Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Szabó István: A határok teológusa Paul Tillich:Rendszeres teológia

is tanított. Én azonban csak emlékeinek hűlt helyét találtam. Akkoriban már nem Tillich körül forgott a világ. Eliade, Ricoeur, a kontinensről számos alkalommal átutazó Pannenberg voltak a „vendégsztárok", és a curriculum is csak a teolgiatörténeti részben Javasolta" Tillich munkásságának bemutatását. (Jól igazolja ezt Mark A. Noll könyve, Between Faith and Criticism, 1986, mely az angol és amerikai egyetemek és teológiai szemináriumok diákjai körében végzett felmérések eredményeit is közli, és ebből kiderül, hogy a konzervatív irányú iskolákban Tillich nevét nem, a liberális irányú iskolákban pedig alig-alig ismerik, ez utóbbiakon - hogy ne éppen tiszta liberálisokat említsünk - Richard Niebuhr, Kierkegaard, Bonhoeffer, Barth, CS. Lewis, Ridderbos, John Wesley, B.B. Warfield is megelőzi Tillich ismertségét és hatását.) Tillich neve (tiltakozása ellenére) gyanúsan összefonódott a hatvanas évek radikális „isten-halott" teológusaival, „Nagycsütörtök gyermekeivel". Chicagóban jórészt csak az örök diáklegendák adták tovább a nevét. A német akcentusa-; ból adódó félreértésekből klasszikus szóviccek születtek, és tán ma is mutogatják az egyik diáktanyán, a „Jimmy's"-ben azt a sarkot, ahol az „öreg" szokott üldögélni rajongói népes táborával. ARendszeres teológiát mégsem ott „szereztem be" (az összes ösztöndíjam elment a kötelezően előírt tankönyvekre), hanem hazajőve egy hollandiai ösztöndíjas évfolyamtársam ajándékozott meg vele. Akkor szinte egyszuszra végigolvastam, és elsietett lapszéli ceruzajegyzeteim, a kifakult aláhúzkodások ma már jól jelzik számomra is, hogy valóban egy szuszra, elkapkodva történt mindez, számos lényeges ponton átfutottam, és láthatóan azt a másik Tillichet kerestem, aki nem a „szekularizmus prófétája" volt (ahogy nálunk akkoriban mondogatták), hanem valamivel hozzájárult a „theologia perennis"-hez. De bármilyen felületes is volt ez az olvasat, ma már egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy az esszék és kistanulmány ok, a kulturális és politikai változások iránt oly érzékeny, a „szituációt" vizsgáló és arra válaszokat kereső Tillich-kel szemben a Rendszeres teológia Tillichje alkotott maradandót. Kezdjük a nehezebbel, amikor a fordítónak kell(ene) megvédenie magát. Aki fordított már, tudja jól, mekkora különbség van az olvasás és a fordítás között. Az olvasó szabad arra, hogy a saját fogalmaival reinterpretálja az olvasott művet, és ha idéznie kell belőle, bátran sorolhatja a lehetséges megoldásokat (hiszen idéz, és nem fordít), vagy még egyszerűbben eredeti nyelven teszi ezt. Többszörösen így van ez a viszonylag könnyen olvasható munkákkal, amelyek könnyen megadják magukat - az olvasónak. Tillich írásai (és itt elsősorban angol nyelvű munkáiról van szó!) ilyenek. A fordító azonban aligha tehet mást, következetességre törekszik. Ebben igen sokat segíthet a már kialakult és bevett magyar nyelvű terminológia, és teológiáról lévén szó, a bibliai utalások, kulcsszavak figyelembe vétele. De a valóság az, hogy ez mind a magyar szókészlet, mind Tillich szókészlete esetében csak félig-meddig igaz. Ha arra gondolunk, hogy a magyar katolikus és protestáns (és ezen belül református, evangélikus és immár szabadegyházi) terminológia mennyire eltér (pl. kinyilatkoztatás - kijelentés, Szent Lélek - Szent Szellem), máris zavarban vagyunk. A filozófiáról nem is beszélve. (Ezen a téren - például már csak a névátírások kérdésében is legalább annyi felekezet és szekta van nálunk, mint egyházi téren, - csak nincsenek „bejegyezve"). További nehézséget okoz a neologizmusok kérdése. Legyen e botcsinálta „nyelvújító" a fordító (és ez elsősorban stilisztikai kérdés), vagy ragozza magyarul a szerző eredeti nyelvű fogalmi újításait? Tillich a bibliai utalásokkal sem siet a fordító segítségére, és ezen a téren még az olvasót is cserbenhagyja olykor. Bár saját megjegyzése szerint, bízik abban, hogy olvasói észreveszik majd, hogy a nagy klasszikus bibliai témákat értelmezi, gyakorlatilag szinte sehol sem utal bibliai szakaszra, és ily módon a fordító alig tud valamihez kötődni. (Mellékesen érdemes