondanunk, hogy míg Magyarországon egyértelmű, hogy nem találkozott olyan reformátusokkal, akik nem hogy elvi alapon álltak volna ellen, de még hősiesen szenvedtek is ezért, addig Kelet-Németországban az ő megközelítése sokkal építőbb volt, ott, ahol az orosz hadsereg súlya annyira ránehezedett erre a szovjet érdekeltségre, hogy a politikai ellenállás teljesen lehetetlen volt. Ott Barth eszkatológikus tanítása egy olyan vallási ellenállást váltott ki, amely a keletnémet keresztények