Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Gyapay Gábor: „Kétség és remény közt" Evangélikus nevelés hajdan és ma
„Kedves Barátom! Múltkori leveled szerint némi melankóliával készülődöl hazafelé. Más oldalról ellenben azt hallottam, hogy kedvvel készülsz új pályádra. Minthogy nem tehetem fel, hogy nekem így hazudsz, másnak meg amúgy, ezt a két dolgot úgy hozhatom „közös nevezőre", ha azt mondom, „kétség és remény közt" készülsz az egyetemre. Minthogy annak idején Te nekem prédikációkat tartották bizonyos „kötelességekről", stb. most én hadd prédikáljak egy rövidet. Eleinte el leszel keseredve, megállapítod, hogy tanítványaid hallatlanul tudatlanok, se latinul, se németül nem képesek olvasni, más nyelveken annál kevésbé; tapasztalhatod, hogy óráidra eljárnak, nagyon érdekló'dni látszanak, kitűnően kolokválnak - de semmit sem értettek meg. [...] Mennél kevésbé érzed magad jól az egyetemen kívül Budapesten, annál több megnyugvást fogsz találni az egyetemen belül az említett gondolatban. Meg fogod sajnálni ezeket a szegény kis szamár tanítványaidat és tanítani fogod őket. [...] Az ember sok minden elől szívesen és nem ok nélkül húzódik vissza, amit mások az ő kötelességének mondanak. Egy kötelességünk azonban eltagadhatatlan. Tovább adni azt, amit szerencsésebb helyhezlelésünkben másoktól kaptunk. Egyik kezével minden jóra való ember valaki másét fogja a múltban, s érzi benne a biztatást- a másik kezét pedig kinyújtja s várja, hogy általa a lánc tovább folytatódjék. Belefogódzni a múltba, de zsebre dugni a másik kezünket: azt jelentené, hogy cserben hagytuk elődeinket, megcsaltuk a holtak reménységeit. Nekem ez régi érzésem, s talán nem is csináltam volna soha semmit, ha a néhaiakra nem gondolnék. Gondolj most már az eljövendőkre, és nyújtsd ki a másik kezed még ismeretelen hallgatóid felé. Üdv! Johannes." Azt hiszem, hogy ez a gondolat nekünk is erőt ad, nekünk is vannak kapcsolataink a múlttal és vállalnunk kell a jövő kihívásait. Részlet Túróczy Zoltánnak az Egyházi középiskoláink című, a Protestáns Szemlében 1938-ban megjelent cikkéből „Ha az életben szükséges döntések akarati erőfeszítéssel vagy nevelői munka révén elérhetők, akkor minek Krisztus keresztje? Az egész mai nevelési rendszer egy bibliaellenes antropológián épül fel, mely elfelejti, hogy az ember, úgy amint van, a halál állapotában van, amelyből csak Isten igéje, Isten teremtő szava szólítására kelhet fel, mint új teremtés. Ez a nevelési rendszer halottöltöztető. Imádságra kényszerít össze kezeket a koporsóban s ájtatos könyvet nyom beléjük, s azt állítja róluk, hogy keresztyének. Hol van ebből a nevelési rendszerből a keresztyénné nevelés lehetetlensége fölötti döbbenet, a növendékekért való imádkozás belső kényszere és az Isten igéjének a döntés kényszerével és lehetőségével való odaállítása? Azt hiszem, nem sok tanárunk merne ezekből a kérdésekből csak arra az egyre is őszintén igennel felelni: Szoktál-e imádkozni a tanítványaidért? És mégis azt mondom, hogy érdemes fenntartani az egyháznak, mint ilyennek, a középiskolákat. Áldott lehetőség van bennük elrejtve. Megépített meder ez, amelyben most kevés csergedezik az élet vizéből, de amelyikben csodák történhetnek, ha felfakadnak a belső források."
