Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Reuss András: Az ismeretlen Melanchthon (1497-1560)
Eck Jánossal folytatandó lipcsei vitára (1519), és csendes részvevőként van jelen. Oekolampadiusnak írt beszámoló levele azonban nyomtatásban megjelenik, támadások érik, amelyre válaszolnia kell. Ezekben a vitákban teljes mértékben Luther mellett áll ki. Jellemző, hogy Oratio pro Luthero (1521) címen kiadott irata Didymos Faventinus álnéven jelent meg. Ha Luther távol van (wormsi kihallgatás 1521, wartburgi tartózkodás 1521-22) Melanchthon helyettesíti: bibliai könyveket magyaráz, figyelemmel kíséri müveinek kiadását, szinte valamennyi fontos döntés az ő kezében van. A wittenbergi zavargások kezdetén még boldogul a felmerülő problémákkal, de amikor a zavargások ismét kiújulnak és elhatalmasodnak, visszahívja Luthert, aki prédikációival lecsillapítja a kedélyeket. Reuchlin szeretné kivonni e hatás alól, Ingolstadtba hívja, de Melanchthon kijelenti, inkább meghal, semhogy elszakítsák Luthertől. Ez a külső megjelenésére nézve - Bornemisza Péter szavaival - „csikbek testecskéjű" „kis fonnyadt emberecske" 10 birtokában volt kora tudományának. Joggal írta róla Bencédi Székely István az 1559-ben Krakkóban megjelent Chronic-ban: „Ez a Fülöp olyan, mint a Nap napkeltekor és napnyugtakor, nincs más, ki bölcsebb volna nála az egész földkerekségen." 11 Az elmondottakkal érzékelhetjük, Melanchthon kiváló tehetségét, roppant műveltségét, de itt nem követhetjük nyomon minden részletében életét. A következőkben három területre szorítkozunk, amelyek egyszerre jellemzőek és tanulságosak. A Loci communes és reformátori munkássága 1521-ben jelent meg - először folytatásokban, majd egy kötetben is - a Loci communes, az első evangélikus dogmatikának mondott könyvecske, amely a Római levél alapfogalmainak magyarázatát tartalmazta. Élete során háromszor teljesen átdolgozta, s bár kezdettől készítettek német fordítást is, végül ő maga is lefordította németre. Azt a tanácsot, hogy az olvasmányok kivonatolására alapfogalmakat jó használni, mert így könnyű bármely tudományt összefoglalni és mindenféle kutatásnak határozott irányt szabni 12 , már az ókorban is hangoztatták. Erasmus arra bíztatta a fiatalokat, hogy olvasmányaikat, tanulmányaikat bizonyos alapfogalmakhoz kapcsolják, így beszédeik és írásaik számára kimeríthetetlen kincsesbányára tesznek szert. Ezeket az alapfogalmakat (loci) kigondolhatják saját maguk vagy átvehetik őket a filozófiából. Szerinte így az egész Szentírás, az egyházatyák, de még a pogány írók is feldolgozhatók. Melanchthon ezt a módszert Tübingenben készült retorikájában már meg is fogadta, csaknem szó szerint forrás megjelölésével idézte. 13 Reformátori szemléletét és Erasmustól való eltérését mutatja azonban, hogy nem a skolasztikusok vagy a filozófusok addig használt általános, formális fogalmait veszi sorra, hanem azokat, amelyek a Római levélben találhatók, nevezetesen: a bűn hatalma, a törvény és a kegyelem. A könyvnek ezért már a kiindulópontja is tudatosan egészen más: egyrészt érvényesíti azt az elvet, hogy a keresztény tanítás megszólaltatásában a Szentírást kell elsősorban értelmezni és figyelembe venni, másrészt nem filozófiailag, hanem Isten megigazító cselekvése felől közelít az alapfogalmakhoz: „mert Krisztus megismerése az ő jótéteményeinek megismerését jelenti". 14 Melanchthon reformátori beállítottsága határozottan és élesen jut kifejezésre az ember képességeiről (De hominis viribus), a szabad akaratról szóló első részben. Itt Isten mindenhatóságát hangsúlyozza, és az emberi akarat képtelenségét, hogy üdvössége érdekében valamit tegyen, valamint a filozófia káros hatását a teológiára. A következmény, hogy Arisztotelészt tisztelik Krisztus helyett. Nem jelentette viszont ez az álláspont ekkor sem azt, hogy bizonyos
