Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Bárdossy György: Eötvös József, a polgári átalakulás iskolapolitikusa

Az emigrációban, majd itthon a Kiegyezésig eltöltött évek Témánk választása szempontjából csak érintőlegesen foglakozhatunk 1848 után írt legjelentősebb munkájával: AXLX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (Pesten 1854-ben jelent meg magyarul). Néhány fontosabb gondolatát szükségesnek látjuk ismertetni, mert a későbbi kultuszminiszter elméleti alapvetését fedezhetjük föl ezen írásában is. Eben az állambölcseleti műben szerzőnk feleletet kívánt adni arra a kérdésre, hogy milyen állami berendezkedés képes mindenki számára a legtöbb egyéni szabadságot biztosítani. Eötvös világosan látta az új- illetve legújabb kor alternatíváját: vagy az állam uralja a társadalmat vagy a társadalom az államot. Az állam és a félreértett egyenlőség zsarnokságának megfékezésére demokratikusabb és ésszerűbb megoldási lehetőségeket keresett. Lényegében a reformkori centralista barátaival akkor elkezdett munkát folytatta ebben az írásában, (vagyis a 40-es években centralista barátaival a rendiség szervezeti, intézményi és területi bástyáit ostromolták, ezért követelték az állam központosítását.) De a nemzete ellen osztrákok által elkövetett abszolutizmus zsarnoksága realistábbá érlelte, ezért törekedett írásában az állam szerepét korlátozni is. Eötvös szerint ugyanis az állam nem olyan szükség, mint a társadalmi együttlét, mely alól az egyén természeténél fogva nem vonhatja ki magát, ezért az állam jogalapját az akarat elhatározásában és az ésszerűségben kell keresni. Az állam egyfajta egyensúly eredménye az egyén szabadságának a védelmére. Az állam az egyén eszköze, hogy másokéval összegyeztetett boldogságát elérje. Ugyanakkor az egyén eszköz-létét minden formájában elutasította. Az egyéntől, társadalomtól elidegenedett állam, azaz a központosított állam egyúttal jogtalan is. Itt ragadjuk meg Eötvös szabadelvű felfogásának a magvát, nála a szabadság erkölcsi érték. Ebben a nagy állambölcseleti munkájában is foglalkozott neveléssel, oktatáspolitikával. Már utaltunk arra a tényre, hogy az osztrák abszolutizmus a magyarság létét (önálló államiságát) veszélyeztető évei alatt írta Az uralkodó eszméket, minden bizonnyal ez a szorító körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy Eötvös az oktatásügy központosítása ellen, az államnak a neveléssel kapcsolatos szerepében a korlátozás mellett érvelt. (De hozzá kell tennünk, hogy törekedett a korától független, általános érvényű állambölcseleti munkát írni.) Az államnak úgy kell biztosítania a nevelés lehetőségét, hogy ne korlátozza az egyéni szabadságot, ne akarja meghatározni a nevelés alpavető irányzatát. (Klaszszikus szabadelvű godolat!) Történelmi példák sorával igyekezett bizonyítani, hogy a centralizált köznevelés nemcsak eszmeileg, de szervezetileg sem valósítható meg. A központosítás korlátozza az egyén és a közületek szabadságát, gátolja a társadalmi haladást, mert elszoktatja az embereket az öntevékenységtől. Az állam mindenhatósága ellen az önkormányzatiság elvének az erősítésével kívánt fellépni. Részletesen foglalkozik a megyének az állammal és a községeknek a megyével szemben való jogaival és ezekből eredő kötelességeivel. Ezek azok a gondolatai, amelyeket még részletesebben fejt ki és alkalmaz második minisztersége idején. (Témánk szempontjából itt kellene foglalkoznunk Eötvös szépírói munkásságának a pedagógiai metszetével, de ez túllépne e dolgozat keretein.) Néhány gondolat erejéig viszont foglalkozzunk Eötvös kiegyezés-koncepciójával. A helyhatósági szerkezetről írt cikkében (1865) a központosított állam veszélyére