Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Tíz éves a Testvéri Szó

gének felhasználása. A görcsös igyekezet burkoltan és nyíltan azt igyekszik sugallni, hogy az egyházkormányzás a Káldy-korszakkal folyamatos, lám nem rehabilitálta Ordasst. Miután többek törekvése - hogy a külföldi egyházi vezetőket szembefordítsák a hazai egyházzal, kudarcot vallott -, immár a Lutheránus Világszövetség is (Ordass alelnöke, Káldy elnöke volt bizonyos időszakban a szervezetnek) tűz alá került.

2 1995-ben a zsinati törvényalkotás folyamata megteremtette a független egyházi bíróságokat és a rehabilitációs törvényt. Ezt követte Ordass Lajos püspök egyházi rehabilitálásának újabb formája, amelyet többen szükségesnek tartottak ahhoz, hogy valóban elmondható legyen, a rehabilitáció a szó teljes jogi, erkölcsi és politikai értelmében megvalósult. Magam mindig azt vallottam, hogy Ordass Lajos egyházi rehabilitációja ifj. Farsang Árpádnak 1983-ban Káldy Zoltánhoz írt levelével vette kezdetét, Harmati Béla 1988-as Deák téri igehirdetésében csúcsosodott ki és 1989/90ben az illetékes presbitériumok határozataiban realizálódott. Véleményemhez hozzájárult, hogy a nyolcvanas években már a Szépfalusi István által szerkesztett Ordass-önéletrajz is közkézen forgott. 1989-ben állami oldalról is megtörtént a jogsértés elismerése, ami azért volt jelentős, mert ellentétben az 1948-52-es eseményekkel, 1958-ban nem formális jogi mechanizmust kényszerített az állam az egyházra, nem jogi, hanem adminisztratív félreállítás történt a politikai erőszak nyomására. Ezért is volt olyan vélekedés, hogy az egyház részéről nem jogi rehabilitációra van szükség, ez már 1956-ban megvalósult, hanem Déli Kerületi, illetve Országos Presbitériumi döntésre. Magam úgy véltem, hogy a rendszerváltozást követően Ordass Lajos életművét, az erkölcsi zsenit és az egyházépítő püspököt kell a mai nemzedék számára megismertetni. Nem vagyok rá büszke, legfeljebb a minimálisan elvárhatónak volt tekinthető, hogy 1987 októberében egyházkerületi felügyelői beiktatásomkor, beszédemben hangsúlyt fektettem arra, hogy Ordass Lajos és Kéken András konfirmáltak. Lényegesebb, hogy később munkatársuk lehettem, ha Ordassnak fájdalmasan rövid ideig is, de történelmi korszakban, 1957-58-ban. Ezért tudom személyesen is, milyen ember, milyen egyházvezető volt és azt is, hogy méltatlan hozzá, hogy évek óta folyamatosan napi politikai törekvések eszközévé kívánják tenni. El kell ismerni, hogy vannak, akiknek őszinte belső igénye, egyben elvi felfogása volt a közelmúltban megvalósult teljes rehabilitáció szükségessége. Igazságukat, tisztességüket azzal is el kívánom ismerni, hogy elégtételt nyújtok egykori vitapartneremnek, aki ezt az álláspontot képviselte. Én vitattam, említett véleményem alapján. Igaza volt, egyszerűen azért is, mert lám megtehető volt ez az út és ha ez jogi, erkölcsi, egyházi, politikai értelemben is tiszta helyzetet teremt, elhatárol a múlttól, nem hagy kétséget törekvéseinkről, akkor ez a helyes álláspont. Mindaz, amit én szeretnék Ordass életművével kapcsolatban, épülhet erre, véleménykülönbségünk eleve nem volt kizáró jellegű.

3 Annál szomorúbb - és így kapcsolódik ismételten a történet a Testvéri Szó mozgalmon belüli vitákhoz -, hogy néhányan továbbra is tőkét kívánnak kovácsolni a püspök meghurcoltatásából. Ennek jegyében igénylik azok elítélését, akik még élnek és 1958-ban az Országos Presbitérium tagjai voltak. De folyik a közvélemény félretájékoztatása is. A Deák-téri gyülekezet elnöksége - a gyülekezet lelkipásztora volt eltávolításakor a püspök - kész volt a rehabilitációs eljárást kezdeményezni. A 2 Keresztyén Igazság, 29. szám, 1996 tavasz 3 ifj. Fabiny Tibor: Rehabilitálta-e az Evangélikus Egyház Ordass Lajost? Válasz Frenkl Róbertnek. Egyház és Világ. II. évf. 15-16. sz. 1991. szept. 20. 29-33.