Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Tíz éves a Testvéri Szó

vagy a baráti szálak, olykor a közelálló politikai vélekedés olyan helyzetet teremtenek, amely biztosítja a csoport egészségesnek nehezen nevezhető egyöntetűségét. Kevés az átjárás - legfeljebb egy-egy személyiség révén valósul meg - a csoportok között. Az egyházi egyesületek, csoportok missziói feladata alig érvényesül. A felfogásunktól, hagyományainktól idegen befelé fordulás veszélye fenyeget. Ami mégis biztató, reménykeltő az, hogy a legjobb értelemben vett egyházi kötődés a lutheri teológiához, a magyarországi evangélikus tradíciókhoz és elsősorban a ragaszkodás a Szentíráshoz általában jellemző. Annál nehezebben érthető és elszomorító a dialógus hiánya. Talán a bizonytalan identitás, a múltbeli szükségszerű megalkuvásoktól való megkésett elhatárolódás motiválja. A Testvéri Szó hatása, a tartalom mellett időzítésében és tömörségében rejlett. Mind a szöveg tartalma, mind stílusa konszenzusteremtő volt. Súlyos megállapításai nem személyek ellen irányultak, hanem a megújulást célozták. Diagnózisa kemény, de pontos volt, az ajánlott terápia legalábbis tárgyalási alap lehetett. Ami az időzítést illeti: 1986 tavasza az evangélikus egyházban is, a magyar társadalomban is sajátos időszak volt. Az egyházban Káldy Zoltán betegsége teremtett egyfajta bizonytalanságot, ugyanakkor hamar kirajzolódott, hogy a vezetést gyakorló másik püspök (Nagy Gyula) irányításával, állami nyomásra a negatív tendenciák felerősödhetnek. A centralizáció, az Államegyházügyi Hivatal közvetlen beleszólása - akár a napi ügyekbe - méginkább gyakorlattá válhat. Az államban, illetve a tényleges hatalmat gyakorló pártban utolsó virágkorukat élték a konzervatív erők, a változatlanság hívei. Ebben a helyzetben megnőtt jelentősége a Testvéri Szónak. Az időzítés tudatos volt: az 1985 novemberi első összejövetelt követően azért is telt el közel fél év az irat nyilvánosságra hozataláig, mert nem akartuk vállalni azt a vádat, hogy kihasználtuk Káldy Zoltán betegségét, hiszen az eredeti szándék éppen a vezető püspök dialógusra késztetése volt. Ez már olyan elem, amely meghatározta a mozgalom további sorsát és következményei máig hatnak. Nagyon egyszerűen kifejezve többen a Testvéri Szó közösség meghatározó lelkész személyiségei közül nem tudták megérteni Káldy betegségének következményeit. Nem hiszem, hogy bárki meg tudná mondani, mi történt volna az evangélikus egyházban, ha Káldy Zoltán nem betegszik meg. Mi lett volna a Testvéri Szó sorsa, hogyan zajlott volna le a rendszerváltozás, mi és hogyan változott volna az egyházban? E lelkészek stratégiája a püspök felfogására (diakóniai teológia) egyes személyiségjegyeire - indulatok, egyoldalú, hatalmi lezárása a netán előforduló vitáknak épült. Egyszerűen nem tudták megérteni, hogy Káldy hirtelen eltűnt a porondról. Nem ritka jelenség ez a történelemben, a politikában. A Testvéri Szó üzenete, stratégiája a megújulást célozta, nem valami ellen irányult, még ha nyilvánvaló volt is, hogy már a válságjelek hangsúlyozása a bevezetőben, irritálja az egyházvezetését. - Az említett lelkészek taktikája a püspök hatalmának a megtörését akarta elérni. Ezért is vélték úgy, hogy nem kell a szöveget túlzottan cizellálni, nem csak egy nyilatkozatot kell kiadni, hanem folyamatosan kell bombázni a hatalmat újabb és újabb iratokkal. Többen először nem is akartak a föld fölé jönni, hanem egyházi szamizdatszerűen dolgozni. Káldy betegségét követően, lényegében mindmáig a püspök nyomait keresik az egyházban, teljesen más helyzetben, utódain kívánva számonkérni, amit rajta nem sikerült. Ehhez szükséges a „semmi sem változott" nehezen értelmezhető tétel hangoztatása. És ennek bizonyítását szolgálta és szolgálja Ordass Lajos személyisé-