Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Frenkl Róbert: Tíz éves a Testvéri Szó
kel, ezért vélik többen úgy, hogy csak a struktúra változása révén változhat meg a korszerűtlen működés. Anem lelkészek szolgálata - bármennyire nagy az igény erre, részben a lelkészhiány, részben a sokszínűség értékei miatt - nehezen valósul meg az egyházi élet hétköznapjaiban. (Az őszinte testvéri bírálat még néni vált természetes jelenséggé.) A negyedik fejezet a politika és egyház kérdéskört elemzi. Az 1990-es IV. törvény szétválasztotta az államot és az egyházat, megteremtette a jogi garanciáit a Testvéri Szó elképzelésének. (Érdekességként említhető' - ha tudjuk is, hogy ez főként néhány lelkész politikai szereplésével függött össze -, hogy a Zsinat el akarta tiltani a lelkészeket, az egyházi tisztségviselőket; voltak, akik az egyháztagokat is, a politikai életben való részvételtől. A Testvéri Szó - akkor - ezt a keresztény ember szabadsága és felelőssége körébe utalta. Ma is oda tartozik.) Az ötödik fejezet, az egyházi fórumok igénye, annak idején megvalósult és szerepet játszott az átalakulásban. Ma már csak a Zsinat elégíti ki ezt az igényt. 1986 második felében a gorbacsovi politika kötelezővé vált Magyarországon is. Ennek hatása érvényesült az egyházakkal kapcsolatos magatartásban. Megváltozott a Testvéri Szó hivatalos megítélése. Ettől az időtől kezdve egyértelművé vált, hogy legális keretek között kell minél többet megvalósítani a Testvéri Szóból. 1989 nyara, az ÁEH megszűnése, majd a társadalmi-politikai rendszerváltozás után ez csaknem evidencia lett. Jól tükrözi ezt, hogy egy csoport által ez idő tájt kiadott Kiáltó Szó címet viselő irat és a meghirdetett Megújulási Mozgalom teljesen visszhang nélkül maradt. Időszerűtlen volt, feledésbe merült. Kétségkívül 1985-1986-ban kellett bizonyos bátorság a részvételhez a Testvéri Szó mozgalomban. 1986 tavaszán, a nyilvánosságra lépés után az aláíró lelkészek és nem lelkészek egzisztenciája is kérdésessé vált. Azután más irányt vettek az események. Az állam a reformpolitika jegyében megegyezést szorgalmazott az egyházi reformok híveivel, a mérsékeltnek szánt reformok üteme 1990-ig fokozatosan gyorsult. A Testvéri Szó megszabta a reformok irányát, az államot engedményekre késztette, mind személyi kérdésekben, mind egyebekben. így kerülhettek korábban félreállított lelkészek felelős, vezető állásokba, így nyithatta meg - még a rendszerváltozás előtt - kapuit a Fasori Gimnázium. Még 1990-ben is reméltem, hogy a különböző egyházi csoportokhoz tartozók valamennyien maximálisan vállalnak terheket, részt vesznek a megújulásban, az „immár rajtunk múlnak a dolgok" gondolkodás jegyében. Ha a többség - Istennek hála - így is tett, mindazok távolmaradása fáj, akikre szükség lett volna, szükség lenne, tehetségük, tudásuk alapján. Úgy vélem meghatározóan a Testvéri Szónak köszönhető, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház felkészülten várta a rendszerváltozást. Az irat azok gondolkodását is befolyásolta, megváltoztatta, akik részben vagy egészben elutasították. A Testvéri Szóval indult meg az egyházban az igazi változás. Ennek ereje, hatása akkor és azóta még jelentősebb lehetett volna, ha a radikálisabban gondolkodók, 1986-ban és 1990-ben nem húzódnak vissza. Egyre inkább úgy látom, hogy az 1948-1989 közötti korszak lezárása és az új időszámítás kezdete az egyházban a Zsinat 1997-es befejezése után lehetséges. Az átmenet tehát jó egy évtizedet igényelt, 1986-1997 között, a Testvéri Szó megjelenésétől a Zsinat végéig. Lehet, hogy ez is túlzott bizakodás.
