Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Reinhold Niebuhr: Miért hallgat Barth Magyarországról?

forradalmukat vérfürdőben verték le. Ha eddig a kommunista ideológiának volt is még valamilyen erkölcsi súlya Kelet-Németországban és a földrész értelmiségének és semleges teológusainak körében, akkor ez a brutalitás ezt is megsemmisítette. Bebizonyosodott, hogy a kormányzat, amelyet az emberek olyan nehezen fogadtak el, elnyomásával az emberekben a haragot egyre csak növelte, és ez végezetül olyan hősi ellenálláshoz vezetett, amely megdöbbentette és izgalomba hozta, de ugyanakkor megrendítette az egész világot. I. A következőkben Európa leghíresebb és legmesszibb látó teológusának, Kari Barthnak Magyarország közelmúltjának történelméről alkotott állásfoglalását fogjuk elemezni. Ebben az állásfoglalásban semmi sem homályosíthatja el Barth teológiai teljesítményét, hisz ő annak az új reformátori teológiának a vezéralakja, amely meghaladta a nyugati kultúrában a múlt században uralkodóvá vált liberalizmust, amelyet az első világháborúban kiteljesedő történelmi valóság rombolt le teljesen. Barth Magyarországról alkotott állásfoglalása a náci időszak alatti ellenállási mozgalmakhoz fűződő kapcsolatának dicsőségét sem tudja megváltoztatni, bár az ma már egyértelmű, hogy az ellenállást akkor a zsarnoksággal kapcsolatos személyes tapasztalata diktálta és nem teológiájának tanrendszere. Tanítása túl „eszkatológikus" és transzcendens ahhoz, hogy eligazítson politikai kérdésekben, mind Hitler korában, mind ma. Barth Európában a nácizmussal szembeni ellenállás teológusa volt. Híres levelében, melyet Hromadkának írt (aki ironikus módon ma is egy gyékényen árul vele a semlegesség erőltetésében), egészen odáig ment, hogy azt mondja, hogy Krisztust szolgálja az a cseh katona, aki a németek ellen harcol. Egyéni kiállása akkor valószínűleg túlságosan szélsőséges volt, ugyanúgy, mint ahogy ma semlegessége sem eléggé árnyalt. De hagyjuk a múlt történelmét. Karl Barth jogosan utasít el minden olyan törekvést, amely teológiáját politikai eredményei alapján próbálja megítélni, hisz ő maga az alapján ítélne, hogy ez mennyire felel meg „Isten Igéje" értelmezésének. De hadd legyünk mi is hűek az Igéhez és mondjuk együtt az alapigazsággal: „gyümölcseikről ismeritek meg őket," és ne feledjük, hogy a politikai igazság és bölcsesség ilyen gyümölcs, ami által minden gondolatrendszer megítélhető. Hogy mindennek mi köze van Magyarországhoz és a forradalomhoz? A kapcsolópontot Barthnak a Magyarországi Református Egyházhoz fűződő bensőséges viszonya alakította ki, és az a nem egészen világos tanács, amelyet nekik adott. Barth tulajdonképpen a Magyarországi Református Egyház „pápája" volt. Amikor az egyház új alkotmányt fogadott el, a cikkelyeket először Barth-hoz nyújtotta be jóváhagyásért. Amikor a kommunista kormány Ravasz püspököt menesztette és Bereczky megválasztását javasolta, az egyház vezetői megkérdezték Barmot, vajon helyes-e egy, a kormány által előnyben részesített püspököt választani. Barth azt válaszolta, hogy ha egyszer a püspök teológiailag megfelel, akkor a kormány véleménye másodlagos. Bereczky egyébként őszinte, teológiailag korrekt, de gyenge akaratú ember volt. Tehát megfelelt Barthnak is és a kormánynak is, így megválasztották. Nem szabad felednünk, hogy ennek a kormánynak a feje az a hírhedt Rákosi volt, akinek nevéhez egy másik kommunista vezető, Rajk kivégzése fűződik. Sztálin előtt mindketten a „titoizmus" bűnébe keveredtek és Rákosi azáltal menekült meg, hogy feláldozta társát. Rákosit közvetlenül a forradalom előtt menesztették, hogy csillapítsák a nép haragját - de hiába. Másik püspököt jelöltek ki, Péter Jánost, aki egészen biztosan nem volt „teológiailag korrekt", mivel azóta bevallotta, hogy párttag volt, de az nincs feljegyezve, hogy Barth „áldását"